Mennydörgés, vagy üzenet Istentől?

• Olvasmány: János evangéliuma 12,20-33
• Alapige: János evangéliuma 12,27-29

„Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem! Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Erre hang hallatszott az égből: Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem. A sokaság pedig, amely ott állt, és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgés volt; mások azonban így szóltak: Angyal beszélt vele.”

Ez az Ige egy különleges eseményt mutat be, amikor Isten hangját közvetlenül lehet hallani. Azért különleges ez, mert bár volt néhány eset, ami ehhez hasonlóan közvetlen volt, de ez nem szokványos. Isten nagyon ritkán szólal meg ilyen közvetlenül.

És bár ez egy kiemelkedő, különleges esemény, mégis az, amit megérthetünk ebből, az egészen hétköznapi: A mindennapjainkra vonatkozik, és minden hívő keresztyén embernek, aki Istennel kapcsolatot tart, kíváncsi a szavára, és ő maga is beszél Istenhez, nagyon fontos, ami mi történik. A hangsúly a párbeszéden van Jézus és az Atya között. Hogyan szól Isten? Hogyan lehet meghallani a hangját? Hogyan lehet megérteni?

Az alaphelyzet: Jézus felteszi azt az elméleti kérdést, hogy akarjon-e megmenekülni a rá váró szenvedéstől; majd rögtön meg is válaszolja magának, hogy nem, hiszen éppen ezért jött. Ez az élete célja. Majd közvetlenül odafordul Atyjához, és kéri Őt: Atyám, dicsőítsd meg nevedet. Atyja pedig erre közvetlenül válaszol, és hang hallatszik a mennyből. Ennyi a biztos: Hang hallatszik az égből. És ettől kezdve János evangéliuma azt írja le, hogy ki hogyan interpretálja ezt a közvetlen megszólalást. Hogyan magyarázzák az emberek ill. Jézus ezt a mindenki által jól hallható hangot.

A tömeg, amely körülveszi Jézust, azt mondja: Mennydörgés volt. Viszont mások azt mondják, hogy nem, hanem angyal beszélt vele.

A mennydörgés hangja, és hogy egy angyal beszél valakivel, az nem ugyanaz. A kettő között nagy a különbség. Az egyik természeti jelenség, a másik pedig már egy értelmezhető szó vagy mondat. Ha valaki beszél valakivel, annak van egy célja, értelme, szóval hatalmas a különbség. Tehát az ott álló emberek így próbálták megmagyarázni, amit hallottak. Valamit mindenki hallott, hang hallatszott, de nem mindegy, hogy mi volt az.

Jézus is megerősíti, hogy hang hallatszott, és Ő is értelmezi, de Ő már a céljáról beszél, nem pedig arról, hogy ki szólt, mi adta a hangot. Arról beszél: Ez a hang nem miattam hangzott, hanem tiértetek, hogy higgyetek. Hogy lássátok, hogy az én Atyám küldött engem, én ezért jöttem, ez az életem célja. Ha majd felemeltetik az Emberfia, mindeneket magamhoz vonzok. Ezért nem fogom azt kérni az én Atyámtól, mentsen meg engem ettől, hanem éppenhogy így dicsőíti meg az Ő nevét.

És erre jön Isten válasza: Már megdicsőítette, mert Jézus eljött ebbe a világba, és még egyszer megdicsőíti, mert Jézus be is teljesíti, amiért jött.

Ez a lényeg, ezért a különleges Isteni megnyilvánulás, mert a legfontosabbról, Isten üdvtervéről van szó, Jézus élete céljáról.

Mi volt tehát ez a hang a mennyből? Sokan mennydörgést hallottak, némelyek pedig azt mondták, angyal beszélt vele – János azonban leírja nekünk: Az Atya szólt közvetlenül Fiához.

Számomra ebből az a legfontosabb üzenet, hogy Isten megnyilvánul. Szól. Isten ad jelzést. Istennek van hangja, és szól hozzánk is. Ha Neki úgy tetszik, erre egy mennydörgést is fel tud használni. De Isten hangját csak azok ismerik fel, akiknek van erre vevőkészülékük, antennájuk. Ők meghallják, hogy itt Isten üzent: Nem mennydörgés volt, hanem angyal beszélt vele. Üzenet hangzott a mennyből.

Van néhány hasonlóan különleges megnyilvánulás a Bibliában. Gondolhatunk pl. Mózesre, akihez Isten a csipkebokor közepéből szól, és közben ég a csipkebokor, de nem hamvad el. Aztán ott van Illés példája: Isten jelenlétében zúg minden, hatalmas a vihar, sziklák törnek, reng a föld, majd pedig hirtelen csend lesz, és a csendben szólal meg az üzenet. És amikor Jézus megkeresztelkedik, akkor is Isten közvetlenül szól, ott is hang hallatszik a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, Őt hallgassátok.

Üzenjen Isten bármilyen módon, akár természeti jelenségeken keresztül, mennydörgés, villámlás, események vagy ember útján, egy a lényeg: Ezeken túl Őt kell meghallanunk. Őt kell felismerni, Őt kell megérteni.

Gondoljuk csak el, mennyiféle csatorna van, amin keresztül Isten üzenni tud. A régiek pl. a villámlást Isten nyilainak tekintették, és ez nem véletlen, nem babona, hanem ezt a félelmetes jelenséget hozzákötötték Isten hatalmához. Olyasmiről van szó, mint az Igében: Némelyek számára a hang mennydörgés, mások pedig, akik megtanultak mögé hallani a dolgoknak, ők kihallották, hogy ez egy üzenet volt.

Egy nagy viharban, mikor cikáznak a villámok, dörög az ég, lehet, hogy az nekünk nem közönséges mennydörgés lesz, hanem valamire talán éppen választ kapunk, talán előtte imádkoztunk, talán az megerősít bennünk valamit, vagy talán megérzünk valamit Isten hatalmából.

Persze tudjuk, hogy ezeket mind meg lehet magyarázni, hogy hogyan keletkezik a mennydörgés, hogy a villámlás egy hatalmas elektromos kisülés. Sőt a lelki dolgokat is le lehet írni a kémia és biológia nyelvén (boldogságot pl. azért érzünk, mert agyunkban valami vegyület termelődik). – De így elveszítjük azt a többletet, amit ezek hordozhatnak! Hogy akár beszédes szimbólummá is lehetnek, és akár még Isten jeleivé is válhatnak.

És gondolhatunk arra is, hogy mennyi szépség van a világban, amik szintén jellé válhatnak, Isten egy-egy üzenetévé. Mert minden szépségen Isten szépsége ragyog át. Egy gyönyörű naplemente, a csillagos ég látványa, egy virág selymessége és illata, a Balaton szépségei, a nád hajladozása, a vadkacsák hangja, a víz fodrozódása – mindezeken keresztül is megérthetünk valamit Istenből, mindezek is jellé válhatnak. Mert Isten keze nyoma az egész, az Ő alkotása. Minden szépségen Isten tükröződik.

Az Assisi Szent Ferencről szóló Zeffirelli-film egyik közismert éneke mondja: „Róla beszél fű, virág, Verebek és pacsirták, Rügyező és lombos fák, A simogató szél. Énekel a tarka rét, Patak, folyó, vízesés, Napsütéses kéklő ég, Ő a békesség! Érzem én is jóságát, Szeretete illatát, Béke legyen mindenkivel, Nála öröm vár!” Igen, Róla beszél a természet, a világ minden szépsége.

Így tanítjuk a hittanban is a református dogmatika alapján, hogy hogyan tud szólni Isten. Szólhat a természet útján, a történelem tanulságain keresztül, és a lelkiismeret által is (ez a három az „általános kijelentés”), de legnyilvánvalóbban, legegyértelműbben a Szentírásból („különös kijelentés”) hangzik Isten szava. Igéjében lehet legtisztábban megérteni Őt.

Szóval nem mindegy, hogy az a bizonyos hang mennydörgés, vagy pedig üzenet Istentől.

Fontos, hogy amikor járunk-kelünk a világban, akkor ne csak mennydörgést halljunk, ne csak egy naplementét lássunk. Isten részéről – ha Neki úgy tetszik – szinte bármi az Ő jelévé válhat számunkra. Ha mi Istennel vagyunk kapcsolatban, ha van rá antennánk, akkor a felszín mögé tudunk látni és hallgatni. Az Ő Igéjének hordozójává lehet az emberi hang, de Ő felhasználhatja a Napot, a Holdat, a felhőket, a mennydörgést és bármit.

És ettől még nem minden mennydörgés lesz Isten szava, ez is fontos. Nem szabad mindenbe belemagyarázni, hogy ez most Isten jele, mert ez már blaszfémia. Fordítva ülnénk a lovon. Nem szoríthatjuk bele Istent dolgokba, jelenségekbe, mert Ő végtelenül több azoknál. Ő sokkal több, mint a csillag, mint egy virág, mint a mennydörgés. De ha akarja, ezeket mind felhasználhatja, amint az Igében is látjuk: A tömeg számára csupán mennydörgés hangzott (de hát milyen mennydörgés az, ami válaszként hangzik?…), de azok, akiknek volt antennájuk, ők fogták, hogy itt üzenet hangzott Jézushoz.

Vigyük el, gondoljuk tovább az Igét. Áldja meg Isten a Rá való figyelésünket, ne csak a templomban, ne csak vasárnap, hanem mindig, bármerre járunk, hogy fogni tudjuk üzeneteit!