Történt pedig…

• Olvasmány: Lukács evangéliuma 2,1-20
• Alapige: Lukács evangéliuma 2,1a

„Történt pedig azokban a napokban…”

Általában azokat a filmeket szeretem megnézni Netflixen vagy letölteni, melyek a dokumentumfilmek kategóriájába tartoznak. És amikor elkezdem nézni, akkor egy jóleső kíváncsiság fog el, amikor elhangzik az elején az a mondat, hogy: A film megtörtént események alapján készült!

Olyan társadalomban élünk, ahol tucatjával fogyasztjuk a filmeket hétről-hétre, és egy valódi eset alapján elkészített filmdráma vagy épp sorozat, egészen mélyen tud érinteni bennünket, sőt még napokig, akár hetekig is dolgozni tud bennünk.

Lukács evangélista is így számol be Jézus születéséről. Egy konkrét, megtörtént esetet mesél el. Azaz megtörtént eset alapján készül Jézus születésének a leírása. Mert Lukács is így kezdi a mondanivalóját: „Történt pedig…

Nem fikció, nem szimbolikus narratíva, nem elképzelhető eset, hanem konkrét események alapján leírt valóság, amivel itt a Bibliai karácsonyi történetben találkozunk.

„Történt pedig…”

Mai igehirdetésem azt vizsgálja, és azt fogjuk közösen megnézni, hogy mi történt valójában akkor ott Betlehemben, mit akar számunkra Lukács elmondani, ami olyan fontos történés és üzenet is egyben. Három üzenet rejtőzik abban az egy kérdésben, hogy mi történt karácsonykor. Lássuk és értsük meg együtt ezt a három üzenetet.

Mi történt karácsonykor? Először is az, hogy Isten belép az emberiség történelmébe.

A történelem egy konkrét pontján történik valami. Nem az ellenőrizhetetlen régmúlt legendájáról van szó, hanem egy konkrét időszakról, egy konkrét napról, egy konkrét helyről és konkrét személyekről. Jézus Krisztus születésének történése a mi emberi történelmünk része. Isten belép a történelem színpadára és maga is szerepet vállal benne. Ez már magában is elég biztatóan hangzik.

De nagyon sok ember úgy hiszi, úgy érzi, hogy Istennek nincs köze ehhez a világhoz. Csak annyit tapasztalnak, hogy mindenütt igazságtalanság van jelen, mindenütt az erő és a hatalom dominál, bizalom igazán nem létezik, és nagyon sok jelenségre nincs elfogadható magyarázat azokban az élethelyzetekben, amikben élünk. Ha Isten itt lenne – gondolják magukban – akkor minden másképp lenne, akkor a dolgok igazságosan, tisztán és érthetően történnének. Azt gondolják, hogy Isten nem része az ember történelmének.

Ám az Ige másról szól, mert azt olvassuk, hogy „Történt pedig azokban a napokban…” Lukács nagyon fontosnak tartja, hogy Jézus születését elhelyezze a szélesebb látószögű világtörténelemben. Ezért leírja, hogy azokban a napokban Augusztusz császár rendeletet adott ki.

Augusztusz császár népszámlálásának idején vagyunk, amikor össze kellett írni az egész lakott földet, hogy a császári hatalom még hatékonyabban tudja az adóbehajtást megvalósítani.

Ezt nyilván nagyon sok zsidó és más kultúrájú nép is igazságtalanságnak élte meg, hát még azt, ahogyan ezt kikényszerítették az emberből. A hatalom története volt ez, amelyben a kisemberek vagy megalázva magukat engedelmeskedtek, vagy pedig lázadtak, de hogy igazságosnak nem érezték az biztos.

Augusztusz császár szól, és az egész lakott föld mozgásba jön. És ekkor mozdul meg az Isten is. Az ember történelmébe lép bele és részese lesz annak.

Isten nem hagyta magára elnyomott, és kiszolgáltatott népét, ahogy Egyiptomban, Asszíriában és Babilóniában sem tette.

De Istennek ez a szabadítása semmihez sem mérhető a múltban. Mert ezzel a szabadításával alapjaiban változtatta meg az emberiség történelmét. Mert már nemcsak csodáit mutatta meg népe számára, hanem megkönyörült rajtuk és Szabadítót küldött nekik, aki bűneikből fogja megszabadítani az embert.

A kérdésünk másodjára is ugyanaz: Mi történt karácsonykor? Az történt, hogy Isten belépett az ember történetébe is.

Mert „Történt pedig”, hogy az Isten az ember történetének részesévé, szereplőjévé vált. Hogy nemcsak a történelembe lépett be, hanem belépett az ember életének történetébe is. Nem hagyott bennünket árván és magányosan, hanem hozzánk érkezett. Azokhoz az emberekhez, akiknek az életében több a könny, mint, a nevetés.

Azokhoz az emberekhez, akiknek az életében több a küszködés, mint a felszabadult öröm. Azokhoz, akik mi vagyunk. Akik várjuk, hogy valaki végre hozzánk is megérkezzen, valaki bennünket is meglásson, valaki ránk is figyeljen, valakinek mi is fontosak legyünk.

„Történt pedig”, hogy az Isten nemcsak az emberiség nagy világtörténelmének részévé, szereplőjévé kívánt válni, hanem az ember történetébe, életébe is be kívánt lépni.

Van a történetben egy nagyon életszerű és szimbolikus leírás arról, hogy az ember hogyan szokott viszonyulni ahhoz, amikor az Isten az ember élettörténetének részesévé kíván válni. A szimbolikus és egyben szívszorító leírás a 7. versben található, amikor azt olvassuk, hogy „Nem volt számukra hely.”

Tudjuk, hogy Augusztusz parancsára mozgásba lendült az egész lakott föld. Mindenki útnak indult és visszatért arra a helyre, ahol földbirtokai voltak. Így Józsefnek is haza kellett térnie északról, Galileából a gazdaságilag alulteljesítő délre, Betlehembe. Sokan jönnek-mennek ezekben a napokban, sokan tesznek eleget a császár parancsának. Amikor József megérkezik Betlehembe, szeretne szállást kapni, de nem tud. Minden telve van. Minden ajtóra ki van téve a tábla: megtelt. Kopogtatnak, de a sajnálkozáson kívül mást nem kapnak.

Hogy miért nem fogadják őket, arra több értelmezés is született már, de most itt az a lényeg, hogy a születendő Krisztusnak meg kell tapasztalnia, hogy nincs hely számára az ember életében. (Ahogy Jn mondja, az övéi nem fogadták be őt.)

Az a legmegdöbbentőbb a karácsonyi történetben, hogy nem fényezi túl az embert. A két legsötétebb és a két legridegebb szó az ember szájából hangzik el. Nincs hely. Tele vagyunk.

Van még egy ilyen kép (a vendégfogadásról) a Bibliában a Jelenések könyvében: Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem. (Jel 3,20)

És érezzük jól, hogy ez már nemcsak az egykor megtörtént sajnálatos eset, hanem ez már a mi életünknek a története. Jézus szeretne megszállni nálunk, szeretne ott lenni, ott lakni az életünkben. Természetesen nem tör ajtóstól a házba, nem erőlteti rá magát senkire. Ő csak szelíden kopog.

Nem tudom nektek volt-e már olyan eset az életetekben, hogy valahova kopogtatok, vagy csöngettetek, esetleg még azt is láttátok, hogy a függöny mellől kilesnek, hogy vajon ki lehet az, de aztán semmi válasz nem érkezik. Fájó érzés kívül maradni és kitaszítottnak lenni. Ezt élte át József és Mária. De ezt éli át ma is Jézus, amikor az ember nem meri őt beengedni az életébe.

Lehet, hogy elmagyarázod, hogy nagyon szívesen beengednéd, de sok oka van annak, hogy nincs számára hely. Tele van már az életed sok mindennel, majd ha valahol felszabadul egy kis hely, akkor esetleg. Sok most a gond, a tennivaló, nagy a család, rengeteg félelem van belül, az idő ki van töltve sok-sok munkával. Nincs hely Jézus számára. Nincs idő Jézus számára. Nincs hely számára a gondolatainkban, a szívünkben, az időnkben, a baráti társaságunkban.

Ezt fogalmazza meg Dosztojevszkij, A Karamazov Testvérek regényében az apa, Fjodor Karamzov is, akinek egyszerűen nincs ideje a hitét gyakorolni: „Mi itt valamennyien csak felületességből nem hiszünk, mert nem érünk rá: először is rengeteg a dolgunk, másodszor meg kevés időt adott az Isten, csak huszonnégy órát rendelt egy napra, így hát kis sem alhatjuk magunkat, nemhogy még bűnbánatot is tartsunk” (174.oldal).

„Történt pedig”, hogy Jézus szeretne az ember életének szereplőjévé lenni, de erre ott a karácsonyi történetben, nem kerül sor, mert „történt pedig”, hogy az ember nem engedte be őt, „történt pedig”, hogy nem volt számára hely.

És tegyük fel utoljára a kérdést. Mi történt karácsonykor? Az, hogy Isten közösséget vállal az emberekkel.

„Történt pedig”, hogy Jézus mégis megszületett, igaz nem a szálláson, hanem az istállóban, ahol bölcső híján jászolba fektették. Milyen mértéktartóan és röviden fogalmaz számunkra a Biblia: „Bepólyálta, és a jászolba fektette”. Nem ragozza túl a történéseket Lukács.

Betlehemi jászol az állatok között, egyszerű házban. Így született meg Jézus. Igazi csoda, hogy nem a királyi palotában, a fővárosban, Jeruzsálemben született az a gyermek Jézus, az isteni gyermek, hanem nagyon is valóságos emberi környezetben.

És, hogy mire akar utalni ez? Arra, hogy Jézus a szegényeknek hozza az evangéliumot. Akik éhezik és szomjazzák az Isten igazságát. Akik kevesek a világ szemében. Akiket kitaszítanak és partvonalra űznek, akiket talán még emberszámba is alig vesznek. Ezért születik meg állati nyomorban és elképzelhetetlen embertelen szegénységben a világ Ura.

„Történt pedig…”, hogy az Isten a szegényekkel és a kitaszítottakkal vállal közösséget. Erről is ír részletesen a karácsonyi történet.

Mert a pásztorok ilyen egyszerű emberek voltak.

Tisztátalan emberek vallási értelemben, hiszen nem voltak méltók, hogy a templomba belépjenek, mert tisztátalan körülmények között éltek, állatokkal foglalkoztak, és nem tudták megtartani a vallási előírásokat.

Meglepő, hogy a karácsonyi evangélium mégis nekik szól.

De ez is azt mutatja, hogy az Isten kivel szeretne közösséget és szolidaritást vállalni, most is. A kicsikkel és a megvetettekkel.

Mert „történt pedig”, hogy Jézus születése mindent felfordít, egészen a feje tetejére. Egy gyermek, aki számára nincs hely, és aki által mégis mindenestül megváltozik a világ!

Mert, akiket abban az időben kiközösítettek, azoknak hirdettetik az evangélium, az öröm hír.

Karácsony másnapja van. Mi történik most? Kicsit fura módon, mert maszkban vagyunk, de ünneplünk! Azt, hogy történt pedig azokban a napokban, hogy Jézusban, Isten belépett az emberiség történelmébe, az ember életébe és közösséget vállalt vele.

De mi történik a te életedben? Történik-e valami is a szívedben Jézus Krisztussal kapcsolatban? Van számára hely? Részesévé, szereplőjévé, főszereplőjévé tud-e válni az életednek, a te történetednek Jézus? El tudod mondani, hogy üdvözítő született neked?

Adja meg neked és adja meg mindnyájunknak az Isten kegyelme azt, hogy elmondhassuk magunkról és hirdethessük másoknak: „Történt pedig”, hogy Üdvözítőnk született! Ámen!