Megerősíteni elhivatásunkat

https://open.spotify.com/episode/64RYCIhj5MgEZn8NqIl7Yw?si=i-ILuG0zRmOw8tQHUaXyAg

• Olvasmány: 2 Péter 1,1-12
• Alapige: 2 Péter 1,10.12

„Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha. Ezért ezekre mindig emlékeztetni foglak titeket, bár ismeritek mindezt, és a megismert igazsághoz szilárdan ragaszkodtok.”

Megajándékozottak vagyunk!

Jézus Krisztus isteni ereje legyőzte a gonoszt, a halált és kárhozatot, és minket kiválasztott és elhívott – mellettünk döntött és megszólított, hogy ez a kegyelmes tette a mi életünk, örök életünk, újjászületésünk is legyen. És ez nemcsak egy egyszeri tette volt értünk és velünk, hanem utána is benne tart a Vele való életadó kapcsolatban.

Ennek az örömhíre csendül fel a második péteri levél legelején. És ez szólít meg most benneteket – mindannyiunkat, hív örömre, reménységre és hálaadásra.

A levél írója kertelés nélkül kimondja, hogy ebben a világban – Isten nélkül – a pusztulás erői hatnak. Gondoljunk a természeti katasztrófákra, a humanitárius katasztrófákra, a háborúkra a múltban és a jelenben, a nagy- és kispolitikára, meg az egyéni életünk kis és nagy, külső és belső lehúzó erőire. Ez a bűn és halál világa – bármilyen tarkára is festjük – ha Isten nélkül akarjuk megélni.

Az Ige azonban azt mondja, hogy akik az Úrhoz tartoznak, azok „isteni természet részesei”. Ami nem azt jelenti, hogy tökéletesek lennénk, hogy istenekké válnánk, hanem azt, hogy olyan erő ment meg és tart meg minket mindebben, olyan erőket kapunk, amelyek Istentől jönnek, Tőle kapunk.

Csakhogy ez nem egy rózsaszín, idilli mesevilágba repít minket, ezt a kincset ebben a földi valóságban kell megőriznünk mindvégig! Ez pedig a tanítványság útja.

Jézus jár előttünk és velünk, saját dicsőségével és tökéletességével, Őt ismerve és követve nem tévedhetünk el. Földi életünknek az Ő követésében lesz mennyei értelme, iránya-távlata és tartalma.

De a Szentírás szerint ebben nekünk is részt kell vállalnunk. Ő szabadít meg, Ő tart meg, Ő vezet minket, de ez nem azt jelenti, hogy mi karba tett kézzel üldögélhetünk. „Erősítsétek meg kiválasztásotokat és elhívatásotokat!” – hallottuk az Igéből. „Igyekezzetek!” „Törekedjetek!” Ilyen szavakat használ a péteri levél.

A mai vasárnap különleges alkalom a gyülekezetünk életében. Akarattyán konfirmáció és közös úrvacsorázás volt. Ám ez alkalommal nem tizenévesek konfirmáltak, hanem olyan felnőttek, akik már régóta aktív igehallgató és szolgáló tagjai a közösségünknek. Akik valóban megértették, megismerték a kegyelem ajándékát, és most – hivatalos egyháztaggá válásukkor – ezt kívánják megerősíteni (= konfirmálni) Isten és a gyülekezet színe előtt.

Ugyanakkor erre a megerősítésre időnként nekünk mindannyiunknak szükségünk van! Akik kiválasztattunk, elhívattunk és elindultunk – ki milyen régen – a Krisztus-követés, a tanítványság útján.

Formálódás, növekedés, erősödés, előrehaladás az úton – sokféle képet lehet használni erre, itt a péteri levél elején az ehhez kapott igei segítség, felsorolás engem most egy lépcsőn való felmenetelre, emelkedőn való kaptatásra, lépdelésre emlékeztet leginkább, egy olyan útra, melynek a végén felérünk a napsütötte csúcsra: hit – jó és igaz emberség, erényesség – ismeret, tudás – önuralom, mértékletesség – kitartás – kegyesség – szeretet.

Nyilvánvaló, hogy a hit, a Szentháromság egy örök Istenbe vetett hit az alap. A Jézus Krisztusban megmutatott isteni szeretetbe és kegyelembe vetett hit az alap! Az Ő megváltást szerző áldozatába, halál felett győzelmes feltámadásába és megígért velünk létébe vetett hit az alap.

De a hit nemcsak egy szájjal mondott dolog, hanem az életünkkel is meg kell mutatnunk, hogy bennünk nem a világ pusztító erői munkálnak, hanem az Isten akarata szerinti Lélek! Tehát az igaz emberség, erényesség, Isten törvényének tisztelete és betartása, jó szavak és tettek…

Mindehhez pedig ismernünk kell Isten akaratát, törvényét és mindazt, amit értünk, emberekért cselekedett és cselekszik. Ismernünk kell Őt, meg kell tudnunk ismerni önmagunkat az Ő Igéjének tükrében, hogy valójában kik vagyunk, és így meglátni a másik embert is – az Ő szemével.

Ebben segít minket a Szentírás olvasása, az igehallgatás, építő olvasmányok, közös alkalmak, de kell hozzá nyitott szív és értelem, készség a folyamatos tanulásra, szorgalom ebben a tanítványi létben és a felfedezés öröme. Nemcsak a most konfirmáltak, vagy a hittanosok, hanem mind Isten iskolájának örök diákjai vagyunk, akiknek az Ő Szentlelke által mindig tud újat és újat tanítani kimeríthetetlen gazdagságából.

Az önmegtartóztatás, mértékletesség pedig azt jelenti, hogy minél inkább megérti és megtapasztalja valaki Isten ajándékainak az értékét és a Krisztussal való életközösség örömeit, annál szívesebben alkalmazkodik az Ő akaratához, tud visszavenni az egóból, és annál nagyobb elszántsággal tanúsít ellenállást a kísértésekkel szemben.

Ehhez pedig állhatatosságra van szükség. Ahogy kell fizikai állóképesség ahhoz, hogy élni, mozogni, dolgozni tudjunk, úgy ez a lelki állóképesség – amit ugyanúgy fontos edzeni is – kell ahhoz, hogy megmaradjunk a hitben, hogy el ne ragadjon a korszellem, hogy össze ne préseljenek különböző nyomások, melyek ránk nehezednek.

Voltaképpen mindennek az erősítése a kegyesség gyakorlása. Ami nem más, mint az istentisztelet, nemcsak vasárnaponként a templomban, hanem a hétköznapi életben is, az istenkapcsolatunk ápolása, erősítése a rendszeres igeolvasásban, igehallgatásban, imádságban, Istennel való elcsendesedésben és az egyházamban való szolgálatban, mely ugyancsak az istentisztelet része!

Mindennek pedig a koronája a szeretet. Mely egyszerre egy belső töltet, nem emberi érzés, hanem Istentől kapott erő és külső megnyilvánulás, hiteles megélés. kezdve a legközelebbiekkel, a hitben testvérek elfogadása, megbocsátás és megbékélés gyakorlása, és egy igent mondás a világra is, amelyet úgy szeretett a mi Istenünk, hogy egyszülött Fiát adta érte…