Advent: Út Istenhez

• Olvasmány: Zsidókhoz írt levél 9,24-28;10,19-22
• Alapige: Zsidókhoz írt levél 10,19-22

„Mivel tehát, testvéreim, teljes bizalmunk van, hogy bemehetünk a szentélybe Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által: járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel.”

Mire kapjuk az advent időszakát? Elcsendesedésre. Arra, hogy igyekezzünk letenni mindazt, amire éppen nincs szükségünk és elvonja figyelmünket az ünneptől.

Az Adventet a Születés Ünnepe, a Karácsony előszobájának szoktuk nevezni, és ez a kép nagyon találó. Valóban, az Advent időszakát akkor használjuk ki legjobban, ha azt tesszük, amit általában tenni szoktunk az előszobában.

Például levesszük a nehéz télikabátot, és fogasra akasztjuk. A helyére tesszük az esernyőt. Az átázott cipőt is levesszük, és meleg papucsba bújunk. Minél kényelmesebben és otthonosabban szeretnénk érezni magunkat. De van még valami fontos, u.i. az előszoba soha nem cél, inkább egy átjáró. Nem azért jöttünk haza, hogy az előszobában maradjunk. Itt csak eldöntjük, hogy merre tovább a lakásban: Egy szoba felé indulunk, vagy a fürdőbe kezet mosni, esetleg a konyhába. Az előszoba fontos feladata, hogy segít irányt találni. Célba igazít.

Igen, pontosan erre kapjuk az Advent idejét: Megszabadulni a nehéz terhektől, nyomasztó feladatoktól, hogy Isten előtt elcsendesedhessünk, és hogy Ő irányt mutasson, célt adjon nekünk, feltölthessen minket Lelke által.

Persze jól tudjuk, hogy a feladatok letétele, a görcseink kiengedése pont ilyenkor nehezebb. Nem az az általános tapasztalatunk Advent idején, hogy megszabadulhatunk a tennivalóktól, inkább az, hogy az ünnep közeledtével egyre többet kell felvállalnunk, hogy minden szép és jó legyen.

De azért legyünk őszinték: Azzal is tisztában vagyunk, hogy nagyon sok minden a mi döntésünkön múlik. Azon, hogy megpróbáljuk-e másként beosztani időnket. Megválogatjuk-e az elfoglaltságainkat azok értékessége szerint. Biztosítunk-e magunknak szabad perceket az elcsendesedésre.

Jócskán benne vagyunk már Advent lelki előszobájában. Múlt vasárnap úrvacsorai közösségben lehettünk együtt, a mögöttünk hagyott héten pedig az Adventi estéken csendesedhettünk, töltődhettünk az Ige mellett. Most a mára kapott Ige segít minket a tájékozódásban.

Ebben az Igében minden egy irányba mozdul, egy irányba mutat: Krisztus felé. Az Ige arra buzdít minket, hogy „bemenjünk” abba a bizonyos mennyei szentélybe, hogy „odajáruljunk” Istenünk elé azon az „élő úton”, aki maga Krisztus.

„Mivel teljes bizalmunk van, hogy bemehetünk a szentélybe Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által: járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel.”

Bonyolult, hosszú mondat ez, de a hangsúlyai nagyon jól érthetők, a képei pedig világosak. Az egész mondat valójában egy hasonlat, ami beszédes képekből áll össze.

Benne van pl. az ószövetségi áldozat képe, de egészen különleges módon: Jézus nemcsak Főpapja népének, hanem egyúttal Ő maga az áldozat is! – Aztán itt van az „élő út” képe, amiről Jézus maga is beszél tanítványainak: Ő az út, az igazság és az élet, az Atyához csakis Rajta keresztül vezet út! (Jn 14,6) – S az előzőket erősíti a „kárpit” képe is. A templom kárpitja a Szentek Szentjét, Isten titokzatos „lakhelyét” zárta el az emberek elől. A templom legbelső, szent helyére soha senki be nem mehetett, kizárólag a főpap, ő is csak egyszer egy évben. Ez a lezáró kárpit Nagypénteken, Jézus halálának pillanatában kettéhasadt, így szabad utat nyitott Isten felé mindenki számára, aki Jézusban hisz.

Szabad az út. A mai Igéből ez az üzenet csendül ki leghangosabban. Ez a közepe, és a képei is mind erről szólnak. Szabad az út. Ezzel az üzenettel biztat bennünket Urunk az idei Adventben. Teljes bizalmunk van, hogy bemehetünk a szentélybe, szabad utunk van Krisztus által, járuljunk hát oda!

Talán fel sem tudjuk fogni a maga igazi mélységében, hogy mennyi szépség, mennyi gazdagság van ebben a kijelentésben. Szabad az út. Járható az út, nincs semmi akadály, szabadon haladhatunk tovább. Mit is jelent ez? Érdemes néhány példa segítségével kicsit belegondolni.

Mit jelent ez a kijelentés pl. egy olyan autósnak, aki a havas útról árokba csúszott, vagy beleragadt a sárba, és az autója nem mozdul se előre, se hátra. Aztán érkezik egy erős traktor, visszahúzza az útra, és a sofőr ezt hallja: Szabad az út, hajrá! De légy óvatos!

Vagy mit jelent pl. egy vak embernek, aki át szeretne kelni egy forgalmas út túloldalára: Gyere, segítek! Még nem…, na most szabad az út, mehetünk!

És mit jelentett a szabad út a gyermektelen, idős házaspárnak, Zakariásnak és Erzsébetnek? Micsoda utat, milyen távlatot nyitott előttük Isten ígérete, gyermekük megszületése!

És mit jelentett a Jézussal való találkozás pl. Zákeusnak, a vak Bartimeusnak, vagy a magdalai Máriának?

Nem is lehet ezt szavakkal kifejezni: A „mindent” jelentette nekik! Az életük megmentését, az elrontott életük újrakezdését, a reménységet, hitet – magát az Életet. Utat a szentélybe, utat Istenhez Jézus Krisztus által.

Hát valahogy így és erre adatik nekünk is ez az idei Advent a megújulás, a megtisztulás reménységével. Isten biztat bennünket: Szabad az út Őhozzá! Szabad az út, hogy megéljük a Jézussal való közösséget, talán mélyebben, mint az év többi időszakában. Ahogyan megéltük ezt a közösséget a mögöttünk hagyott héten is.

Az Advent előszobájának immár a közepén járunk. Kérjük Istenünk áldását ünnepi készülődésünkre és csendjeinkre!

Közös hitvallásként énekeljük a 410. éneket:

„Csak vándorút az életem,
Míg majd hazámba érkezem,
Szent Jeruzsálem városába,
Mit fönn az Isten készített,
Szövetség-vérre épített,
Hol ajkam majd csak őt imádja,
Csak vándorút az életem,
Míg majd hazám elérhetem.”