Ismerj meg, próbálj meg és gyógyíts meg!

• Olvasmány: Zsoltárok könyve 139,1-18
• Alapige: Zsoltárok könyve 139,23-24

„Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet!
Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat!
Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!”

[fusion_dropcap boxed="yes" boxed_radius="0" color="#987a55" class="fusion-content-tb-dropcap"]B[/fusion_dropcap]izonyára tudjuk, mit jelent az „intim szféra” fogalma. Ez az énünknek, a személyiségünknek az a közvetlen közelsége, ahová nem engedünk be akárkit. Ebben az értelemben tőlünk legtávolabb az idegenek állnak, akik teljesen ismeretlenek, nem tudnak rólunk semmit, nincs sok közünk egymáshoz.

Így is viselkedünk velük, és döbbent ellenérzéssel vennénk, ha egy idegen az utcán szembejőve, egyszer csak a nyakunkba ugrana és megölelgetne. Mert tartjuk a távolságot, ami valóban ott is van köztünk.

Ennél már közelebb vannak hozzánk az ismerőseink, tudjuk a nevüket, ezt-azt róluk, üdvözöljük egymást, ha találkozunk, és el is tudunk beszélgetni. De intim dolgok ilyenkor sem jönnek elő, nincsenek indiszkrét kérdések, és megvan a fizikai távolság is.

Mert csak a hozzánk legközelebb állók azok, akik tudhatják a bizalmas dolgainkat, akikkel ölelkezünk, puszit váltunk, akiket igazán beengedünk az intim szféránkba.

Nos, ebben a zsoltárban totális az indiszkréció!

Arról szól, hogy egyáltalán nem a mi döntésünkön múlik Istennek hozzánk való közelsége, a rólunk való ismerete. Mindent tud! Mindent, amit valaha tettünk, szóltunk, vagy akárcsak gondoltunk, éreztünk. Még azt is, ami talán nem is tudatosult bennünk! Mindent. Ismeri az életünket, az összes tulajdonságunkat, teljes mélységében azt a valakit, akik vagyunk.

Nincs „Isten-mentes” hely és pillanat az életünkben, kezdettől fogva mindig mindenütt jelen van, és nem csak ott volt, lát és ismeri a múltunkat és jelenünket, hanem előtte van a számunkra még ismeretlen jövendőnk is!

Ezt mondja el a zsoltáros, és mindezek után mégis azzal zárja énekét, hogy: Ismerj meg! Mi értelme ennek a kérésnek? Mit jelenthet az, ha ezzel fordulunk a minket legmélyebb intimitásunkig már úgyis ismerő Istenhez?

Ez a kérés először is felismerése és elfogadása Isten közelségének. Annak a ténynek, hogy mindent tud rólam. Ezzel a kéréssel igent mondok rá, és nem tiltakozom, nem takargatok semmit, nem menekülnék a szeme, jelenléte elől, de nem is próbálok meg inkább tudomást sem venni róla. Hanem bizalommal magam teszem szívemet a kezébe.

Amikor valamilyen nyavalyánkkal orvoshoz megyünk, nincs értelme eltagadni panaszokat, tüneteket, különben nem lesz pontos a diagnózis, a baj meglátása, megállapítása. Ez a görög szó: dia-gnószisz – megismerést jelent, mély és teljes, keresztül-kasul való ismeretet. Csak a jó diagnózisból kiindulva lehet jó gyógymódot találni.

Lelki értelemben így megyünk az áldott Mennyei Orvoshoz a szívünkkel, az életünkkel. Úgy, hogy a „kezedet rajtam tartod” nem lenyom, a „minden oldalról körülfogtál” nem bezár, megfojt, hanem védelmez és biztonságot ad. Mert fel- és elismerem a tudását – de a szeretetét is!

Azt a bizalmat fejezi ez ki, amivel legféltettebb titkainkat bízzuk rá valaki legközelebbire, szeretettre. Mert Isten nem vet meg, nem töri el a repedt nádszálat, nem dobja szemétre, Ő nem árul el, és nem is tagad meg minket.

Ennek a kérésnek a kimondása: Vizsgálj meg, ismerj meg! – ráadásul azt is jelenti, hogy el tudom fogadni, amit lát, a diagnózist. Bele tudok nézni Isten elém tartott tükrébe. Hatalmas dolog ez, mert Ő bizony lát sok olyasmit is, amit én talán nem is akarok látni. Vagy nem is tudtam volna meglátni. Vagy aminek a látványát nem bírtam volna elviselni egymagamban. De az Ő jelenlétében, Vele együtt-nézve már igen.

Nem könnyű ez a „látás”, ez az önismeret. Az ember sokszor mutat mást kifelé, és gondolkodik önmagáról is másként.

Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! – ez a kérés elfogadása annak, hogy Isten teljességgel ismer engem, és annak a képnek is, amit mutat nekem. Akkor is, ha leleplezi belső, rejtett nyomorúságaimat. Ehhez kapcsolódik a folytatás is: Próbálj meg! Vagyis tényleg derüljön ki, ha rejtve van, a baj.

A diagnózissal kapcsolatos orvosos képhez visszatérve, sokszor nem elég egy sima EKG ahhoz, hogy a szív betegsége feltáruljon. Ilyenkor van szükség a „terheléses” vizsgálatra. A vizsgálat közbeni fizikai erőfeszítés, nehézség kérdez rá igazán a szívre, hogyan reagál, mit bír.

A zsoltáros kérésében ez is benne van. Annak a bátorsága és Isten iránti bizalma, hogy elfogadja a „terheléses vizsgálatot”. Derüljön ki, milyen a szívem igazán!

Lehet így látni és elfogadni az életünkben is egy-egy nehézséget, vagy csak próbára tevő váratlan helyzetet. A veszteség, a gyász fájdalma is lehet a szívünk, hitünk, Isten-bizalmunk próbája, ahogy egy betegség, konfliktus helyzet, csalódás, anyagi nehézség, sok minden.

De mindezeken át lehet megérkezni oda, ahová végül a zsoltáros is: Vezess engem az élet útjára! Gyógyíts meg!

Isten az életünk Áldott Orvosa. A bűn, tévelygés halálos nyomorúságának egyedüli gyógyítója. A Kegyelem az egyedüli „orvosság” a mi átvilágított, „diagnosztizált”: megítélt gyarlóságunkra. De ezt el kell fogadnunk, „be kell vennünk”! Belátni és megvallani, hogy csak így menekülhetünk meg! Engedni, hogy lásson minket, elfogadni a látását, az eltévedések és bűnök megítélését, elhordozni a próbákat, hogy feltárulhasson a szív legmélye. És elfogadni az Ő gyógyító kegyelmét.

Az orvos megállapítja a bajt, felírja a gyógyszert, amit azonban nekünk kell bevennünk. De rajtunk múlik az is, hogyan folytatjuk az utat. Mennyire vesszük komolyan, mikor a doktor így bocsát el: És tessék életmódot változtatni, különben hiába minden gyógyszer!

Ahogyan az ige is int minket minden élet-gyógyító, bűnt-törlő úrvacsoravétel alkalmával: Ne tegyétek az Ő kegyelmét hiábavalóvá magatokban! Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó és neki tetsző. Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban!