Végidők jelei

• Olvasmány: Lukács evangéliuma 21,10-27
• Alapige: 2 Korinthus 5,10; Lukács evangéliuma 21,28

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé.”
„Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.”

[fusion_dropcap boxed="yes" boxed_radius="0" color="#987a55" class="fusion-content-tb-dropcap"]A[/fusion_dropcap]z adatokból valóban úgy tűnik, berobbant a járvány. A nemzetközi egészségügyi felmérés szerint jelenleg a világon Magyarországon terjed leggyorsabban a vírus. Tízezer fölött van a napi megbetegedés-szám. Most újra nem tudjuk, mi lesz, hogy lesz: adventi alkalmak, karácsony, ünnepek, tanítás, munkahelyek, idősek, közösségek …

A gazdasági szakemberek brutális inflációt jósolnak. A keserű-vicces mémek már így is terjednek a neten a méregdrága tankolásokról. Hiány alakult ki üzemanyagból, sofőrből, konténerekből, chipekből, magnéziumból, AdBlue-ból és most legújabban már papírból is – az új református énekeskönyv megjelent példányait elkapkodták a gyülekezetek, de az újranyomás most ezért várat magára. Mi lesz a kicsinyke megtakarításainkkal, mi minden fogja anyagi értékét veszíteni?

Sorolhatnám tovább napjaink árnyait. Egy ismerősöm határozott véleménye szerint ezek már a végidők, ez már a végítélet: az apokalipszis négy lovasa közül az első, a fehér lovú pestis, a „Járvány” vágtat most szerte és lövöldözi szét mérgező nyilait.

Mindeközben az egyházi esztendő három utolsó vasárnapjának idejét éljük, az óegyházi beosztás szerinti évkezdő advent előtt. Az Ítélet, a Reménység és az Örök Élet vagy Örökkévalóság vasárnapjait. Melyeknek témája valóban az utolsó ítélet, a jelen világ vége, elmúlása. Akár a Jelenések könyve akár Jézus búcsú-beszédei szerint – ebből hallottunk egy részt.

Mégsem gondolom, hogy eljött a rettegés és a világvége hangulat ideje. Voltak már rettenetes háborúk és járványok, természeti katasztrófák és gazdasági válságok a világ-történelemben. Az igaz, hogy a keresztények sorsa és a földünk állapota nem éppen fényes ezekben az időkben, mégsem tudhatja senki ama napot, még a Fiú sem, egyedül csak az Atya. Tehát lehet, hogy ezek most valóban a végidők jelei – de az is lehet, hogy nem.

Az Ítélet vasárnapja is minden év novemberében elérkezik. Ünnepeljük a Reménység és az Örökkévalóság vasárnapjával együtt. És éppen ezeknek a novemberi vasárnapoknak az üzenete lehet a mi válaszunk mindarra, ami történik. Az „idők jelei” erre hívnak, ébresztgetnek minket!

1. A szembenézésre.

Ennek a világnak a mulandóságával. Lehet „fenntartható” fejlődés, meg gazdasági növekedés, meg progresszió minden fizikai és elvi téren, és válhat is ez bálványává sokaknak, egész civilizációnknak, de egyszer vége lesz. Tényleg. Teljesen vége. S ezzel együtt mindannak is, ami a mi darabkánk ebben a földi világban. A mi tulajdonunk, örökségünk, munkánk. Kell alkotni, gyermekeket nevelni, dolgozni, mindennel hálával élni, de tudva jól, hogy semmi sem örök!

És önmagunkkal. „Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé” (2Kor 5,10) Egyszer nekünk is végünk lesz – már ami e földi létünket illeti.

Ebben a világban lehet sok minden következmények nélküli, kinek ritkábban, kinek gyakrabban sikerül e mutatvány, de egyszer megméretik minden. Kristálytiszta fénybe kerül minden tett, szó, gondolat, érzés, mulasztás. Bűn. Ki lesz mondva a jóra, hogy jó, a rosszra pedig, hogy rossz, a bűnre, hogy bűn.

A földi homályban is ebben a fényben kell megpróbálnunk élni! Cselekedni, beszélni, gondolkodni, érezni. Nemeket és igeneket mondani. Akkor is, ha nem mindig látunk tisztán. Nem mindig sikerül ebben a fényben élni. De elkérhetjük, hogy belülről világítson a Szentlélek által.

Hogy lássuk magunkat úgy, ahogy Isten MINDIG tisztán lát minket. Amíg még van idő – újra és újra – bűnbánatra, bűnvallásra, bocsánat kérésére, Istentől, egymástól, igyekezetre a megszentelődésben…

2. Tanúságtételre

Mert nekünk mégsem katasztrófafilmbe illő világvégével vagy középkori mesékbe illő bugyogó üstökben fövéssel végződik az egész történet. Hanem a Reménységgel és az Örökkévalósággal!

„Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.” „Csodás jeleket mutatok az égen és a földön: vért, tüzet és füstoszlopokat. A nap elsötétül, a hold vérvörös lesz, mielőtt eljön az ÚR nagy és félelmetes napja. De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az ÚR nevét” (Jóel 3)

Hisszük, hogy az ítélet napja nem értelmetlen pusztítás ideje lesz, hanem a gonosznak lesz a vége. Isten az Ő világában a gonosznak, gyűlöletnek, fájdalomnak, ostobaságnak, reménytelenségnek, a halálnak vet véget az utolsó napon!

„Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. A trónuson ülő ezt mondta: Íme, újjáteremtek mindent” (Jelenések könyve 21)

A dolog lényege, a hitünk lényege, hogy „aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen”! Hogy aki hisz Őbenne, Aki ebbe a katasztrofális világba eljött, testté, emberré lett – ahogy nemsokára majd ünnepeljük is, és ha valaki hisz Őbenne, Aki minden elveszettségéből megváltotta, Aki olyan Ítélőbíró, hogy az életével/halálával fizetett érte, az felemelt fejjel és végtelen örömmel várja Őt!

Mert annak az élete fölött az ítélet már kimondatott és bűnbánattal elfogadta, a szabadulás meghirdettetett és boldogan rábízta magát. Tulajdonképpen annak a végidők és az örökkévalóság már elkezdődött…

De míg ez el nem jön, elfogadjuk az újabb és újabb szembesítést és ébresztgetést. Könyörgünk hitért és reménységért. Igyekszünk sózni a világot. Megmaradni mégis-hűséggel abban a világban, ahol nincs maradandó városunk. De nem félünk, bármi is jön.

„Mindnyájan hullunk: nézd lehull kezem, s a másoké is. Minden így van, meglásd.
De Egyvalaki van, ki mind e hullást végtelen gyöngéd kézben tartja fenn.”
(R.M. Rilke, Ősz – Farkasfalvy Dénes fordítása)

„Hiszem, hogy amikor szemünket a meghalásban lezárjuk, olyan fénybe érkezünk, amihez képest a legderűsebb napsugárözön is csak halvány árnyék”. (Schopenhauer)

„Isten gondol öröktől fogva téged, elméjében léted mint szikla áll.
Mi ehhez mérve habfodornyi élted? És mit változtat rajtad a halál?”
(Weöres Sándor, református költő)