Te vagy-e az Eljövendő?!?

• Olvasmány: Lukács evangéliuma 3,2-6.15-17
• Alapige: Lukács evangéliuma 7,18-23

„János magához hívatott tanítványai közül kettőt, és elküldte őket az Úrhoz ezzel a kérdéssel: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? Amikor odaérkeztek hozzá, ezt mondták: Keresztelő János küldött minket hozzád: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? Jézus abban az órában sokakat meggyógyított betegségükből és bajukból, megszabadított gonosz lelkektől, és sok vaknak adta vissza a látását. Ezért így válaszolt nekik: Menjetek el, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek hirdettetik az evangélium, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.”

Az adventi időszak jellegzetes alakja, Keresztelő János áll előttünk újra a felolvasott igeszakaszokban. Az elsőben úgy látjuk, mint a boldog adventi váradalom diadalmas és magabiztos megtestesítőjét. Hirdeti a Messiás közeli eljövetelét, a kemény ítéletet, és sürgeti a megtérést. A másodikban azonban már egy összetört reményű, csalódott, s éppen ezért kételkedő embert látunk. Aki minden kétségét és reményét belefogalmazza egy kérdésbe, és ezzel küldi tanítványait Jézushoz: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? Találó az a megállapítás, hogy ez a második Keresztelő János sokkal közelebb áll a mai kor emberéhez.

Sokan reménységeinkben csalódottak, elkötelezettségeinkben belefásultak, gyakran úgy érezzük: tehetetlenek vagyunk. Hol van a megingathatatlan, erős hit, amely hangosan kiált, és bizonyságot tesz? Sokkal több bennünk a kétség és a kérdés. Van az úgy, hogy az ember életében oly sok minden csődöt mondott már, amit szépnek, jónak, igaznak hitt, már nem meri rátenni az életét semmire, nem mer hinni, reménykedni, mert fél, hogy újra csalódik.

Azt látjuk az Igében, hogy az a Keresztelő János, aki nemrég még olyan lelkesen hirdette, hogy elközelíttetett az Isten Országa, egy igazán hívő ember, most megrendült hitében. Miért? Egyrészt azért, mert életútja igen kilátástalan sötétségbe kanyarodott. A király, akivel kíméletlenül közölte Isten ítéletét a királyi udvar bűnei fölött, börtönbe vetette, hogy elhallgattassa, és nem valószínű, hogy innen valaha is élve kikerül.

Melyikünknek ne lennének az életutunkra vetülő sötét árnyékaink, események, amik akaratunk, reményeink ellenére történnek? Gondok, aggodalmak, amik kínoznak, fájdalmas csapások, amik fejbe kólintanak, hogy meg tudják tépni a hitünket, bénítani még az imádságainkat is. Ez az egyik oka a hitbeli megrendülésnek, az életkörülmények aggasztó, fájdalmas, érthetetlen alakulása.

A másik ok az a csalódás, amit Jézus okozott Keresztelő Jánosnak. Ő egészen másként képzelte el a Messiást. Valahogy úgy, mint népe általában: harcias, erős népvezérnek, aki hatalmas ítélettel sújt le a bűnre, az emberi gonoszságra (fejsze a fák gyökerén, tisztító tűzvész, szórólapát).

De amióta Jézus a nyilvánosság elé lépett, nem történt semmi ilyesmi. Ő szelíd, a nép szegényei között jár, nem politizál, szeret és gyógyít, vigasztal és prédikál. Bár megítéli a képmutatókat, de nem söpri el a gonoszokat, nem viszi diadalra a jókat. Lám, Keresztelő János is ártatlanul tovább sínylődik a börtönben. Miért maradsz tétlen? Akarsz, tudsz egyáltalán segíteni? Te vagy az Eljövendő, vagy mást várjunk?

Valóban, van úgy, hogy az Isten nem azt cselekszi, amit az ember kér és vár tőle, nem felel meg az elképzeléseinknek, szenvedéseink tétlen és tehetetlen szemlélőjének tűnik Mért engedi, hogy az a sok szenny ellepje a világot, mért tűri el az önzők, hazugok és istentelenek uralmát?

Keresztelő János kérdez, merészen, őszintén, keményen. Egyenesen Jézusnak szegezi, címzi a kérdést. És az Úr Krisztus nem sértődik meg, nem fordul el, nem utasítja el, hanem válaszol. Mert még egy lázadó, kétkedő, keserű kérdés is jobb Isten előtt, mint a kiábrándult, vagy közömbös hallgatás. Az előbbire lehet válaszolni, az utóbbival nem lehet mit kezdeni. János nem hallgat, mert neki szívügye, létkérdés: Kicsoda Jézus? Az Úr pedig válaszol, de a kérdésre indirekt feleletet ad. Döntés elé állítja Keresztelő Jánost, de nem dönt helyette.

Ézsaiás prófétának a Messiásról szóló jövendölését idézi, ami döbbenetes módon éppen az ő cselekedeteit írja le: a vakok látnak, a sánták járnak, … halottak támadnak fel, és a szegényeknek az evangélium hirdettetik.

Keresztelő János eddig éppen a legnagyobbat nem értette meg Jézusban, azt az újat, hogy Jézus nem ítélni, hanem a világot megmenteni jött el. Az ő reménysége és Jézus valósága közötti különbség éles megvilágításba helyezi annak a kegyelemnek a nagyságát, amelyre még ő sem számított. Nem hitte volna, hogy Isten emberszeretete ennyire az egész emberiséghez szólóan és ennyire emberi módon jelent meg. Valóban megbotránkozik Jézusban mindenki, aki Istentől a bűnös világot most azonnal elsöprő ítéletet vár!

Nem megtorolni a gonoszt, hanem tűrni, várni, nem megbosszulni, hanem megbocsátani, nem gyűlölni, hanem szeretni, ez nem tétlenség, hanem nagyon is erős, tevékeny részvétel a világban. Halálig következetes, kemény vállalás. S egyébként is, eltörölni minden hatalmasságot, térdre-kényszeríteni minden ellenséget, bíróként megítélni a világot még majd ezután jön el Jézus erre a földre. Ennek az adventjében élünk most. De most még nincs itt az ideje, csak annak, hogy belülről, emberi szívekben és életekben valósítsa meg az Isten Országát.

Most csendes és szelíd az ő munkája, mégis rendkívüli isteni erők hatnak általa. Amerre Jézus jár, csendben, de láthatóan megváltozik egy ember élete, gondolkozása, cselekedetei, és lassan körülötte a világ is.

Jézus kérdése mostani adventunkban hozzánk is ugyanaz: Tudtunk-e már mi dönteni? Megláttuk-e a kicsi dolgokban a nagyot: egy-egy mai ember „gyógyulásában”, élet-változásában az élő Jézus hatalmát? Talán éppen a mi életünkben? Hallottuk-e már az esendő emberi beszéden keresztül megszólalni az Ő tiszta hangját?

Vannak jelek a gyenge hit számára, jelei annak, hogy Jézus él, munkálkodik, jön, közeledik, és hozza az Isten Országa teljességét. Ahogy Reményik Sándor keresztény költő fogalmaz:

„Ne várd, hogy a föld meghasadjon és tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái nagyobb és titkosabb csodák.
…
Ne várj nagy dolgot életedbe, kis hópelyhek az örömök.
Szitáló, halk szirom-csodák. Rajtuk át Isten szól: Jövök!”

A kérdés az ebben az adventi várakozásban: Mit vársz Jézustól? Kicsoda Ő teneked? Felismered-e benne Isten szeretetét?