Isten gyermeke

• Olvasmány: Jób könyve 23,1-12
• Alapige: Jób könyve 23,3-4a; 1 János 3,1a.8-10

„Bár tudnám, hogy hol találom Istent! Elmennék a trónusáig, eléje terjeszteném ügyemet.”
„Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk… Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja. Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, és nem vétkezhet, mert az Istentől született. Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei.”

[fusion_dropcap boxed="yes" boxed_radius="0" color="#987a55" class="fusion-content-tb-dropcap"]A[/fusion_dropcap] Bibliaolvasó Kalauz szerint mára kijelölt ószövetségi Igében Jób tépelődő, kereső kérdését hallottuk: Bár tudnám, hogy hol találom Istent? Elmennék hozzá, elé állnék, és bizony perelnék vele, elmondanám minden bajomat. De hol találom Őt? Északon keressem, vagy dél felé forduljak? Úgy állnék Elé, mint becsületes ember – folytatja Jób, – és ha megvizsgálna, biztosan fölmentene engem, hiszen ismeri életemet, és látja, hogy „arany vagyok” (vagyis tiszta, értékes, feddhetetlen ember), mert szorosan a nyomában járok, szívembe zártam minden szavát.

Nagyon érdekes és tanulságos ezek után János apostolt hallgatni, akinél teljesen megfordul az irány. Itt már nem az a kérdés, hogy én hol találom Istent, hanem hogy Ő hol talál engem! Én hol vagyok, hová tartozom? Kié vagyok? Kinek a gyermeke? Miről ismerhetők fel Isten gyermekei?

A leghangsúlyosabb része az apostoli üzenetnek, hogy mindannyian gyermekek vagyunk. Isten gyermekei vagy az ördög gyermekei (János apostol kifejezéseivel), Isten gyermekei vagy a világ gyermekei, – de mindenképpen gyermekek vagyunk. Vagyis tartozunk valahova. Odatartozunk egy családhoz, egy közösséghez. Tartozunk valakihez.

„Aki Istentől született, az nem cselekszik bűnt, és nem vétkezhet, mert az Istentől született.”

Vigyáznunk kell, mert ha felületesen olvassuk ezt az Igét, akkor fennakadunk azon a kifejezésen, hogy „nem bűnös”, nem vétkezik valaki. Hogy lehet ilyet állítani egy emberről?

Azért is fontos ezt tisztázni, mert sok helyen olvassuk a Bibliában, hogy mennyi bűn, mennyi mocsok, lelki szenny van az emberi szívben. És sajnos ezt alátámasztja saját tapasztalatunk is. Bármerre nézünk a világunkban, azt látjuk, hogy az emberi bűn és gonoszság rengeteg fájdalom, szenvedés és halál okozója.

Gondolhatunk a szomszédságunkban dúló háborúra, amiben emberek gyilkolják egymást. Rengeteg a halott és a sebesült, életek, kapcsolatok, családok esnek szét. De mivel régen is, ma is a háborúk egyúttal hatalmas üzletet is jelentenek, így sajnos mindig vannak, akik szívesen fenntartják ezt a helyzetet, sőt, támogatják is.

Ehhez hasonlóan ugyancsak az emberi bűn és önzés áll a másik közismert világ-veszély mögött, amit a túlpörgetett ipari termelés okoz. Legyen több a fogyasztás, legyen több a nyereség, a profit. Nagyon sok árucikket „eldobható”-nak gyártanak, hogy többször és többet kelljen vásárolni belőle. Még olyan áron is ezt teszi az ember, hogy közben pontosan tudja, hogy emiatt továbbra is nő a károsanyag kibocsátás, vékonyodik az ózonréteg, egyre szélsőségesebb az időjárás, egyik helyen eltűnik az ivóvíz, másutt pedig árvizek pusztítanak.

És még nem is szóltunk a bűn rontásáról a közösségeinkben, emberi kapcsolatainkban és a személyes életünkben.

Szóval mit is jelent az, hogy Isten gyermekei „nem vétkeznek”?

János apostol pontosan ismeri a bűn rontását, és pontosan tudja, hogy bizony Isten gyermekei is követnek el bűnöket. Csakhogy az apostol itt nem bűntelenségről, nem hibátlanságról ír. Nem az egyes elkövetett bűnökről, hanem az ős-bűnről, ami az Istentől való végleges elszakadás. Aki Istentől született, az abban az értelemben nem vétkezik, hogy nem szakítja el magát Megmentőjétől! Ragaszkodik Hozzá, mert Hozzá tartozik. Nála van biztonságban, Tőle kapja az életet, mert az Ő gyermeke. Vele van kapcsolatban.

Biztos vannak köztünk, akik próbálták már saját családfájukat felrajzolni. Ennek során vonalakkal kötjük össze az összetartozó személyeket. A szülőket vízszintes vonal köti össze, ehhez kapcsoljuk függőlegesen a tőlük származó gyermekeket. Akinek aztán közülük házastársa van, ahhoz újabb személy csatlakozik a tőlük származó gyermekekkel együtt. Így rajzolódnak ki a család le- és felmenő szintjein a generációk. A családfa szépen megmutatja a genetikai, kulturális örökségünket, a múltunkat, a hátteret, ahonnan jöttünk. És persze a kapcsolatokon utólag nem lehet változtatni, ahogy az őseit sem cserélheti le senki.

Ebben az Igében János egy lelki családfát rajzol elénk, ami jóval egyszerűbb, mint az előbbi példa. Mi, akik Istenben hiszünk, Tőle születtünk, Hozzá tartozunk, az Ő gyermekei vagyunk mindannyian, akár ismerősök, akár ismeretlenek. Hozzá kapcsolódunk, Tőle kapjuk az életet. Ebben a nagy lelki családban minden testvérrel együtt ugyanahhoz az Istenhez tartozunk.

Vajon milyen tennivalónk, feladatunk van az Istenhez tartozásunkkal kapcsolatban?

Ricardo Kaká brazil focista, aki 2017-ben hagyta abba a hivatásos futballt, előtte azonban fényes pályát futott be. Több nagynevű klubban is játszott, 2007-ben Aranylabdás lett, a világ legjobbjának választották. Az volt a szokása, hogy a góljai után, egy-egy győzelem után, vagy amikor trófeát nyert, levette a csapatmezt, alatta pedig egy másikon nagy betűkkel ez állt: „Jézushoz tartozom!” Sok ilyen fotó és videó van róla az interneten. Letérdel, arcát és kezeit is felemeli, és ragyog az egész ember. Jézusé vagyok, Neki köszönök mindent! Az Instagramon 22 millió ember követi, és olvassa a bejegyzéseit. Bemutatkozásként önmagáról öt rövid mondatot írt ki egymás alá: – Isten gyermeke; – Jézus Krisztus tanítványa; – férje xy-nak; – édesapja négy lánynak; – szerelmese a focinak. Önjellemzésének tartalma és azok sorrendje szépen jelzi Isten és a hit helyét és súlyát az életében.

Amit Ricardo tett a dicsőség perceiben, szerintem példaértékű. Jézushoz tartozom, Neki köszönök mindent.

Lutherről köztudott, hogy amikor fenyegetettségben volt, amikor a Kísértő támadta, lelki védelmet az jelentett neki, hogy kimondta és leírta magának: Baptizatus sum. Vagyis: Meg vagyok keresztelve. Krisztianosz vagyok. Krisztusé vagyok, és így az Ördög sem diadalmaskodhat rajtam.

Nekünk is, mint Istenhez tartozóknak, minden nap megvan a lehetőségünk arra, hogy valljunk a hitünkről, a lelki hovatartozásunkról. Talán nem olyan hatalmas tömegek előtt, mint Ricardo esetében. Talán nem is feltétlenül úgy, hogy ezt kiírjuk a pólónkra. De a mi saját terepünkön a mi hétköznapi hitvallásaink ugyanolyan fontosak, mint az övé.

Vallunk Jézusról azzal, ami az arcunkra van írva, a lelkülettel, ami árad belőlünk. Vallunk azzal, ahogyan másokkal cselekszünk. Vallunk a kimondott szavainkkal. Vallunk azzal, hogy oda tudunk fordulni a másik emberhez segítő szándékkal, szeretettel. A Jézushoz tartozás öröméről vallhatunk egész életünkkel.

Hol találom Istent? – kérdezte Jób. Hová menjek, hogy beszélhessek Vele? Tudjuk Jóbról, hogy istenfélő ember volt, „Isten gyermeke”, aki Isten szerint élt. De mostani helyzetében emberileg nagyon meg tudjuk érteni a kérdéseit.

Ha néha nekünk is kérdéssé válik ez, ha néha kínoz, hogy hol marad Isten, ha bánt minket, hogy miért nincs itt, miért hagyott magunkra… – akkor jó megoldás nekünk is, ha megfordítjuk a kérdés irányát, ahogyan e két Igében láttuk. Vajon Ő hol talál minket? Hol vagyunk? Hova bújtunk? Kihez tartozunk? Felvállaljuk-e a lelki családfánkat? Isten gyermekeinek tudjuk-e látni magunkat?

Az Ige kérdez most mindezekről bennünket, mi pedig gondoljuk át önvizsgálatot tartva, őszintén.