Győztes hitünk

• Olvasmány: Zsoltárok könyve 18,2-7.17-18.20.29-30
• Alapige: János 1. levele 5,4-5

„Mert aki Istentől született, az legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?”

A Húsvét utáni vasárnapok visszamutatnak Krisztus feltámadására, halál fölötti győzelmére. A mai Igékben pedig arról kapunk tanítást: Hogyan részesedhetünk mi, keresztyének, Krisztus győzelmében? János apostol a győzelemről ír: A hitünk győztes hit. Olyan hit, ami legyőzi a világot.

Sokszor a Szentírás üzeneteiből csak azt halljuk ki, amikor megdorgál minket. Esendő vagy, hibáztál, kicsi vagy, gyenge vagy.

A mai Ige arra hív, hogy lássuk Krisztust győztes Úrnak, és lássuk Hozzá kapcsolódó hitünket győztes hitnek!

Mindenekelőtt tegyük a helyére, hogy mit is jelent „legyőzni a világot”! Nyilvánvaló, hogy ezt nem katonailag vagy területileg kell érteni, ez egészen másféle győzelem.

Tudni kell János leveléről, hogy egy akkoriban divatos tévtanítás, a gnózis ellen lép fel. A gnózis görög szó, ismeretet, tudást jelent. Valahogy úgy értették ezt, mint a megvilágosodást: ennek az ismeretnek a birtokában szabadulhat ki az ember a jelenlegi gonosz és mocskos világból egy tiszta és szép világba.

A gnosztikusok szembe állították Istent a világgal. Azt tanították, hogy Isten fönt lakik a szellemi világban, és semmi köze nincsen a megfogható, anyagi világhoz, amiben mi, emberek élünk, amiben bűn van, sötétség és mocsok.

János apostol határozottan nemet mond erre. Az egész levélben arról ír, hogy Isten igenis szereti ezt a világot! Annyira szerette, hogy Fiában bele is született a mi világunkba, hogy nekünk megváltást szerezzen. Annyira szeret minket, hogy itt van mellettünk küzdelmeinkben, és azt akarja, hogy az Ő szeretete rajtunk keresztül átjárja az egész világot.

Ez tehát a „világ feletti győzelem”: Amikor Jézus legyőzte a halált, akkor győzelmet aratott a sötétség fölött, a kilátástalanság, a bűn, a gonoszság, a világ erői fölött.

A 18. zsoltár, amit a felolvasásban hallottunk, gyönyörűen képekbe foglalja nekünk, hogy mit jelent a győzelem az életünkre nézve, kézzelfoghatóan. Dávid ezzel a zsoltárral imádkozott, miután Isten megmentette ellenségei kezéből:

„Te gyújtasz nekem mécsest, Uram, fénysugarat adsz nekem a sötétségben. Veled a rablóknak is nekirontok, ha Isten segít, a kőfalon is átugrom.” (Zsolt 18,29k)

A győzelem három csodálatos képben: Mécsest gyújt nekem, fényforrást ad a sötétben; győzelmet ad a rablók ellen, akik engem ki akarnak fosztani; és győzelmet ad a kőfalak fölött, segít túljutni bezártságon, akadályokon.

Mindannyian ismerünk ilyen helyzeteket. Ismerjük a kilátástalan helyzeteket, amiket sötétségként élünk meg. Ilyen az, amikor félelemben élünk, tele vagyunk aggódással, hogy mi lesz velünk, mi lesz egy-egy szerettünkkel. Ilyen, amikor gyász terhe alatt, a veszteség sötétjében vagyunk.

És ismerjük a kifosztottság érzését is, amikor elrabolják értékeinket: nemcsak a pénzre, a megfogható értékekre kell itt gondolni, hiszen vannak nagyobb értékeink is. Amikor valaki a reménységünket rabolja el, beletapos a sárba és elveszi az önbizalmunkat.

És mindannyian ismerjük azt a bezártságot, amikor kőfalak vesznek körül. Falak, amik elválasztanak egymástól. Falak, amik akadályoznak egy fontos cél elérésében. Körbezárnak minket, és nagyon magasak, félelmetesek tudnak lenni.

Győzelem mindezek felett. Vajon lehetséges ez?

Az Ige alapján erre az a válasz, hogy igen, de csak egyetlen feltétellel: Istennel együtt. Mindkét Igében ott van ez az egyetlen feltétel. János apostol azt írja: az győzi le a világot, „aki Istentől született”. Ez azt jelenti, hogy az, aki lelki értelemben Tőle származik, aki hisz Jézusban, vagyis kapcsolatban van a Győztessel.

Ugyanezt találjuk a zsoltárban is: „Veled” a rablóknak is nekirontok, és a kőfalon is átugrom, ha Te segítesz. – Vagyis nem egyedül!

Számtalan bibliai történet megörökíti, amikor Isten népe győzni tudott külső vagy belső ellensége fölött. Minden ilyen esetben az Istennel való kapcsolatuk volt a mentőöv.

Egyik ilyen történetben Áron és Húr tartják Mózes imádságra felemelt kezeit. Lent a völgyben dúl a csata Isten népe és az ellenség között. Amíg Mózes feltartott kézzel imádkozik, addig Isten népe erősebb, amikor karjait leengedi, akkor az ellenség kerekedik felül. Órákon át tart a csata, Mózes belefárad, ezért segítői tartják a kezeit, tehát ők „tartják benn” az imádságban, így győzedelmeskedik végül Isten népe.

Igen, így van ez: Amíg benn tudunk maradni az imádságban, amíg kapcsolatban maradunk Istennel, addig nem vagyunk egyedül, hanem megtapasztalhatjuk az Ő segítségét! Ha viszont elfordulunk Tőle, nem keressük Őt, akkor bizony egyedül maradunk, és vesztesek leszünk.

Nem egyedül, hanem Istennel! „Veled a rablóknak is nekirontok, ha Isten segít, a kőfalon is átugrom.”

Amikor Isten hív minket, mi pedig elindulunk, hiszünk benne, kapcsolatban vagyunk Vele, akkor Ő nem vesztest akar csinálni belőlünk. Nem vesztett csatába hív. A keresztyén hit nem „lúzer” hit. Éppen ellenkezőleg! Krisztus a nagy háborút megnyerte, hiszen feltámadása győzelem volt a halál és sötétség erői felett. Mi pedig az Övéi vagyunk, Hozzá tartozunk, így vívhatjuk saját küzdelmeinket egy Győztes oldalán.

Adja meg nekünk Isten, hogy a következő ének a mi imádságunk lehessen!

„Ellenség ellen áldásod fedez, A könny nem sós, a kór is könnyű lesz, Sír, halálfullánk, hol a győzelem? Győztes leszek, csak légy, Uram, velem.” (705. dicséret)!