Szomorúságotok örömre fordul

 

• Olvasmány: Jeremiás könyve 31,7.10-14
• Alapige: János evangéliuma 16,16.20.22-23

„Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem. Bizony, bizony, mondom nektek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul. Most szomorúak vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek: és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit.”

Biztos volt már olyan élményünk, hogy nekifogtunk valaminek, amitől semmi jót nem vártunk, végül aztán mégis jóra fordult a történet. Például féltünk egy beszélgetéstől, mert semmi remény nem volt a békés megegyezésre; vagy kedvetlenül indultunk egy ügyintézésre, mert az mindig olyan kilátástalanul sokáig tart; vagy csak kényszerűségből mentünk el egy rendezvényre, mert illett. Így indultak a dolgok, de amikor túl voltunk rajta, boldognak éreztük magunkat. Mert akitől féltünk, kedvesen fogadott, és mindent sikerült megbeszélnünk; mert az ügyintézésben mindenki segítőkész volt, és hamar végeztünk; mert az összejövetelen összefutottunk valakivel, és nagyon jót beszélgettünk.

Egyik esetben sem rajtunk múlott a fordulat. Szükség volt egy apróságra, egy külső, lényeges mozzanatra, ami végül jó irányba fordította a dolgokat.

Ebben az Igében is átfordításról beszél Jézus a tanítványainak: „Szomorúságotok örömre fordul.” De vajon min fordul meg? Mi az a mozzanat, ami örömre fordítja majd a szomorúságukat?

És a mi saját szomorúságainkkal kapcsolatban is megkérdezhetjük: miként tud az örömre fordulni?

A Bibliában sok helyen olvasunk felhívást az örömre. Énekeltük a 66. zsoltárt: „Örvendj, egész föld, az Istennek!” És sokszor idézzük a Filippi 4-ből: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: Örüljetek!” – De ezek nyilván nem azt jelentik, hogy parancsra kéne boldognak lennünk. Inkább emlékeztetések ezek: Mi Istenhez tartozunk, az Övéi vagyunk, ezért minden körülmények között jó okunk van az örvendezésre.

Itt is az derül ki, hogy az örömöt a tanítványok a Jézussal újra átélt találkozásban fogják elnyerni.

Ezek a szavak Jézus búcsúbeszédeiben hangoznak el. Jézus nem titkolja, hogy először szomorkodni fognak, át kell élniük, hogy Ő eltávolodik tőlük: „elmegyek az Atyához”, „nem láttok engem”. Át kell élniük Mesterük elvesztését, halálát! – „De ismét egy kis idő, és megláttok engem.” Ebben van az a bizonyos átfordító erő: „Megláttok engem”. Ismét átélitek a közösséget velem, ismét érzitek a jelenlétem, szavaim gyógyító erejét.

Ez ténylegesen így is történt Krisztus feltámadása után, hiszen ennek felszabadító öröme töltötte el őket, ez változtatta meg teljesen az életüket. Ezt vitték el világszerte, az akkor ismert lakott földön.

Jézus szavai bennünket is kérdeznek: Vajon éreztük-e már ezt az erőt? Hogy Ő át tudja fordítani a mi rosszul programozott agyunkat, észjárásunkat? Hogy van ereje teljesen más, pozitív irányba állítani minket? Hogy mennyire gyógyító, felemelő, üdítő az Ő jelenléte?

„Megláttok engem” – mondja Jézus – „és szomorúságotok örömre fordul.”

Jézus szavaihoz gyönyörű háttérképet kapunk Jeremiás próféciájából. Isten ugyanazt mondja népének: „Gyászukat örömre fordítom.” De még milyen örömre! „Megjönnek majd, és ujjonganak, élvezik az Úrtól kapott javakat, olyan lesz a lelkük, mint az öntözött kert, nem hervadoznak többé. Táncolva örül a szűz, örülnek az ifjak a vénekkel együtt.” – Ezek a képek egy hatalmas körtáncos, nevetős, éneklős, ujjongó örömünnep képei!

Az ujjongó öröm annak szól, hogy ismét az Úr vezeti őket. Vége a szétszóratásnak, hazatérnek, ismét közösségben lehetnek egymással és Istenükkel. Olyanok, mint az öntözött kert, – mindent megkapnak, amire szükségük van, nincs hiányuk semmiben.

Öntözött kert az élete annak, aki sorsát Jézus kezébe meri tenni. Aki tud bízni az Ő vezetésében. Öntözött kert, mely nem szárad ki, hanem gyümölcsöt terem.

Olyan öröm ez, amit „senki sem vehet el tőletek” – mondja Jézus. Ebből kiderül az is, hogy nem mindenféle örömre vonatkoznak szavai, hanem csakis az el nem veszíthetőre.

Jézus tehát itt nem külső forrású örömökről beszél. Persze, nekünk minden öröm nagyon fontos, meg kell látnunk ezeket, és engednünk kell, hogy szebbé tegyék az életünket. Lehet örömünk, ha valamiben sikert érünk el, munkahelyen, iskolában vagy bárhol; lehet örömünk, ha megadatik, hogy anyagi biztonságban élhetünk; lehet örömünk a családunkban, szeretteinkben, és még sok mindenben. Isten ajándékai ezek, de tudnunk kell róluk, hogy külső forrásúak, és legtöbbször sajnos időhöz kötöttek.

Az Igében viszont olyan örömről van szó, aminek maga Jézus a forrása. Ez az öröm Jézus jelenlétében adatik. Ezért azt sem tolvaj nem lophatja el, sem az idő nem veheti el, sem a körülményeink vagy élethelyzetünk változásai nem tudják elkoptatni.

Egy kislány írta a következőket keresztyén tanító nénijéről: „Szerintem az én tanító nénim minden éjjel elmegy a mennyországba és ott alszik. Biztos így csinálja, hogy napközben velünk mindig kedves és mosolygós tud lenni.”

Gyereknyelven így is lehet fogalmazni, de a lényeg ugyanaz: A mennyei öröm előlege az, amit mi már itt megérezhetünk. Ez ülhet ki az arcunkra, ez tükröződhet egész életünkön: Olyan öröm, ami abból táplálkozik, hogy mi Jézushoz tartozunk, és mellette biztonságban vagyunk.

„Ismét meglátlak majd titeket, és örömötöket senki nem veheti el tőletek: azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit.”

Jézus biztató szavaira legyen válaszunk az énekelt imádság:

„Jézus, vigasságom! Esdekelve várom Áldó szavadat!
A te jelenléted Megvidámít, éltet, Bátor szívet ad.
Légy velem, ó, mindenem! Nálad nélkül nem is élek:
Te vagy örök élet!

Jézus, Üdvösségem! Te vagy földön-égen Örök örömem!
Kik szeretjük Istent, Zengjünk neki itt lent S otthon odafenn!
Lelkem esd, hogy Te vezesd! S hazahívó szavad várom,
Jézus, Vígasságom!” (449. ének)