Királyod érkezik

• Olvasmány: Máté evangéliuma 21,1-11
• Alapige: Zakariás 9,9-10

„Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya!
Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.
Kiirtom a harci kocsit Efraimból és a lovat Jeruzsálemből – mondja az Úr.
Kivész majd a harci íj, mert békét hirdet a népeknek; uralma tengertől tengerig ér, az Eufrátesztől a föld határáig.”

[fusion_dropcap boxed="yes" boxed_radius="0" color="#987a55" class="fusion-content-tb-dropcap"]K[/fusion_dropcap]issé talán szokatlan a jeruzsálemi bevonulás történetét hallgatni advent első vasárnapján. De csakis a hangulata és a díszletei miatt. Adventkor nem pálmaágakat lengetnek, inkább szelíd gyertyák lobognak. Adventre nem a hangos, ujjongó, hozsannás köszöntés jellemző, inkább a csendes behívás és befogadás. Ám ha meggondoljuk, mit is ünneplünk adventkor, már egyáltalán nem lesz furcsa a bevonulás története.

Advent a hozzánk érkező Isten ünnepe. Jézus jövetelét ünnepeljük. A mai Igéből megérthetjük, hogy Zakariás próféciája nem csupán egyszer és egyféleképpen teljesedett be a jeruzsálemi bevonuláskor. Ennek a próféciának újra meg újra be kell teljesednie bennünk, a mi adventjeinkben! – Olyannyira így van ez, hogy ettől függ, lesz-e igazán adventünk.

„Királyod érkezik hozzád.” Mit jelent ez?

Ha Királyként, akkor nem üres kézzel jön. Ő meggazdagító Úrként érkezik hozzád. Áldásaival, lelki ajándékaival érkezik hozzád. Királyként érkezik, hogy vezessen bennünket. Adventünket az Ő királyi fényével szeretné megtölteni: bölcsességével, útmutatásával, hatalmával.

Az advent az esztendő egyik legszebb időszaka. De nem csak szép, hanem veszélyes is. Ilyenkor nagyon könnyen eltéved az ember – lelki értelemben. Annyi minden rakódik rá az adventre, hogy sokan emiatt vétik el az egész ünnep lényegét.

Mindannyian tapasztaljuk, hogy mennyire rátelepszik a média, a reklámszakma. Beszélnek arról, hogy az advent a „karácsony-várás” ideje. Beszélnek adventi díszkivilágításról, fénybe öltöztetünk ilyenkor mindent; és van adventi bevásárlás, meg „adventi vásár”. Bizonyos boltok és üzletágak decemberi forgalma eléri előző tizenegy hónap együttes forgalmát. Ez önmagában is jelzi azt a torzulást, ami az advent és karácsony idejéhez kötődik.

Azonban arról, hogy Ki is érkezik valójában, és mivel akar megajándékozni minket, arról csak az Igében hallunk hitelesen. Nyilvánvaló, hogy a karácsonyt is várjuk, de hívő emberként adventben mi Királyunk érkezését ünnepeljük. És nagyon szép a fénybe öltöztetett település, fontosak az adventi fények, de ha csak kívül van fény, az kevés ilyenkor. Mi azt kérjük Urunktól, hogy belül gyújtsa meg az Ő fényét, és adjon valódi találkozásokat Önmagával.

A másik tipikus adventi veszély, amit évről-évre tapasztalunk: Ebben az időszakban valahogy megsokszorozódnak a tennivalóink. Ilyenkor jóval többet kell sürögni-forogni, mint máskor, beszerezni mindenféle kelléket.

Óriási a veszélye annak, hogy a tennivalóink elsodornak bennünket, és teljesen elveszítjük az irányítást a napi időbeosztásunk felett. Aztán majd karácsony elmúltával, januárban, a felpörgetett tempóból ismét kicsit visszalassulva sajnálkozunk: Igen, volt tavaly is advent, de igen rövid volt, és csak elszáguldott mellettünk, gazdagodni nem tudtunk belőle. Szomorú lenne, ha így történne. Ez az Ige pedig arra figyelmeztet bennünket már jó előre: Tehetünk azért, hogy ne így legyen.

„Királyod érkezik hozzád” – mondja a prófécia.

Mit válaszolunk erre? Hogyan fogadjuk Őt? Hogyan készülhetünk az érkezésére? Hogyan lehet arra jól készülni?

Egyszer Jézus látogatóba érkezett barátaihoz, a két nővérhez, Mártához és Máriához. Márta elsősorban a vendéget látta benne, akiről gondoskodni kell, hát neki is látott. Mária viszont egészen másként tekintett Jézusra. Tanítót látott Benne, akiben mennyei bölcsesség van; Mesternek és Úrnak látta Őt, aki meggazdagít, mert szavaiban élet van. Leült hát Jézus lábai elé, és szinte itta a szavait.

Biztosan nem véletlen, hogy ebben a történetben Lukács nem azt örökítette meg, hogy Jézus miről beszélt, mit tanított. Hanem azt, hogy ki hogyan reagált az Ő érkezésére. Ki hogyan fogadta Őt.

Mit is válaszolt Jézus Márta kifakadására? „Uram, mondd neki, hogy segítsen, hiszen ki sem látok a munkából!” Jézus ezt mondta: „Mária a jó részt választotta, amit nem vehetnek el tőle.”

A jó részt választotta, vagyis azt, hogy leül, lenyugszik. Kienged. Csendben van. Hallgat. Egész lénye arról árulkodik, hogy ő most csak kinyitja magát Jézus előtt, és issza szavait, táplálkozik azzal, amit hall, gazdagodik belőle.

Mária példája gyönyörűen megmutatja nekünk, hogy mi is az advent lényege. A „jó részt” választani. Nem engedni meg semminek és senkinek, hogy azt elvegyék tőlünk.

Persze nem vagyunk naivak, tudjuk, hogy ettől még nem lesz kevesebb az elintéznivalónk. Ha vendéget várunk, meg kell gyúrni a tésztát, enni kell adni a családnak, be kell szerezni sok mindent; igen, ezeket el kell intézni.

Az viszont igenis a mi döntésünk, hogy engedjük-e, hogy a tennivalóink elsodorjanak minket. Igenis a mi döntésünkön múlik, hogy találunk-e olyan perceket, minősített időket, amikor csakis a mi Királyunké lehetünk. Amikor megnyugszunk az Ő társaságában. Amikor úgy teszünk, ahogyan Mária: Csendben vagyunk. Kiengedünk mindent a gondolatainkból, és kiengedünk mindent a kezünkből is. Ilyenkor nem csak az izmaink ernyednek el, hanem lelki görcseink is kiengednek. Ilyenkor nem magyarázunk, nem akciózunk, csak kinyitjuk magunkat, és isszuk Jézus szavait.

Igen, rajtunk áll, hogy adunk-e magunknak ilyen kiemelt időket. Akár egyéni csendességeinkben, Bibliánkat kinyitva és imádkozva. Vagy közösségi alkalmainkon, melyeket Isten készít nekünk. Pl. ilyenek lehetnek idén is az Adventi esték, amik a Jézussal való találkozás áldott alkalmaivá lehetnek.

„Királyod érkezik hozzád.”

Engedjük, hogy érkezése áthassa egész adventi időnket! Engedjük, hogy érkezésének öröme, és a Vele való találkozások tápláljanak bennünket!

Legyen őszinte imádsággá szívünkben az ének:

„Jöjj, Királyom, Jézusom! Szívem, íme, megnyitom.
A gonosztól óvj te meg, meg ne rontson engemet.” (726)