Fáradozzatok a békességen

• Olvasmány: Lukács evangéliuma 6,27-37
• Alapige: Jeremiás könyve 29,4-7.10-13

„Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is!”

Izrael népéhez szól az Ige, akik évszázadokon át ott éltek az ígéret földjén, és bár voltak nehéz idők, volt ellenség támadása, belső konfliktusok, de ott éltek az otthonukban, és bíztak, hogy megoltalmazza őket, ha mást nem a templomát, az Isten. Aztán az Úr úgy döntött, hogy a neki hátat fordító, újra és újra hűtlen, bálványimádóvá lett Izrael felett ítéletet mond. Jeremiást is elküldte, aki hirdette: így szól a seregek Ura: A Babiloni birodalom le fog győzni titeket, el fognak hurcolni, a büntetés elérkezik. 

És valóban ez történt, Jeremiás megérte, hogy szomorú próféciái beteljesednek, a babiloni seregek lerombolták a városok falait, felégették a templomot, és elhurcolták az embereket messze Észak-Keletre Babilonba.

Deportálták az ország népét. Ekkor született ez a levél. Az újszövetségben ez nem egy váratlan forma, hiszen a történeti könyvek mellett sok levelet találunk. Az apostolok sok levelet írtak. De az ószövetségben elég ritka. Csakhogy Jeremiás, aki megéri, hogy beteljesedik a prófécia, ott marad Jeruzsálemben. A népet elviszik, a próféta marad. És így, hogy Jeremiás már nem tud odaállni eléjük és beszélni hozzájuk, hogy az Isten Igéje meg tudja szólítani a népet, levelet írt.

Eddig, hogyha Jeremiás elkezdte mondani, hogy így szól a seregek Ura, Izrael Istene, már tudták, hogy valami rossz jön. Évek óta hirdeti az ítéletet, hogy jön a büntetés, Isten haragja lesújt. És most egy levél érkezik, ami ugyanígy kezdődik, csakhogy aztán evangéliummal folytatódik!

Nem a rossz, hanem a jó ígérete hangzik. Nem az ítélet, a büntetés, hanem a reménység és a békesség üzenete. Igen, ebben a levélben ez a kulcs szó az, amiről most néhány gondolatot elmondani szeretnék: a békesség.

Meglepő, hogy ennek a népnek, akit kitéptek az otthonából, akinek lerombolták a hazáját, életek szakadtak ki gyökerestől és mentek tönkre, és messze, messze elhurcolták őket egy idegen ellenséges nép közé, mint rabokat, azt mondja Isten, hogy találjatok otthonra, ott az ítélet helyén! 

Hogy a büntetés, a fájdalom, a nyomorúság helye legyen áldás helyévé. Otthonná a számotokra. Ebben a parancsban, hogy építsetek házakat, műveljetek kerteket, szülessenek gyerekeitek,  két dolog is benne van.

Az egyik az az, hogy tessék komolyan venni ezt az ítéletet. Hogy nem ti uralkodhattok az életeteken, a történelmeteken, a sorsotokon, se mint nép, sem mint családok, sem mint egyének. Isten tartja kézben. Ő helyez oda, ahol vagytok. Vagyis a fogság még sokáig tart. Ez nem csak olyan, hogy bocsáss meg Istenünk, és akkor mindjárt jóra is fordul a sorsunk.

Viszont a másik üzenete meg az, hogy Isten a kapott büntetésben, a nehézségeinkben, a próbáinkban is meg tud áldani. Lehet benne otthont találni. Meg lehet benne tapasztalni az Isten szereteti, vigyázását, gondviselését. Hogy az átok áldássá válhat. Hogy a büntetés helye otthonná lehet. 

Munkálkodjatok a békességen, mondja Isten népének az Ige. Ott van tehát a házak építése, a gyerekek születése mellett ez, mint legfontosabb. Sok mindent el lehet érni az életünkben. Lehet otthonunk, házunk, családunk, jó munkánk. De békesség nélkül mindez nem sokat ér.

Tudjuk, hogy akár egy család közösségét, vagy egy várost, vagy egy országot hogyan mérgezhet meg, és tehet tönkre a belső békétlenség. A széthúzás, a feszültségek, a gyűlölködés, a pártoskodás, a mások ítélgetése. Törekedjetek békességre. Munkáljátok, azt mondja az Ige. És még érdekesebb az, hogy nem csak azt mondja, hogy szeressétek, békében legyetek azokkal, akikkel a legszorosabban vagytok a családban, vagy a baráti körben, vagy a munkatársi körben, hanem azt mondja az Ige, annak a városnak a békességén munkálkodjatok és értük imádkozzatok. Kikért? 

A Babilóniaiakért? Azért az ellenséges népért, mely elpusztította az otthonunkat, az országunkat, ami gyökerestől tépte ki az életünket, ahol rabok vagyunk, az ellenségeink között, róluk van szó? Igen, ezt mondja az Ige, hogy az igazi békességhez nem csak a barátok kellenek, hanem az ellenség is. Hogy a saját békességem, a másik ember békességének az akarásában van, még akár az ellenségében is. Ez nagyon nehéz, az a Krisztusi parancs, hogy szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akiktől fájdalmat, bántást, piszkálódást, nyomorúságot kaptok.

Ha feléjük fordulni túl nehéz, lehet először azzal kezdeni, hogy velük együtt a szívetekben jöttök Istenhez. Vagyis hogy imádkozzatok értük, hozzátok Isten elé imádságban. És így a fogság helye, ami eddig mindig valami fenyegető ítéletként hangzott, most imatémává válik.

Az a nép, az az ember, az az erő, ami eddig fájdalmat okozott, kiszolgáltatottá tett, nyomorúságot adott, most olyasmivé válik, amit én emelek, én ölelek és viszem Isten elé imádságban. A gyűlölködést megbetegít, elidegenít, kirekeszt, megront, de az imádság megbékéltet. 

Kérdezi most tőlünk is az Ige: Tudunk-e azokért imádkozni, akik minket bántanak, piszkálnak, akik nehézségeink, nyomorúságaink okozói? Tudunk-e nehéz helyzetekben, vagy életünk megpróbáltatásaiban is Istennek a népe maradni, akik átélik, hogy ő velük van, és bíznak benne. Tudunk-e békét munkálni, amikor békétlenség vesz körül és támad minket. 

Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is azt cselekedjétek velük. Ha békességre vágysz, ha szeretetet, békességet akarsz kapni, akkor kezdd el te. Kezdd el azzal, hogy imádkozol érte, hogy kibékülsz, hogy megbocsátasz, hogy te munkálod és viszed a békét. 

Persze ez nagyon nehéz és emberileg lehetetlen. Ehhez kell egy másik békesség, mert az Igében, kettő van említve! A béke, amire törekedni kell, amit munkálni kell, amire Isten kér és felszólít. És egy másik béke, amit csak elfogadni kell, csak belemerülni kell, ami ajándékként jön tőle. A békesség, amit ígér Isten az ő népének a jövőben, az üdvösség békessége.

Aminek a fényében lehet a jelenkor feszültségeit, súrlódásait is másképp megélni. Aminek a megáldottságában van erőnk a jelen világ fájdalmaiban és feszültségeiben is békében meglenni és békét munkálni. Az ígért békesség, amit úgy kapunk. És ez nem más, mint az a béke, amit az Úristen köt velünk. Mert mi emberek, akik az életünket és a létünket tőle kaptuk, mi fordítottunk hátat Istennek. Mi vagyunk az ő elárulói, akik önmagunk istenei akartunk lenni, s Őt elhagytuk. 

És Isten az mindenekelőtt, aki ellenségeit szerette és szereti. Mikor még ellenségei voltunk, küldte el az ő Fiát értünk a földre, ebbe az ellenséges, Isten-tagadó világba, hogy meghalljon, helyettünk és értünk. És mégis ebben a halálban ne kudarcot valljon az Isten szeretete, hanem győzzön, hogy ebben a halálban békét köthessünk az Istennel, és az Atyához hazatérhessünk. Ez a méltatlanul kapott béke lehet az alapja annak, amit mi meg tudunk élni egymás között és önmagunkban. Az Atya irgalmas volt hozzánk, és ezért tudunk mi irgalmasok lenni. Az ő békéjét fogadjuk be magunkba, hogy munkálhassuk mi is azzal a könyörülettel, azzal az érthetetlen szeretettel, amivel ő jött felénk.