Álmunkban is ad

• Olvasmány: Krónikák 2. könyve 1,7-13; 7,11-12.15-16
• Alapige: Zsoltárok könyve 127,1-2

„Zarándokének Salamoné. Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az ÚR nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök. Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget.”

Alapvető emberi megélésünk, hogy az vagy, amit fel tudsz mutatni, amit le tudsz tenni az asztalra. Teljesíteni kell, mert hát tényleg sok az elvégzendő feladat, hogy egyről a kettőre jussunk, és néha bizony úgy érezzük, hogy a nap huszonnégy órája sem elég.

„Későn feküsztök, korán keltek” – mondja a zsoltáros, és sokszor ez rólunk is szól.

Pedig úgy vagyunk megteremtve, hogy a testünknek, lelkünknek, idegrendszerünknek is szüksége van a regenerálódásra. Bár személyiségtől és életkortól is függően különböző az alvásigényünk, de van! Ha nem tudunk pihenni, az meglátszik az éber óráinkon is, rosszabb a koncentrációnk, erőnlétünk, teljesítményünk.

Ezért a jó, nyugodt, pihentető alvás: ajándék! A megpihenés felüdülést, megújulást jelent, valódi kiszabadulást a mókuskerékből – ha csak néhány órára is… Isten ajándéka ez, voltaképp Isten szabadításának részeként – ahogy Jeremiás is prófétált róla: 

„Felüdítem a fáradt lelket és megelégítek minden elcsüggedt lelket. Azt mondják majd: Fölébredtem és fölnéztem: milyen jólesett az alvás!”

Éppen akkor legnyilvánvalóbb, hogy ez isteni ajándék, mikor a legzaklatottabb időket éljük meg. A gondok, problémák, kisebb bosszúságok vagy nagy aggodalmak úgy felzaklatják az ébrenlétünket is, hogy sokszor panaszoljuk: Elkerül az álom…

De akkor hogyan lehet mégis a miénk ez az ajándék? Hát úgy, hogy az ajándékozótól fogadjuk el! A Vele való kapcsolatunkon múlik. A hitünkön.

 

Mert az alvás a BIZALOM cselekedete. Annak a hite/tudata, hogy mikor aludni megyünk (és amúgy alapvetően mindig!) a világ és benne a mi életünk Isten kezében van és nem a miénkben. Amikor nem vagyunk ébren, nem tudjuk irányítani a dolgokat (és amúgy ébren sem igazán mi irányítunk…) ez a hit-bizalom tart meg.

Egy másik zsoltárban Dávid írja élete legnehezebb időszakában, mikor az őt halálra kereső Saul király elől menekül:

„Nagyobb örömöt adsz szívembe azokénál, akiknek bőven van búzájuk és boruk. Békében fekszem le és el is alszom, mert csak Te adod meg, hogy biztonságban élhessek.”

Sokan tanultuk meg szüleinktől, nagyszüleinktől és mondtuk gyermekkorunkban az esti imát: „Én Istenem, jó Istenem, becsukódik már a szemem, de a tied nyitva, Atyám, amíg alszom, vigyázz reám!”

„Akit az Úr szeret” – mondja Salamon zsoltára – annak álmában is ad eleget. Ez a hitem, bizalmam kérdése istengyermekként: Hiszem-e, tudom-e, hogy Isten szeret engem?! 

És így valóban ideillik ez a kép, mikor a szülő lefekteti gyermekét, elaltatja, majd miközben a szeretett gyermek alszik, érte dolgozik. Előkészíti azt, amire másnap szüksége lesz; gondoskodó szeretettel szervezi meg, hogy semmiben se lásson hiányt, amikor felébred; sőt, ha kell telefonon elrendezi óvoda- vagy iskolatársa szüleivel az aznapi konfliktust, vagy éppen helyrehozza a hibáit. 

Amíg a gyermek alszik, valaki, aki szereti, munkálkodik, és minden érte történik. Hogyne kapnánk mi az Úrtól álmunkban is eleget, hiszen a világ teremtője nem alszik, sőt, miközben mi alszunk, gondviselő szeretetével nekünk készíti el mindazt, amire szükségünk van ahhoz, hogy szerető gyermekeiként éljünk!

Isten a pihenésünk és tehetetlenségünk idején is gondoskodik rólunk, nem a görcsös emberi erőlködésen múlik az életünk.

És itt már ott vagyunk az Ige következő üzeneténél: Az alvás, az álom nem csak kiszabadulás a mindennapok taposómalmából, hanem szorosan össze is kapcsolódik vele.

Annak lehet az ideje, hogy feldolgozzuk mindazt, ami velünk az ébrenlétben történt/történik, ami nappal bennünk zajlik. Megvilágosodhatnak meg nem értett dolgok, helyére kerülhetnek értékek, célok – és Isten ebben jelen van!

 

Salamon nyilván nem azt akarja mondani, hogy elég csak aludni, mert az Úr úgyis ad eleget álmunkban. Hogy nem kell dolgozni, nem érdemes tervezni, építeni. Hiszen ő volt Izrael országának egyik legnagyobb birodalom-építője – ahogy olvastuk: templomot, királyi palotát, várost, városokat, rengeteget épített!

De amikor uralkodása kezdetén, majd egy későbbi alkalommal is, a templom felszentelése után megjelent Isten álmában: egész életét meghatározó kijelentéseket, intéseket, ígéreteket adott neki. És meg vagyok győződve arról, hogy az Úr ezen szavai sokkal inkább meghatározták Salamon eredményeit, munkája gyümölcsét, mint azt sokan gondolnák. 

Salamon egészen bizonyosan tudta, hiszen Isten kijelentette már apjának, Dávidnak, hogy ő lesz az, aki felépíti a templomot, és azt is, hogy Isten az, aki gazdagsággal és hatalmas birodalommal ajándékozza meg. Úgy épített, hogy az Úr is épített, és ő tudta, hogy Isten munkájában áll! 

Igen, Isten alkalmanként többet ad nekünk magából álomban, mint mindennapi erőfeszítéseinkben. Van, hogy álmunkban kell, hogy szóljon, megintsen, figyelmeztessen vagy éppen vigasztaljon, szeretetét öntse szívünkbe, mert amikor magunknál vagyunk, megközelíthetetlenek vagyunk. Annyira el vagyunk foglalva hiábavalóságaink kergetésével, hogy nem halljuk meg őt. 

Többeknek vannak olyan álmai, amelyeken keresztül Isten egy fontos igazságot jelent ki a szívükbe. Ilyenkor az ember azzal a bizonyossággal ébred, hogy Isten valamit a szívére helyezett.

Tehát bár az éjszakai alváskor átélt álom annak a feldolgozása, ami aznap, vagy mostanában velünk történt, de nem vagyunk benne egyedül! Abban is, ami velünk nappal történik, ott lehet/van Isten. Akár fájdalom, akár öröm ér, betölthet a Szentlélek. És ugyanígy lehet velünk Ő álmunkban is, nem vagyunk abban sem magunkra hagyva.

Minderről szól nekünk az ígéret: 

„Akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget!”