Nem ítéllek el

• Olvasmány: János evangéliuma 8,1-11
• Alapige: János evangéliuma 8,11; 2 Korinthus 6,1.3-6.9-10

„Jézus ezt mondta neki: Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”
„Vele együtt munkálkodva intünk is titeket: úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét. Senkinek semmiféle megütközést nem okozunk, hogy ne szidalmazzák szolgálatunkat, hanem úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban, verésekben, bebörtönzésben, nyugtalan időkben, fáradozásban, átvirrasztott éjszakákban, böjtölésben, tisztaságban, ismeretben, türelemben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben … mint meghalók és íme, élők, mint megfenyítettek és meg nem öltek, mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük és akiké mégis minden.”

A Bibliaolvasó Kalauz szerint mára kijelölt újszövetségi Ige egy elmaradt megkövezésről szól. A házasságtörő asszony megmenekül a szörnyű halálbüntetéstől, Jézus felmenti őt: „Nem ítéllek el téged.” Kegyelmet kapott.

Sajnos nem tudjuk, hogy ezután mi történik vele, megváltozik-e az élete, hogyan él egy kegyelmet kapott ember. Pedig ezt saját magunk miatt fontos végiggondolnunk. Ugyanis képletesen mi is ott vagyunk a történetben, az asszony helyén, mint kegyelmet kapott emberek, akik Jézustól hallják: „Nem ítéllek el. Mostantól fogva többé ne vétkezz.”

Pál apostol mintha éppen a nyitva hagyott történetet folytatná: Kegyelmet kapott emberekként szólítja meg a korinthusi gyülekezet tagjait. Arra inti őket: „Úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét.”

Mit jelent kegyelmet kapni? Legegyszerűbb, ha egy bírósági tárgyalásra gondolunk. Van egy ügyész, aki a fejünkre olvassa elkövetett dolgainkat, de van egy ügyvédünk is, egy szószólónk, s végül a bíró meghozza a felmentő ítéletet. „Nem ítéllek el téged.

Ez történik az asszonnyal, felmentő ítélet született, nem volt végrehajtandó büntetés. A megkövezés elmaradt.

Lényeges azonban, hogy nem sokkal később már Jézus lesz a vádlott. Az evangéliumban több ízben is olvasunk arról, hogy Jézus tanításán felbőszült emberek köveket ragadnak, és istenkáromlásért meg akarják kövezni Őt. Tegyük e két képet egymás mellé, így világossá válik, hogy Jézus nem „csak” felmentő szavakat mondott az asszonynak. Ő ténylegesen odaállt a helyére, átvállalta büntetését! Átvállalta a mi büntetésünket. Végül másképp ölték meg, de a lényegen ez nem változtat.

Tehát a kegyelem, amiről az apostol ír, Jézus élete árán, drágán megfizetett kegyelem. Keresztyén, hívő emberként mi így tekintünk önmagunkra. Jézus haláláért, az Ő szeretetéből kaptunk kegyelmet. Így halljuk Jézus szavait: „Nem ítéllek el. Mostantól fogva többé ne vétkezz.” Nekünk ez az alaphelyzetünk Isten előtt. Ezért egyszerűen csak tegyük félre a büszkeségünket, önigazolásainkat, hajtsunk fejet a mi Bírónk, Királyunk előtt, és mondjuk neki: Köszönöm. Köszönöm, hogy én is kegyelembe fogadott lehetek.

„Úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét.” Hogyan lehet úgy élni?

Pál apostol a saját példáján mutatja ezt meg. A kegyelem neki az, hogy megbízást kap Krisztus szolgálatára, az evangélium hirdetésére. A kegyelem az, hogy Krisztus munkatársa lehet, s ezt igyekszik úgy tenni, hogy ne okozzon megütközést, ne szidalmazzák szolgálatát és Megbízóját. Krisztusnak tartozik hűséggel.

Eszünkbe jut az Ószövetségből Habakuk próféta, aki prófétai megbízatását az őrséghez hasonlította. „Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, és figyelek, várva, hogy mit szól hozzám az Úr.” Isten prófétájaként éberen kell vigyáznia, és amit Isten mond neki, tovább kell adnia a népnek. Hűséggel tartozik Isten felé.

Hasonlóképpen kell saját magunkra is tekintenünk, hiszen nekünk is megvan az őrhelyünk, ahova odaállított minket az Úr. Őrségbe állított a családjainkban a szeretteinkkel kapcsolatban, munkahelyen a feladatunkkal és ránk bízottakkal kapcsolatban, a közösségeinkben a nekünk adott vagy önkéntes vállalásainkkal kapcsolatban. Mennyire vagyunk jó őrszemek? Megbízó Urunk felé el tudunk-e számolni mindennel?

Van egy hosszú felsorolás az Igében, amivel Pál a saját szolgálatát jellemzi. Említ itt veréseket, börtönt, virrasztást, szorongattatásokat, és böjtölést, tisztaságot, erőt. Csak kapkodjuk a fejünket, mennyi minden jön elő szolgálata során. Mélységek és magasságok, próbatételek váltják egymást, és mindezekben hűségesnek kell maradnia. Pál ezzel válaszol a fenti kérdésre: Hogyan lehet úgy élni, hogy ne hiába kapjuk a kegyelmet? A változó körülmények ellenére is mindig hűségben.

A felsorolás végén saját magát is jellemzi az apostol. Érdemes megfigyelni, hogy micsoda ellentétek feszülnek egymásnak. Milyennek látja önmagát mint szolgálattevőt? Milyen ember képe rajzolódik ki e szavakból? „Ajánljuk magunkat mindenben mint Isten szolgái: mint meghalók, de íme élők; mint megfenyítettek, de meg nem öltek; mint szomorkodók, de mindig örvendezők; mint szegények, de sokakat gazdagítók; mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden.”

Aki így tud írni magáról, az egy megbízható, stabil ember, akit semmilyen körülmény nem tud megingatni. Az ilyet nem lehet megvesztegetni, hiszen az övé minden. Nem fog a változó körülmények szerint egyszer jobbra, másszor balra dőlni, nem lesz kaméleon, aki egyiknek ezt mondja, a másiknak pedig amazt. Óriási kincs ez. 

Micsoda védettség veszi körül Pált a szolgálatban! Micsoda erő van ebben az emberben!

Az Ige biztat bennünket, hogy Krisztus szolgálatában mindez a mi ajándékunk is lehet.

Segítsen Isten úgy tekinteni magunkra, mint kegyelmet kapottak, akik e kegyelemből nagyon gazdagok, és másokat is gazdagítani tudnak. Segítsen minket úgy szolgálni, hogy egyszer majd ezt mondhassa rólunk: A kevésen hűséges voltál, sokat bízok rád ezután, menj be Urad ünnepi lakomájára.