Tamás böjti útja

• Olvasmány: János evangéliuma 11,14-27
• Alapige: János evangéliuma 11,16; Rómaiakhoz írt levél 6,8

„Tamás, akit Ikernek neveztek, azt mondta tanítványtársainak: Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele együtt!”
„Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk.”

[fusion_dropcap boxed="yes" boxed_radius="0" color="#987a55" class="fusion-content-tb-dropcap"]A[/fusion_dropcap] Húsvét előtti negyven napos böjt különleges időszak: Lelki idő, amihez szükséges egy lelki célt is hozzárendelni, hogy ki tudjon teljesedni, be tudja tölteni célját.

Mai Igénk alapján ez a lelki cél: útra kelés, elindulás. Az Ige útra hív bennünket a hit bátorságával. Az út lényege abban van, amit Tamás mond, ez tehát egyúttal az „úti-program” is: „Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele együtt”.

Persze ott és akkor Tamás ezt nagyon egyszerűen úgy értette, hogy ez az út Jézussal a halál útja lesz számukra. Jézus ugyanis beszélt nekik Lázár haláláról, és hogy ő is oda akar menni. És nem sokkal ezelőtt Jézust már meg akarták kövezni. Tamás tehát jó okkal gondolta, hogy Mestere halálos veszélyben van. Ennek tudatában hívja tanítványtársait: Menjünk mi is vele, és haljunk meg vele együtt.

Tamásban nagyon megkapó, sőt, követésre méltó az, hogy együttérez Jézussal. Ne hagyjuk magára, menjünk Vele, és ha kell, haljunk meg Vele együtt. Vállaljuk fel az Ő sorsát! Induljunk Vele együtt az útra, kísérjük el a halálba is. – Így látja tehát Tamás.

El is indulnak, majd az útnak egy pontján kiderül, hogy Jézus egészen másként látja ezt az utat.

Még nem értek oda Lázár lezárt sírjához, még Betánián kívül vannak, amikor eléjük megy Márta, Lázár egyik testvére. A Mártával való beszélgetésből kiderül, hogy Jézus a feltámadás és az Élet. És nem Tamás vállalta fel Jézus sorsát, hanem Jézus vállalta fel Tamás és a tanítványok sorsát. És Tamás és Márta, ha hisznek Jézusban, akkor ha meghalnak is, életük van. Kiderül tehát, hogy amit Tamás halál-menetnek és halál-útnak gondolt, az Jézussal együtt az Élet útja számukra.

Mit jelent vajon mindez a mi böjtünkre nézve?

A böjt lemondással jár. Ez köztudott. Sokan aztán meg is állnak ezen a ponton, és köszönik, de nem élnek vele. Sajnos sok keresztyén ember sem él a böjttel, pedig ez egy nagyon hasznos lelki eszköz. A keresztyén ember hitben vállalt böjtje egy sajátos mérleg-elv szerint gazdagítja őt! Lemond bizonyos dolgokról testi oldalon, és sokszorosát nyeri lelki oldalon.

Például, ha több időt szán Istenre, ebben ott a lemondás, hogy azt máshonnan el kell vennie. Azonban ha igazán Istennek adta azt az időt, Igeolvasással, imádsággal, Isten előtti őszinte csendekkel, alázattal, – akkor sokkal többet nyert, mint amit elveszített! Mert tisztábban látja utána a helyzetét, az életét, a kihívásait, próbáit és mindent, amiben éppen benne van. Mert nem a saját szemével látja, hanem Jézuséval, úgy, ahogyan Ő munkálkodik benne Igéjével és Szentlelkével, és terelgeti gondolatait, rávezeti egy-egy meglátásra, felismerésre.

A hívő ember számára ez a többlet mindent megér, és ezért naponként keres rá időt. Böjtben – több időt.

Persze az idő kényes kérdés, van, akinek sok van, van, akinek kevés van belőle. Mégis azért a legtöbben egyetértünk abban, hogy végső soron mindenkinek arra lesz ideje, amire ő maga odaszánja.

Mindenki maga ismeri az életét, szokásait, időbeosztását. Vehetünk el például időt a számítógéptől, tévénézéstől, Facebook-ozástól, vég nélküli „telefonozástól”, vagy videónézegetéstől. A lényeg abban van, hogy a másik oldalon a nyert időt igazán odaadjuk Istennek! Legyen bennünk az az odaadás, ami Tamásban volt! Jézussal együtt menjünk mi is, Őérte csináljuk! Érte keljünk útra, és vállaljuk a meghalást is. – Igen, ebben a Jézussal közös útban nemcsak az együttérzésünk van benne, hanem emberlétünk egész végessége: Benne van, hogy meg fogunk halni, benne vannak a félelmeink, a korlátaink. – Mégis, ha vállaljuk Jézussal együtt az utat, azt találjuk majd, hogy Jézusnál nem halál, hanem Élet vár. A lelkiekben gazdagodás útja, az Élet útja ez.

Mert nézzük csak, mi történik ezután. Erről a mostani pontról Jézus útja először Lázárhoz vezet: Megmutatja rajta Isten hatalmát, kihívja a sírból, és visszaadja az Életnek, mert Ő a Feltámadás és az Élet. Majd útja továbbvezet a szenvedésen át a keresztig, de nem ér véget a kereszthalálnál sem, mert Ő a Feltámadás és az Élet. És ha mi hiszünk Benne, és ragaszkodunk Hozzá, Vele akarunk menni, ahogyan Tamás, akkor Ő Élettel ajándékoz meg minket. Már itt a földön, és majd odaát is.

Így ír minderről Pál apostol:

„Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. Mert tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halottak közül, a halál többé nem uralkodik rajta. Ezért tehát azt tartsátok ti is magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Krisztus Jézusban! Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hanem adjátok oda magatokat Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.” (Római levél 6,8-9.11-13)

Látjuk tehát, hogy Tamás – tudtán kívül – a böjtünk legbelső lényegét mondta ki, amikor ezt az „úti-programot” megadta: „Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele együtt!”

Ez a böjt: Naponként odaadni magunkat Istennek, naponként meghalni Jézussal, – vagyis meghalni a bűnnek, elfordulni az ó-ember cselekedeteitől, – és naponként odafordulni az új ember felé, – vagyis engedni, hogy Jézus vezessen, formáljon, megújítson bennünket Igéjével és Szentlelkével a megszentelődésnek ezen az útján.

Segítsen bennünket Isten ebben a böjti időben, hogy rátaláljunk Tamás útjára; és ki tudjuk mondani Jézus előtt: Te vagy az Élet. Sokkal többet adsz nekem, mint amit én valaha Neked áldoztam.