Isten népe győztes nép

• Olvasmány: Ézsaiás könyve 62,6-12
• Alapige: Ézsaiás könyve 62,10-12

„Vonuljatok, vonuljatok ki a kapukon, építsetek utat a népnek!
Töltsétek, töltsétek föl az országutat, hányjátok le róla a köveket,
állítsatok útjelzőket a népek között!
Hírül adta az Úr a föld határáig:
Mondjátok meg Sion leányának:
Jön már Szabadítód!
Vele jön szerzeménye, előtte jön, amiért fáradozott.
Szent népnek nevezik őket, az Úr megváltottainak!”

[fusion_dropcap boxed="yes" boxed_radius="0" color="#987a55" class="fusion-content-tb-dropcap"]E[/fusion_dropcap]gy hete zajlik Tokióban az olimpia, ami a járvány miatt csúszott át erre az évre. A sportvilág legnagyobb ünnepe ez. És az eddigi magyar érmeknek is örülhetünk, büszkék vagyunk a győzteseinkre, olimpiai bajnokainkra: Szilágyi Áronra, Milák Kristófra, és a többi dobogósra.

Felemelő érzés, amikor valaki hazánk színeiben győzelmet arat. Mert az a győzelem nemcsak az övé, hanem a miénk is: a hazáé, a nemzeté, amit képvisel. Felemelő érzés, hogy vannak győzteseink, akikkel egy közösséghez, egy néphez tartozunk.

Ebben a próféciában egy biztatás, egy felemelő ígéret hangzik Isten népe felé. Ahogy olvassuk, hallgatjuk az Igét és megértjük képeit, bizony arra kell gondolnunk, hogy milyen kitüntető egy ilyen nép tagjának lenni. Csodálatos érzés lehet az Isten választottai közé tartozni!

Most, amikor az Ige tükrébe nézünk, szabad meglátni benne önmagunkat. Mert rólunk van szó! Urunk minket akar felemelni, a hitünkben megerősíteni, – miközben mi járjuk hétköznapjaink útjait, vívjuk küzdelmeinket, próbálunk úrrá lenni megoldandó feladatok és feszültségek fölött, vagy éppen testi-lelki pihenésünket töltjük.

A felolvasott Ige abban a helyzetben mutatja be Isten népét, amikor a babiloni fogságból több hullámban érkeznek haza a deportáltak. A nép egyik része már otthon van, a lerombolt Jeruzsálemben, a másik része pedig közeledik. De nem vert seregként kullognak, nem lehajtott fejjel, lógó orral jönnek, hanem maga az Úr vezeti őket! A jövőjükre nézve elhangzik egy ígéret, amit Isten „felemelt jobbal”, vagyis esküvel erősít meg: Helyreáll a rend az országban, többé nem veszik el idegenek a gabonádat és a mustodat, amiért te dolgoztál meg. Vagyis jólét és békés jövő vár rájuk, ezt ígéri meg Isten az Ő népének esküvel.

Boldog ember, aki ilyen néphez tartozhat! Boldogok vagyunk, ha átéljük Isten vezetését, és biztonságot adó jelenlétét.

Bizony, nagy szükségünk van nekünk erre, nemcsak egyéni életünkben, hanem gyülekezeteink, közösségeink és népünk tagjaiként is! És bizony, sajnos kiáltó sokszor az ellentét, és fájdalmas a megélt valóság ehhez képest!

Vajon tehetünk-e valamit annak érdekében, hogy egyre inkább megvalósuljon Isten ígérete a mi életünkben?

Az Igéből egyértelműen látszik, hogy igen. Van teendője Isten népének: „Vonuljatok ki a kapukon, készítsetek utat a népnek! Töltsétek föl az országutat, hányjátok le róla a köveket! Állítsatok útjelzőket a népek között…”

Ez bizony komoly munka, még akkor is, ha képletesen, lelki értelemben vesszük is. Itt nagy nyüzsgés kezdődik, beindul a készülődés. Az otthon levőknek ki kell menniük a városból, hogy az érkezőket fogadhassák. Az utat elő kell készíteni, és akadálymentesíteni kell, sőt, útjelzőket kell állítani, vagyis irányt mutatni a népek között.

Azt látjuk tehát, hogy Isten népének egyik fele készülődik az Isten népe másik felének fogadására. Készítik az utat, hogy az érkezők és az őket vezető Úr hazatérjenek. Ebből a képből azt érthetjük meg, hogy Isten népének nagyon komoly dolga van azzal, hogy megtalálhassa önmagát, és újra átélhesse Istenének vezetését. Isten népe engedelmesen követi Ura szavát, készülődik, és ebben a lelki munkában válik újra egy néppé Istenének vezetése alatt.

Engedjük magunkat mi is az Istentől vezetni! Bízzuk Rá magunkat, és maradjunk azon az úton, amelyen Ő vezet bennünket!

Ehhez a mi részünkről is folyamatos készülődésre van szükség, pontosan úgy, ahogy az előző képen láttuk. Ez lelki készenlétet igényel a mi részünkről, készséget Isten szava meghallására, teljes nyitottságot és engedelmességet Urunk irányába.

Amikor az olimpiai bajnok feláll a dobogóra, és látjuk arcán a meghatottságot, az önfeledt boldogságot, tudjuk, hogy ez egy záróakkord. Ezt a pillanatot hosszú felkészülés előzte meg. A győzelemhez sok és alapos edzésre volt szükség, kemény munkára, egy-egy gyakorlat mozdulatainak aprólékos csiszolgatására, rengeteg időre és energiára, és közben sok-sok lemondásra és áldozatra!

Igen, ez is része az útnak. A mi hitben járásunknak is. Próbatételek, kihívások és kísértések érnek bennünket, és közben folyamatos lelki gyakorlásra, készenlétre van szükség, állandó kapcsolattartásra Istennel.

De mindezekkel együtt, összességében azt látjuk az Igében, hogy Isten népe győztes nép! Bármi legyen is a mostani látszat, vagy az aktuális személyes helyzetünk. Isten nem elbukásra, hanem győzelemre hívta el az Ő népét.

Ezt János apostol is megerősíti, amikor így ír: „Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?” (1Jn 5,4-5)

Azt látjuk az Újszövetség történeteiben is, hogy Jézus sem vesztes csatába hívta el tanítványait. Minden emberi gyengeségük és sok-sok bukdácsolásuk ellenére a tanítványok nem vesztek bele a habokba, nem fulladtak bele a küzdelmekbe, hanem végül Krisztus küldötteiként mentek az emberekhez az evangéliummal. Készítették az utat Istennek és az Ő népének.

Kérjünk Urunktól engedelmes szívet, a küzdelmeinkben állhatatosságot, hogy hitünk megerősödhessen az Ő vezetése alatt!

„Él az Úr, áll ígérete:
Ördög s világ minden csele
Megszégyenül mi rajtunk!
Vélünk az Úr, mi Ővele,
Végtelen az Ő ereje:
Győzelmet kell aratnunk.
Krisztusunk, segélj, el ne hagyj,
Pártfogónk végig Te maradj:
Oltalmazz neved által,
Hogy mint hű nyájad, Teneked
Zenghessünk dicséreteket
Víg, boldog hál’adással!” (393. dicséret)