Tükörbenézés

• Olvasmány: Máté evangéliuma 7,16-23
• Alapige: Jakab levele 1,21-25

„Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója, azt boldoggá teszi cselekedete.”

Jézus a Hegyi Beszéd felolvasott soraiban – a gyümölcsfa és gyümölcstermés képét használva – ugyanarról beszél, amit Jakab apostol hangsúlyoz a „tükörbenézés” példájával: 

Az igehallgatásnak, igeolvasásnak, az istentiszteleten való részvételnek egyik legfontosabb értelme, hogy az egy következményekkel járó, igazi tükörbenézés legyen.

A tükör minden háztartásban jelen lévő, hasznos-fontos eszköz. Minden reggel, vagy este a fürdőbe lépve beletekintünk, hogy lássuk saját arcunkat úgy, ahogy valójában kinézünk. 

A jó tükör megmutat mindent: az arcra rárakódott napi szennyet, az eltelt évek faragta ráncokat, a gyógyult, de örökre nyomot hagyó sebhelyeket, a gyulladt pontokat, a kiütköző borostát.

Azért nézünk tükörbe, hogy a látott kép alapján igyekezzünk javítani, tenni valamit: megmosakodni, borotválkozni, sebeket kezelni, ápoló krémeket kenni… Olyan sokat néztünk már tükörbe, hogy szinte most is látjuk magunk előtt saját arcunkat. Jól ismerjük azt.

Van azonban egy másik arcunk is, egy belső, amit a fürdőszobai tükör nem tesz láthatóvá, de megmutatja egy másik tükör: Isten igéje! Minden ember belső, lelki arcát, ami a jólneveltség, a modor, a többnyire gyakorolt önuralom mögött rejtőzik – azt, akik valójában vagyunk.

Ez az arc is hord magán ráncokat, annak nyomait, ahogy „elhasznált” minket az élet. Rajta vannak a kapott sebek hegei, de a lélek most is fájó, gyulladt kelései is, és bizony ott a mocsok, a szenny is, ami megvallásra és megtisztulásra vár.

Az igehallgatásnak tehát egyik legfontosabb szerepe, hogy belenézzünk az Isten-tartotta tükörbe, és felismerjük, kik vagyunk igazán: Nem azt az arcot, amit másoknak mutatunk, még csak nem is azt, amit mi képzelünk magunkról, hanem ahogy Isten lát minket.  

Ahogyan ez a bibliai Dávid királlyal is történt, aki köztiszteletben álló hős, Isten szíve szerinti férfi volt. Ám házasságot tört a szép Betsabéval, Uriás feleségével, és mikor kiderült, hogy az asszony gyermeket vár, férjét meggyilkoltatta, a nőt pedig elvette sokadik feleségének. 

Isten elküldte hozzá Nátán prófétát egy példatörténettel egy gazdag emberről, akinek egész nyája volt, mégis a szegény ember egyetlen bárányát gonoszul elragadta. A felháborodott, büntetéssel fenyegetőző Dávidnak pedig a próféta a szemébe vágta: „Te vagy az az ember!”

Nekünk is megelevenedhet egy igehirdetés, egy olvasott igerész, egy mondat a Bibliából. És hirtelen saját arcunkat látjuk meg, és megszólít minket Isten igéje: Te vagy az az ember!

Hiszen Jakab is olyan emberekhez szól, mint mi: igehallgató gyülekezeti tagokhoz. 

Olyan emberről beszél, aki elmegy, hogy belenézzen Isten tükrébe. Sőt, megáll előtte, nem futólag pillant bele, hanem odafigyel, szívére veszi, saját arcát keresi benne (nem a szomszédét, rokonét, ismerősét: „Na ezt a prédikációt X.Y-nak hallania kellett volna!”), önmagát ismeri fel, látja meg. Mindez nagyon fontos, nagyon jó és szép!

Jakab mégis megdöbbentő fordulattal kijelenti, hogy mindennek semmi értelme, mindez puszta önámítás, önbecsapás, ha utána semmi nem történik. „Megnézte magát, elment és nyomban elfelejtette, milyen volt.” 

Ha a tükörbenézés után elmarad a tisztulás, a sebek kezelése, a gyógyulás, semmit sem ér az egész. 

A fürdőszoba tükrébe is azért tekintek, azzal a céllal, hogy lássam, mi a valóság, és hogy változtassak és dolgozzak azon, hogy hogyan lépjek ki az életbe aznap. Az igehallgatás, az Isten tükre ugyanerre ösztönöz. 

Lehet ennek értelme az apostol szerint, ha az igehallgató, aki a „szabadság tökéletes törvényébe” tekint bele, megmarad mellette és cselekszi azt! Áthatja a napjait, formálja a döntéseit, az emberi kapcsolatait – mert boldoggá teszi őt.

A „szabadság törvénye”. 

Mit jelent ez a szókapcsolat? Törvény, amely szabaddá tesz? Nem önellentmondás ez? Hiszen a törvény tilt, reguláz, szabályoz, büntetéssel fenyeget, ha áthágom!

Csakhogy az ige tükre éppen azt mutatja meg, hogy egész életünk – ha látjuk és bevalljuk, és ha nem, akkor is – belső emberi törvények korlátai között zajlik. Nem a társadalmi élet rendjét szabályozó törvényekre gondol itt Jakab apostol, hanem a minket belülről fogva tartó, az eredendő bűn fogságából fakadó törvényekre: 

Az önérdek, az érvényesülés törvényére, amely a mások elleni szakadatlan, boldogulásért folytatott harcra és a mások terhei iránti közömbösségre sarkall minket: „Elég nekem a magam baja!” Isten igéjének a törvénye pedig ez alól szabadít fel: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” – mert szeretheted! „Egymás terhét hordozzátok!” – mert hordozhatjátok, szabadok és képesek vagytok rá!

Jakab az önmagamra utaltság magányosságának törvényét leplezi le, amely azt harsogja: Védd magad minden áron, mert más nem fog!, és Isten törvényére mutat: Minden gondod vesd Istenre, mert Neki gondja van rád! És „ne félj, mert én megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy”, nem vagy magányos farkas e farkas-világban…

Leleplezi az előítéletek, rossz tapasztalatok törvényét, amely a bizalmatlanság és keményszívűség gyökere. A szabadság törvénye pedig arra hív: „Bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek!” Lehet megbocsátani, szabad újat kezdeni, nekem is és a másiknak is.

Ott gyötör, hajszol minket a munka, a hajtás törvénye, hogy talpon tudjunk maradni: nincs pihenő, tavaszra nyár, őszre tél, napra nap, kötelesség és feladat parancsol. Jézus pedig felszabadít és hív: „Jöjjetek hozzám, akik megfáradtatok, és terheket hordoztok, és én megnyugvást adok nektek.” Szabad vagy a vasárnapra, a megpihenésre, a hozzám jövetelre!

A tükörben a lelki arcunk bizony ráncokkal, sebhelyekkel, gyulladt pontokkal, szennyel teli – de Isten Igéje esély a gyógyulásra, a tisztulásra. 

Fel akar szabadítani, hogy felismerd: egyetlen urad az Isten, aki teremtett és megváltott, aki gondoskodik. Lehetsz szabad, lehetsz Istentől kapott és formált önmagad. Élj az Ő felszabadító törvénye szerint, és boldog leszel!