Nincsen itt, feltámadt

• Olvasmány: Máté evangéliuma 28,1-10
• Alapige: Máté evangéliuma 28,5-6a

„Az asszonyokat így szólította meg az angyal: Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt.”

Biztos történt már velünk olyan, hogy otthon késő este egy váratlan áramszünet miatt sötétségbe borult minden. Tapogatóztunk, ennek-annak nekimentünk, ezt-azt levertünk. Aztán amikor sikerült egy gyufával vagy mobillal fényt csinálni, minden világos lett, tiszták az irányok, megtaláltuk a kilincset, helyreállt a rend.

Nemcsak az ilyesféle sötétben, hanem az életünkben is nagy szükségünk van olyan fényforrásra, ami tájékozódni segít. Ami segít nem beleütközni mindenbe, segít nem összetörni sem szeretteinket, sem magunkat, segít a jó irányt megtalálni.

A mai ünnep örömhíre az, hogy Jézus Krisztus feltámadása ilyen fényforrás!

Azt láthatjuk a húsvéti történetben, hogy hogyan változik meg az asszonyok érdeklődési iránya. Amit tapasztalnak, átélnek, az egy olyan fényforrás, ami teljesen megváltoztatja életüket, és új irányba indítja őket. Először arccal a sírbarlang felé fordultak. Azután pedig már a többiek felé az örömhírrel. Egyik irány a halál, másik az élet.

Ez a két irány minket is meghatároz. Halál és Élet. Életünknek ezekben a legvégső kérdéseiben semmit nem érnek az emberi fények. Ezért maga Isten gyújtott világosságot. Ő maga nyúlt bele a természet rendjébe azzal, hogy Egyszülött Fiát, Jézus Krisztust kihozta a halálból.

Az asszonyok eredetileg azért indultak el hajnalban, hogy megnézzék a sírt. Egy holttesthez igyekeztek, hogy a temetési szertartást tisztességesen befejezzék, ami a páska ünnep miatt elmaradt. Amire tehát számítottak, ami beszőtte a gondolataikat, és teljesen lefoglalta őket: A halál.

A Húsvét első fontos kérdése hozzánk: Mi vajon hogyan állunk ezzel? A halált legtöbbször tabutémának tekintik az emberek. Nem beszélünk róla, mert félünk tőle, vagy mert nincs róla mondanivalónk. De közben mégis tele van vele az életünk, állandóan benyomakodik a gondolatainkba.

A háborús híradásokban röpködnek a számok halottakról, sebesültekről, és szinte már megszoktuk, mintha ez normális lenne. Pedig egyetlen élet elvesztése is sok. És ennél is sokkal közelebb jön hozzánk a halál, amikor egy családtagtól vagy egy közeli baráttól kell végleg elköszönnünk. Egyszóval túl közel van hozzánk, nem tehetjük meg, hogy nem foglalkozunk vele. A halál biológiai kódja belénk van írva, azt kitörölni nem lehet, de az általa feltett kérdésre választ keresni és választ találni, azt igen!

Az asszonyoknak a fordulópont nagyon látványos volt: Angyali küldött érkezett, volt földrengés és villámlás, félelmetes hang- és fényhatások. Azonban nem ezekben a látványos külső dolgokban volt a megfordító erő, hanem abban a tényben, ami elhangzott az üres sírban:

„Tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek, de nincsen itt, mert feltámadt.” – Ezekben a szavakban, ebben az evangéliumban van az az elemi erő, ami teljesen megváltoztatja az asszonyok viselkedését. Mert ezt követően már azt olvassuk róluk:

„Gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt!”

Egyszerűen nem tudtak mást tenni. A többiek felé fordultak. Az Élet felé fordultak! Tovább akarták adni ezt a hírt. Amit hallottak, nem tarthatták meg maguknak. Futva vitték tehát a többiekhez.

Úgy lehettek ők is, mint a próféta az Istentől kapott üzenettel: „Csontjaikba rekesztett tűz” volt, mondaniuk kellett, hirdetniük kellett, mert szinte perzselte őket, a szívükben izzott.

Ettől kezdve már nem a megfeszített Jézust keresték, mert Ő már nem a sírban volt, hanem az élő Urat! Aki ott volt kint, az életben. Ő szolgálatba küldte őket, hogy menjenek a többiekhez az örömhírrel.

És nem sokkal később ugyanez az elemi erejű változás megismétlődött a tanítványokkal is. Hogyan történhetett, hogy Nagycsütörtökön elfutottak, cserbenhagyták Jézust, gyávák és bezárkózók voltak, aztán Nagypénteken letargiába estek, elsiratták Mesterüket, mindennek vége, aztán egyszercsak varázsütésre megváltoztak? Mitől? Hogyan lettek hirtelen bátor hitvallókká? Hogyan hirdették később az egész Birodalomban az evangéliumot, és adták oda még az életüket is Jézusért és az evangéliumért?

Úgy, hogy nem megfeszített Jézusuk volt, hanem Feltámadott és élő Uruk! Húsvét ünnepének ez a legfontosabb üzenete.

Isten Szentlelke képes ma is munkálni ezt a változást. Az az Isten, aki ezt a fényforrást Jézus feltámasztásával meggyújtotta, ma is láthatóvá teszi, és ezt mondja nekünk: „Előtökbe adtam az életet és a halált, válaszd azért az életet!”

Adja meg nekünk Isten, hogy így legyen: Itt, a templomi, úrvacsorai közösségben is, és otthon is, és holnap és holnapután is, a munkánkban, a feladataink között is!