Tanítványság

Olvasmány: Apostolok Cselekedetei 1,15-26
Alapige: Apostolok Cselekedetei 1,24

„Így imádkoztak: Urunk, minden szívnek ismerője, te mutasd meg, hogy e kettő közül melyiket választottad magadnak.”

Különös tíz nap az, amely alatt a felolvasott történet is játszódik: áldozócsütörtök után, pünkösd előtt. Jézus már elbúcsúzott tanítványaitól, és felment az Atyához – de a Szentlélek még nem töltetett ki, úgy, ahogyan ígéretük van rá. Péterék pedig, Jézus parancsa szerint, visszatértek Jeruzsálembe, hogy várjanak.

Ám kiderül, hogy mégsem tudnak tétlenül várakozni csupán, mert közben a „kiesett” Júdás helyett „új” tizenkettedik apostolt választanak. Állítanak két jelöltet, sorsot vetnek, és az Mátyásra esik.

De ki ez a Mátyás?

Neve azt jelenti: Isten ajándéka vagy Istennek adott. Megtudjuk, hogy követője Jézusnak már a kezdetektől, a Keresztelő Jánosnál való megkeresztelkedésétől, nyilvános fellépésétől fogva. Követője és tanúja – ahogy Péter is mondja, egészen Krisztus felemeltetéséig.

Rá kell csodálkoznunk újra a tényre, hogy a Jézust követő tanítványoknak a Tizenkettő csak a legszűkebb köre volt, de voltak sokkal többen is. Sokszor esik szó egy hetvenes tanítványi körről, amibe férfiak és asszonyok egyaránt tartoztak, hiszen Jézusnak voltak Őt követő-hallgató nőtanítványai is. Sőt, itt az igében azt olvastuk, hogy mintegy százhúsz főnyi sokaság várakozik együtt a Tizenkettővel!

Van tehát egy egészen nagy tanítványi csoport, és ugyanezek vannak együtt, mikor eljön a Szentlélek! Mindegyikükre kitöltetik a Lélek, de Péter áll elő a tizeneggyel, hogy felemelje szavát. S ezért is utalhat pünkösdi prédikációjában Jóel szavaira: „prófétálnak fiaitok és leányaitok”.

Közéjük tartozott tehát Mátyás, de ennél többet róla nem tudunk.

Miért olyan fontos mégis a tanítványoknak a tizenkettes létszám? Azért, mert szimbolikus jelentősége van! Izráel tizenkét törzsét – vagyis Isten népének teljességét jelképezi!

S Jézus egészen tudatosan, mindentől és mindenkitől függetlenül, szuverén módon választja ki őket. Úgy, hogy pontosan tudja, a „pakliban” benne van egy áruló Júdás is. Ahogyan egy esküdözve tagadó Péter, egy hitetlenkedő Tamás, két indulatos Zebedeusfi, és még sorolhatnánk. Nagyon sokfélék, jelképezve a mindenkori tanítványokat – tulajdonképpen bennünket is.

Bizony, nem a „tökéletesek gyűjteménye”. A mai igének ez az első üzenete és biztatása felénk, Jézus mai követői felé: Nem a tökéleteseket választja ki az Úr, hanem akiket magának akar. Jézus Krisztusnak nem a mi képességeinkre, tökéletességünkre van szüksége. Neki nem szüksége van ránk, hanem akar minket. Magának akar, mert csak. Mert szeret. És az övéiként persze gyógyít, erősít, tisztít, formál.

De értjük már talán, hogy miért érzi Péter úgy, hogy akkor most, várakozás közben, azért csak ki kellene pótolni a létszámot. Mintha kicsit helyre kellene hozni Jézus választását, s még két zsoltáridézettel meg is van az „igei támogatás”:

A hűtlenné és árulóvá lett barát feletti ítélet – ami be is teljesedett Júdáson, de erről már Jézus is beszélt („Jobb lett volna neki, ha meg sem születik”), és egy idézet arról, hogy helyét átveszi valaki más.

Gyorsan gondolkodnak, ki lenne méltó, és még Istennek is adnak egy kis teret: kettő jelölt közül választhat. Ez a sorsvetés itt nem babonaság, hanem régi ószövetségi bevett mód Isten akaratának megkérdezésére, ha döntő helyzetben két lehetőség közül kellett választani.

Megkérdezik, hogy melyiket, de hogy valóban szükség van-e most minderre, nem nagyon kérdezik már Tőle.

Végül is Mátyás beválasztódik, de az egész voltaképp jelentőségét veszti, mert néhány nap múlva kitöltetik a Szentlélek, és „beválasztódnak” oly sokan – olyan nagyon-nagyon sokan. Pál, aki keresztény-üldözőből Jézusnak a legtöbbet munkálkodó apostola lett – akit valóban Jézus személyesen hívott el, mikor megjelent neki a damaszkuszi úton.

De jön majd a bölcs és szelíd Barnabás, a hűséges Szilász, István, az első vértanú, Lukács, az evangélista, az ifjú de mély hitű Timóteus és mind a többiek. Pünkösd napján pedig a tizenkettőhöz, hetvenhez, százhúszhoz mindjárt háromezer lélek…

Elgondolkodtató, biztató, de intő példa is nekünk ez a történet.

Mert Péterék ugyan nem csináltak semmi nagy bajt vagy rosszat, csak éppen „pótcselekvéssel” töltötték a várakozásra adott időt.

Jézus elment, és azt, hogy majd jön a Vigasztaló, még nem nagyon értik, mit jelent. Jézus annyit mondott nekik, hogy várjanak, míg Isten nem cselekszik, de néha ez olyan nehéz.

Vajon mi tudunk-e várni ilyen „istenhiányosnak” érzett helyzetekben, időszakaszainkban? Várni, hogy Isten döntsön, lépjen, cselekedjen… vagy jószándékkal, igét is keresve hozzá, belevágunk olyasmikbe, amik nekünk fontosak? Mikor nem annyira értjük, hogy mi van, de tudni véljük, hogy az Úr mit akar. Mikor a magunk eszére támaszkodunk, és meg akarjuk „oldani” a helyzetet. Csupa jószándékkal és igyekezettel.

Az Úr elhívottja volt-e most akkor ez a Mátyás? Persze! Jézus elhívott követője volt. Ő is, a tizenkettő is, a hetven is, a százhúsz is, és ebben a hosszú, évezredes sorban azok lehetünk, Isten kegyelméből, mi is.

Ugyanúgy tanítványok, Jézus szolgálatába iktatottak és szolgálatába állók, és a Szentlélek ajándéka által az Övéi hitben. Nem a tökéletesek gyűjteménye, de az Úr Krisztus által elhívott megváltottak gyülekezete!

Akiknek jó lenne Isten csendjeiben képesnek lenni várni, tudva, hogy Ő munkálkodik, már készíti az utat, amin majd tovább indít. Tudva, hogy egyházunk, gyülekezetünk, szent ügyeink, életünk mind az Ő kezében vannak. Teljességgel nyitottnak lenni arra, hogy Ő mit akar, milyen választ ad. Ha pedig küldi Szent Lelkét, vezetését, akkor előállni, szólni, beleállni, elindulni, felvállalni!

A történet végéhez hozzátartozik, hogy bár a Szentírás nem tesz többé említést Mátyásról, a hagyományból tudni lehet róla, hogy kapott tisztét hűséggel viselte. Hirdette az evangéliumot, alapított gyülekezeteket, szolgált az apostolok között. És hitéért – a legnehezebb időkben is – hűséggel kiállt, vértanúvá lett…

Mátyás tehát nem csupán egy szent neve a naptárban, aki február végén „megtöri a jeget”, hanem egy tanítványi példa is előttünk. Amely arra hív minket, amiért most énekelt imádságunkban könyörögni is fogunk:

Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen
Már-már megindulok, hogy rád bízzam magam. …