Köszöntsétek egymást!

• Olvasmány: Pál levele a Rómabeliekhez 16,1-16
• Alapige: Pál levele a Rómabeliekhez 16,16

„Köszöntsétek egymást szent csókkal. 

Köszönt titeket Krisztus minden gyülekezete.”

Pál tudós képzettségű, nagyon energikus, a misszió iránt szinte megszállottsággal telt ember volt, a Jézus ügyéért óriási áldozatokra képes! Azt hinnénk, egy ilyen erőteljes, dinamikus személy körül hamar megsértődtek az emberek, s az apostol lelkileg jobbára magányos volt.

A Római levél utolsó fejezetében, ahogy Pál legtöbb levelében, a személyes köszöntéseket találjuk. Itt azonban megdöbbentően hosszan sorolja azokat, akiknek a köszöntését küldi. Egy gyülekezetben szolgáló asszony, Fébé ajánlólevelében összességében 35 nevet említ, és micsoda szeretettel! Vajon fontosak ezek a köszöntések? Milyen üzenete van számunkra?

Tudnunk kell, hogy a zsidó nép a keresztyénség születésének évszázadában a gazdasági lehetőségek kapcsán számos kolóniában élt már a Földközi tenger kikötővárosaiban, és bár rendszerint a befogadó nép nyelvét beszélte, ami a megélhetés és az érvényesülés feltétele volt, de megőrizte vallását, így aztán a diaspórában is megmaradt nemzeti identitása. A nagy ünnepekre lehetőleg hazamentek Jeruzsálembe, vallási hagyományaiknak megfelelően ápolták összetartozásukat, rokoni és emberi kapcsolataikat.

Pál a kisázsiai Tárzuszban született (ma ez Törökország déli partvidéke), és apjától római állampolgárságot örökölt. Kitűnően beszélt görögül, s családja életében mindennapos volt a tengeri hajóút a kisázsiai Efézusba, a nagy görög kereskedő-városba Korinthoszba, vagy éppen Jeruzsálembe, ahol egyébként a tiszteletben álló tudós, Gamáliel lábainál tanulta az Írásokat. Mikor üldözőből maga is keresztyénné lett, rengeteget tett Kis-ázsia missziójáért – többet, mint a tizenegy tanítvány együttvéve.

Az előző fejezetben kiderül, hogy Hispániába tervezte a következő missziói útját, és útközben akarta a rómaiakat meglátogatni. Hogy ez a gyülekezet indítsa majd útra, miután náluk megpihen, lelkileg feltöltődik. 

Rendkívül nagy jelentősége van tehát ennek a sok köszöntésnek. Pál még soha nem járt Rómában, de most felveszi a szálakat azokkal, akiket már máshonnan ismer. 

Elsőként Fébét említi, aki a kenkhreai gyülekezet szolgálója, kéri, hogy fogadják őt szentekhez illően. Kenkhrea Korinthus külvárosa volt, nyilván az apostol innen írja a levelet, és Fébével küldi azt Rómába.

Priszkát és Akvilát is említi, akik a munkatársai. Ők egy zsidókeresztyén házaspár, akik Rómában éltek, onnan költöztek egy időre Korinthusba, ahol megismerkedtek Pállal. Pál náluk lakott, és nemcsak hitük, hanem mesterségük is egyezett: sátorponyva készítők voltak. Ekkor már ismét Rómában élnek, és egy házi gyülekezetet is gondoznak. 

Aztán köszönt egy újabb házaspárt, Andronikoszt és Júniát, akiket rokonainak és fogolytársainak nevez. Megtudjuk, hogy nagyra becsülik őket az apostolok körében is, – bizonyára elismert és megbízható szolgatársak voltak ők a gyülekezetek között. 

Aztán köszönt még további munkatársakat, ismerősöket is. Név szerint vagy más módon azonosíthatóan 27 főt köszönt a római gyülekezetben, és további 5 kisebb-nagyobb csoportot, házi gyülekezetet említ meg. Nem akármilyen eredmény ez! Egy olyan városban és gyülekezetben, ahol még sohasem járt, lám, máris milyen sok ismerőse van! A Facebook-on vagy más közösségi oldalakon egészen csekély ismeretség elég ahhoz, hogy valakinek az „ismerőse” legyünk. Pedig talán épp csak tudjuk, ki is az illető. 

Akiket viszont itt az apostol ismerősként köszönt, ezek kipróbált, valódi kapcsolatok, régi munkatársak, megbízható emberek, akikre számíthat majd a tervezett nagy útja során.

Néha talán nem is gondolunk arra, hogy milyen sokan vannak mellettünk, akiket ajándékba kaptunk Istentől. Talán egy ismeretlen helyzetben, egy nagy kihívás előtt, vagy talán nehézségekben, próbatételek között, vagy egy súlyos döntés előtt állva; – fontos néha nekünk is végiggondolni, hogy kiket is „köszönthetünk”, ahogy az apostol, kikhez fordulhatunk, kikre számíthatunk; és meglátnánk, milyen sok embert, „ismerőst” kaptunk Istentől. Vagy talán nem sokat, de pont azt az egyet, akire nagyon szükségünk volt. Legyünk hálásak értük, köszönjük meg őket Istennek!

Találunk itt Pál apostol köszöntései között két fontos kifejezést, ami különlegessé teszi őket!

Az első az a kifejezés: „az Úrban”. Több embernél is felbukkan: „az Úrban szeretett”, „az Úrban kiválasztott”, „munkatárs a Krisztusban”, fáradoztak az Úrban”, „fogadjátok be az Úrban”.

Nyelvtanilag talán helyhatározó lenne, arra a kérdésre válaszol: Hol? – Az Úrban. De különleges helyhatározó ez! Nem is helyet, inkább állapotot, egy helyzetet jelez! „Az Úrban”: ez a normál ismeretségen túl, más szintre helyezi a hit-testvért. Az Úrban van ő, ahogy én is, és még sokan.

A legerősebb összekötő szál ez a hívő emberek között. Felülír ez minden mást: minden nézetbeli és társadalmi helyzetbeli különbséget. „Az Úrban” mind összetartozunk: az előkelő, a közember és a felszabadított rabszolga. „Az Úrban.” – Ez ma is különleges együvé-tartozást jelent. Összeköti a Krisztusban hívőket egymással. Még idegenként, ismeretlenként is, ha csak ezt az egyet tudjuk róla, már úgy érezzük, megbízhatunk benne.

A másik érdekes kifejezés: „Köszöntsétek egymást szent csókkal”.

A csók itt természetesen nem az érzelmekről és nem az erotikáról szól. A „szent csók” az összetartozás jele. Ugyanazt fejezi ki, mint „az Úrban”, – de azt ténylegesen megerősíti! Így az összetartozás már nem csak szavakat jelent, és nem is csak egy érzést, hanem egy konkrét mozdulat, egy érintés is megpecsételi azt, és valódivá, kézzelfoghatóvá teszi!

Az őskeresztyén gyülekezetekben az istentiszteleti liturgia része volt a „szent csók”. Az összejövetel rendjében először felolvasták az apostoli levelet, elhangoztak tanítások, imádkoztak, majd szent csókkal köszöntötték egymást, ezután következett az úrvacsora. Vajon hogyan tudnánk ma eleget tenni az apostoli kérésnek?

Úgy fogalmazhatnánk ezt más szavakkal: Adjátok jelét annak, hogy összetartoztok az Úrban! Legyen kézzelfogható, hogy az egy Krisztusban hisztek! Az összetartozás tudjon megtestesülni, valódivá válni: akár egy jó szóban, ölelésben, kézfogásban, vagy türelmes meghallgatásban, talán melléállásban vagy segítésben, – nagyon sok módja van ennek!

Pál a Galata levél végén is ilyesmit kér: „tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” A régi fordítás szerint a „hitben cselédeinkkel”. Az eredeti szó „háziakat” jelent, akik egy családhoz tartoznak: a lelki rokonainkról, a lelki családunkról, a gyülekezetünkről, a lelki testvéreinkről van tehát szó.

Áldjon meg minket az Úr, akinek a háznépe vagyunk, hogy készek legyünk erre! Mi, akik Hozzá tartozunk, tudjunk a szeretet különféle, de valóságos jeleivel fordulni egymás felé!