Példává lettem

• Olvasmány: 1 Timóteus 1,12-17
• Alapige: 1 Timóteus 1,16

„De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne.”

A Bibliaolvasó Kalauz szerint az elmúlt napokban kezdtük olvasni az 1. Timóteushoz írt 1. levelet. A mai és tegnapi szakasz konkrét, speciális etikai kérdéseket tár elénk pl. a keresztyén ember viselkedésével, öltözködésével kapcsolatban. Az 1. részből felolvasott igeszakasz különlegessége, hogy az egy őszinte ön-vallomás az apostoltól, a kiemelt mondat témája pedig kifejezetten mai és aktuális: példák, minták, példaképek.

Az apostol arról ír, hogy példává tette őt Isten. „Elsősorban rajtam mutassa meg türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne.” Nagy szó ez, amikor valaki önmagáról így tud vallani: példává lettem. Minta lettem, akihez érdemes hasonlítani, olyan ember, akinek példáját érdemes követni.

Ha a tágabb igeszakaszt nézzük, egy nagy feszültség van benne, Pál életének két végpontja: előbb ilyen voltam – most ilyen lettem. Nem mások sütik rá a jelzőket, hanem önmagáról vallja, hogy előbb Istent káromló, az Övéit üldöző, erőszakos ember volt, most pedig a Krisztus által megszabadított ember mintaképe, a krisztusi ember mintája lett. Előbb a legnagyobb bűnös, – most pedig példa másoknak.

A minták rendkívül fontosak az élet minden területén. Például egy alkatrész gyárban vagy egy porcelánfestő műhelyben az eredeti mintadarab azért fontos, hogy a később elkészülő darabokat ahhoz hasonlíthassák. Nemcsak a tárgyak világában, hanem emberi világunkban is a példaképek azért fontosak, mert igazodási pontot jelentenek. Ha végiggondoljuk saját életünket, biztosan találunk benne olyan embert, aki példaképként hatással volt ránk, befolyásolta életünk alakulását. Emberi igény, hogy példaképek álljanak előttünk, akik segítik a tájékozódást. Először a szülők adnak mintát a gyermekeiknek: továbbadnak szavakat, mozdulatokat, egy szemléletet. Később a tizenéves maga választ példaképet: sokszor hosszú évekre meghatározó lesz, hogy milyent választott.

A keresztyénségnek is van egy ős-mintája. Az Újszövetség arra tanít bennünket, hogy ez a legfőbb igazodási pont Krisztus. Ő maga is beszél erről követőinek: „Ha valaki énutánam akar jönni, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem.” (Lk 9,23) A keresztyén ember azért nevezhető „krisztiánosznak”, vagyis krisztusinak, mert Róla akar példát venni, Hozzá akar hasonlítani. Jézust követni ezt jelenti: Őt mintázza, Róla vesz példát döntéseiben és különféle élethelyzeteiben.

Ebben az Igében Pál lesz mintává. Igaz, hogy apostol, de mégiscsak egy ember. Van bátorsága példának állítani önmagát. És nemcsak itt, hanem egy másik levélben is ezt írja: „Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek.” (Fil 3,17) Ettől válik igazán nehézzé ennek az Igének a tanítása, mert ilyen kérdéseket tesz fel nekünk: Vajon mi, mai keresztyének mennyire igazodunk az ős-mintához, Krisztushoz? Volna-e bátorságunk saját hitünket példaként állítani mások elé? Milyen példát adunk mi egymásnak? Mit / kit mintáz az életünk?

Pál abban minta, hogy mekkorát változott Krisztus kezében. Abban példa, hogy irgalmat nyert, szabadulást kapott. Isten megmentő kegyelmének lett példája. Nem romboló, hanem felemelő példa!

Ez azért lényeges, mert a példáknak életformáló erejük van. A jó példáknak, és a rosszaknak is. Hatással vannak ránk. Elég, ha arra gondolunk, hogy milyen mértékben befolyásolja életünket a média, a televízió, a netes közösségi oldalakra feltöltött videók és egyéb anyagok.

Köztudott és bizonyított az a tény, hogy az erőszakos műsoroknak, filmeknek nagyon komoly szerepe van a hétköznapi erőszak növekedésében. Tipikus film-téma, hogy a főhőst valami igazságtalanság éri, megbántják, megalázzák, de aztán összeszedi magát, majd fegyvert szerez, és bosszút áll, és legyilkolja ellenségeit. Ezer meg ezer film készül erre a mintára, azt sulykolva, hogy ez a jó megoldás. Ha ezt csinálja a kedvenc színészünk, akkor így kell elérni, amit akarunk.

És sajnos ezer példa mutatja, hogy ez a vetés egyre inkább beérik. Az erőszak így lesz egyre gyakoribb „megoldás” a konfliktusokban. Gondoljunk akár csak a közelmúlt iskolai lövöldözéseire, és utcai leszámolásokra.

Ebben az Igében éppen fordítva: a világ legpozitívabb példáját látjuk. Pál apostol személye arra példa nekünk, hogy nincsen olyan elvetemült, istentelen ember, aki ne gyógyulhatna meg Krisztus kezében. Ő, aki a Jézusban hívőket üldöző, erőszakos ember volt, irgalmat nyert Krisztustól. Az evangélium hirdetésének megbízható embere lett, ahogyan ebben az Igében írja magáról: Olyan ember, akinek a beszéde, bizonyságtétele „teljes elfogadásra méltó”.

Ez a példa azt üzeni nekünk, hogy mi sem írhatjuk le magunkat. Nem mondhatjuk: Nekem már mindegy, elveszett, elrontott életű ember vagyok. Nem mondhatjuk, hogy nem kellünk Istennek. Az egykori Isten-káromló, erőszakos üldöző mutatja nekünk a példát, hogy mivé lehetünk Krisztus kezében.

A példák természetéhez tartozik, hogy „ragadósak”, követőket vonzanak, és így továbbterjednek. Így keletkeznek a különféle öltözködési divatok, és így válhatnak divatossá bizonyos szavak, szófordulatok, vagy éppen poénok is. Valaki egyszer elkezdte, és a példa ragadósnak bizonyult.

Jó lenne, ha Pál példája is ilyen „ragadós” lehetne. Ebben az Igében még magáról mondja az apostol, hogy példává lett, de aztán később már azt írja Timóteusnak: „Légy példa a hívőknek.” Te magad is add tovább a példát a saját gyülekezetedben, a körülötted élőknek. Aztán megint másutt így ír az egyik gyülekezetnek: „A teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését.” (Róm 8,19)

Igen, a kör így tágul, így lesz egyre szélesebb, és így ér el hozzánk is. A teremtett világ sóvárogva vár. Vár valamit tőlünk is. Várja a krisztusi példákat. Várja azt a világosságot, amit nem lehet elrejteni a véka alá, mert abban leli örömét, hogy világítson.

Segítsen bennünket is az Úr ezen az úton!