Jézust látni

• Olvasmány: János evangéliuma 12,20-24.27-33
• Alapige: Máté evangéliuma 2,1-2; János evangéliuma 12,20-21

„Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idején, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.”
„Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent. Ezek odamentek Fülöphöz, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Uram, Jézust szeretnénk látni.”

[fusion_dropcap boxed="yes" boxed_radius="0" color="#987a55" class="fusion-content-tb-dropcap"]J[/fusion_dropcap]ézus Urunk földi életében végig Izráelen belül szolgált, tanított és gyógyított. Szándékosan szorította magát népe keretei közé, noha tudta, hogy Ő az egész világ Megváltója, amint mondta is: „Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten Országában”.

Csakhogy azt is tudta, hogy ez az egész világon végigfutó evangéliumi láng akkor, azután indul el, miután Ő beteljesítette kereszthalálával azt, amiért e földre jött, ahogy olvastuk is: „hiszen ezért az óráért jöttem”.

Hogy ez az óra az egész emberiség, minden nép megváltása lesz, ennek a prófétai jelei Jézus földi életének két végpontján – születésekor és halála előtt nem sokkal – megjelenő bölcsek és görögök, napkelet és napnyugat istenkereső, Jézust kereső szívű fiai.

Sok száz évvel azelőtt, a babiloni fogság idején, kelet népe megismerhette Izráel Istenét és a Messiás eljövetelének reménységét. Ez az ajándékba kapott reménység a világ megváltásáról, és az ezutáni vágy indítja el keletről a bölcseket a hosszú útra. Ez a keresés hozza Jeruzsálembe délről az etióp kincstárnokot és nyugatról ezeket a görögöket is.

Jézus pedig felismeri: Itt a jel, itt az idő! A világ szomjúhozva vár, a világ Világosságának fel kell ragyognia, a megváltásnak meg kell történnie, az Evangéliumnak el kell indulnia – majd pünkösd után, a Szentlélek hatalmával.

A világot gyógyító, életet termő magnak – ahogy Jézus magáról beszél – a földbe kell temettetnie, meg kell halnia. Felemeltetni a földről előbb a keresztre, azután pedig mennybemenetelével az Atya dicsőségébe:

„Akkor majd magamhoz vonzok mindeneket!”

Akkor, amikor már végigment azon az úton – amin mi ebben a böjtben is végigkövetjük Jézust – a kereszten, halálon, feltámadáson, mennybemenetelen át, amikor már földi szemmel láthatatlan, akkor lehet majd meglátni Őt mindenkinek igazán!

A keleti bölcsek és a nyugati görögök története a mi történetünk. Ma is, bárki, bárhol él is, megláthatja Jézust.

Megláthatja, ha nem elég neki csak látni a csillagok jeleit – mint a bölcseknek, mert ezek a jelek, a külső történések, a kérdések, amiket az élete feltesz neki, arra indítják, hogy személyesen találkozni akarjon azzal, Aki a válasz mindenre!

Megláthatja, ha nem elég neki hallani mindenfélét – mint a görögöknek, Istenről, tanításokat-történeteket Jézusról, mert ezek arra hajtják, hogy személyesen találkozni, megismerni, élő valóságában látni akarja Őt.

A bölcsek királyt keresnek – és egy szegényes házban rálelnek egy jelentéktelen családra, egy mindennapi egyszerű kisbabára. A görögök a Virágvasárnap királyként bevonult Jézust keresik – és egy halálba készülő embert találnak.

Aki látni akarja Jézust, nem láthatja másképp, mint a földi létbe levetett, belevetett magnak, annak a csodának, amiről Ő maga beszél János evangéliuma elején: hogy úgy szerette, szereti Isten e világot, hogy Egyszülött Fiát adta, adja, hogy ha valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem élete, igazi és örök élete legyen.

Ha hitünk ezt a Jézust látja, akkor látjuk Őt igazán, akkor látjuk Őbenne a minket szerető, kegyelmes Istent.

Látjuk-e mi, mai tanítványai, Őt igazán? Fogjuk-e a kezét, érezzük-e a közelségét, halljuk-e, ahogy csendesen beszél hozzánk, bele tudunk-e nézni a szemébe?

Vagy többnyire eltakarják Őt a gondok, csüggedések, csalódások, gyász, szenvedélyek, akarások, munka? Látjuk-e a mindennapi életünkben, hogy tényleg igaz, amit ígért: Veletek vagyok minden napon?

Még egy fontos üzenete van ennek a történetnek, ugyanis a búzaszem, a gabonamag képe átvisz minket Jézus egyik példázatába, a jól ismert Magvető tanításába.

Az élet magja, Aki a Krisztus, a testté lett Ige, most is hull a Szentlélek által az emberi szívekbe – az írott, olvasott, hirdetett Ige formájában. Az Övéi azok, akik befogadták Őt, hisznek Őbenne, életük Ura lett valóban, és – ahogy Pál írja le ezt a csodát – „felöltözik” a Krisztust:

„Az Urat szemlélve ugyanarra a képre változunk át az Úr Lelke által.”

Akiknek az Úr Lelke által ez az Igemag, a Jézus evangéliuma megfogan a szívükben, az életükben, és felnövekszik, azok a Lélek gyümölcseit kell hogy teremjék.

„A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.”

S amikor a világ jön, hozzánk mai tanítványokhoz, mai Fülöpökhöz és Andrásokhoz, hogy látni szeretnék Jézust – jönnek nem is feltétlen napkeletről meg napnyugatról, hanem lehet, hogy csak a szomszédból, a családból – nekünk kell megmutatni Őt!

Az életünkből kell lássák, hogy mi a krisztusi szeretet, megbocsátás, türelem, szelídség, békesség, öröm, hűség, önmegtartóztatás.

Van-e bennünk vágy igazán látni Jézust, mindig újra és újra találkozni, közelségét megélni, életünkbe beengedni Őt? Engedni, hogy vezessen, formáljon, tisztogasson, erősítsen?

És tudunk-e felelni annak, aki talán kimondatlanul is, de azzal a kéréssel jön hozzánk, hogy látni szeretné Jézust?

Bár a hit szívemben, bár a hit szívemben oly kicsiny, mint mustármag,
mégis, bármi gyenge, Szentlelked nevelje, nevelje fel nagy fának.
Hogy terjedjen ága, és legyen virága kedves Néked, Urának!