Jézus hangja felismerhető

• Olvasmány: János evangéliuma 10,11-15.18-30
• Alapige: János evangéliuma 10,24-28a

„Ekkor körülvették a zsidók, és így szóltak hozzá: Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan! Jézus így válaszolt nekik: Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem, de ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik.”

A felolvasott Igében azt hallottuk, hogy Jézus szavain, tanításán megütköznek hallgatói, s azon kezdenek vitatkozni: Ki ez a Jézus? Honnan veszi a hatalmát? Jó-e, amit cselekszik, vagy sem? Honnan jött? Mi igazolja tetteit? Körbeveszik, és keményen számonkérik: Ne tarts tovább bizonytalanságban minket! Mondd meg nyíltan, hogy ki vagy te! Igazold magad! És Jézus beszél arról, hogy kicsoda Ő, és miről lehet Őt egészen biztosan felismerni.

Ez az Ige a hitelesség kérdését hozza elénk. Mi hitelesíti Jézust? Miről lehet felismerni Őt? És mi hitelesít bennünket, mitől hiteles a hitünk, a keresztyénségünk?

A hitelesség a hétköznapi életben sokszor előjön. Ha az orvos a jelentését aláírja, és ráüti a pecsétet, akkor az hiteles. A konyhában sokféle mércét használunk, pl. amikor egy receptet pontosan akarunk követni. Nem gondolkodunk azon, hogy 250 g miért annyi, csak lemérjük. És nem történhet meg, hogy a mértékegység úgy változzon, mint pl. a forint árfolyama: ma ennyi a 250 g, holnap kicsit kevesebb. Ez nem fordulhat elő a nemzetközileg hitelesített mértékek miatt.

És vajon mikor mondjuk egy emberre, hogy hiteles? Hasonló a helyzet, mint a mércéknél. Hiteles egy ember, ha nem mondja, nem mutatja magát többnek, mint aki valójában. Hiteles, ha őszinte, ha nem játssza meg magát. Ha szavai és tettei, életmódja összhangban vannak.

Jézust azért kérik számon az Igében, mert hallgatói szerint többnek adja ki magát, mint aki. „Ember létedre Istenné teszed magad.”

Jézus kortársainak zsidó monoteista vallásába semmiképpen nem fért bele, hogy Jézus ilyet mondjon: „Én és az Atya egy vagyunk.” Ez botrány volt az ő szemükben. Az egy Istenhez még csak nem is hasonlíthatja magát az ember, nemhogy egynek mondja magát az Atyával!

A Nicea-konstantinápolyi hitvallás a keresztyénségnek abban az időszakában született, amikor pontosan ezen a kérdésen, Jézus ember és Isten voltán folyt a vita. A hitvallás így fogalmaz Jézusról: Ő „igaz Istenből való igaz Isten; született, nem teremtetett; egylényegű az Atyával”. Egészen Isten, és egészen ember.

Jézus pontosan erről beszél itt az Őt számonkérő zsidóknak. Engem az én Atyám hitelesít, mert én és az Atya egy vagyunk. Ő igazolja cselekedeteimet, mert én az Ő akaratát hajtom végre. Nézzétek a gyógyításaimat, hallgassátok a tanításaimat, azok mind az Atyára mutatnak. Én Róla teszek bizonyságot.

Minden emberben benne van az a vágy, hogy kicsit többnek mutassa magát. Egy kicsivel jobbnak, egy picit szebbnek, vagy éppen fiatalabbnak. Egy bizonyos pontig ez persze nem is baj. Az viszont már nagyon veszélyes játék, ha valaki folyamatosan álarcot visel, ha egyfolytában többnek, másnak mutatja magát, mint aki valójában.

Ezzel kapcsolatban egy régi filmélmény idéződött fel bennem. „Az ördög ügyvédje” c. film egy fiatal, tehetséges ügyvédről szól, aki minden perét megnyeri, sosem veszít, ezért felfigyel rá egy nagyhatalmú, titokzatos ember. Elhívja a cégéhez, és karriert, luxust, mesés gazdagságot kínál neki. Oda is költözik az ügyvéd fiatal feleségével, és beleveti magát a munkába. Ahogyan aztán egyre beljebb kerül a cég ügyeibe, lassan rájön, hogy itt senki és semmi nem az, aminek korábban látszott, vagy hitte. Főnöke egy démoni figura, túlságosan is sokat tud róla, és kézben tartja, munkája miatt egyre ritkábban látja feleségét, házassága szétmenőben, kapcsolatait elvesztette. Egy ördögi hálóba keveredett bele, ahonnan csak nagy áldozatok árán tud végül kiszabadulni.

Mondhatnánk, hogy ez csak egy film, fikció. De ha továbbgondoljuk, és őszinték vagyunk, belátjuk, hogy tudunk néha mi is nagyon belegabalyodni a saját életünk dolgaiba, a kérdéseinkbe.

Hogyan tudjuk elkerülni az ilyen ördögi csapdákat? Nyilván úgy, hogy tisztán tartjuk a mércét! Olyan mércéhez mérjük magunkat és a döntéseinket, ami hiteles. Amihez teljes biztonsággal igazodhatunk egész életünkben.

Ebben az Igében egyértelműen kiderül, hogy Jézus Krisztus ez a hitelesített mérce. És ezt nemcsak Jézus mondja magáról, hogy az Atya hitelesíti őt, hanem Jézus követői is bizonyságot tettek Róla. Tehát azok, akik Hozzá tartoztak, akik az Ő juhai voltak, felismerték, és igazolták Őt.

Jézus a jó pásztorról mondott példázatában újra meg újra hangsúlyozza: Az ő hangja felismerhető. Ő olyan Pásztor, aki a hangja alapján biztosan beazonosítható.

Szeretteink hangját felismerjük a zárt ajtó mögül is. Akkor is felismerjük, ha elváltoztatja a hangját, hogy megvicceljen bennünket. Felismerjük, mert már sokszor hallottuk, mert ismerjük őt, szeretjük, hozzánk tartozik.

Ezt mondja Jézus: Az én juhaim felismerik a hangomat. Ha meghallják, azonnal biztosan tudják, hogy nem rabló, nem idegen jött, hanem a pásztoruk, akiben megbízhatnak.

Jézus hangja felismerhető számunkra. Ha meghalljuk, pontosan tudhatjuk, hogy mellette biztonságban vagyunk. Nem idegen szól hozzánk, nem eltéríteni és nem bántani akar. Megbízhatunk Benne. Rábízhatjuk magunkat. Követhetjük szavát. Ahová Ő vezet bennünket, az az Élet.

„Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.”