Szüless meg bennem!

• Olvasmány: Péter 1. levele 1,3-9
• Alapige: János evangéliuma 3,6-7; Péter 1. levele 1,23

„Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek.”
„Nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által.”

[fusion_dropcap boxed="yes" boxed_radius="0" color="#987a55" class="fusion-content-tb-dropcap"]A[/fusion_dropcap] mögöttünk maradt borongós november – ünnepnapjai folytán is – leginkább az elmúlásról, halálról, az elhunytjainkra való emlékezésről szól. Ekkor ér véget az egyházi esztendő az örökkévalóság vasárnapjával.

Decemberben azonban aztán elkezdődik egy egyre fényesedő várakozás, születésre készülődés. Hiszen az adventben várt és hozzánk érkező Úr is karácsonykor születéssel jön el. Ezért advent nekem kicsit olyan, mint a várandósság ideje.

A gyermek – bármit is tesz érte az ember – ajándék. Csoda, akit mi várhatunk. És amikor megszületik az első gyermek, egyszersmind nem csak egy új ember érkezik a világra, de egy új édesanya, édesapa is születik. Szóval mindez rendkívüli és összetett. Akarás, döntés, készülődés és várakozás, remény, ima. Szülés és születés. Aktivitás és elfogadás.

Az adventi „várandósság” csodája, lehetősége is ilyen. Várunk arra, hogy valaki megszülessen, hogy ünnepelhessük – miközben voltaképp nekünk kell meg/újjászületnünk, mégpedig úgy, hogy Ő bennünk születik meg újra. Advent tehát nemcsak egy új egyházi év kezdete, hanem a mi – hitben, istengyermekségben való – megújulásunknak az ideje is!

Karácsony közeledtével egyre többször hangzik az Ige az evangéliumok elejéről, a Jézus születését övező történetekből. Máté és Lukács írták meg a csillagot követő napkeleti bölcsek és az angyali sereget látó betlehemi pásztorok szép történeteit.

Valóban szép, gazdag tartalmú és az adventben, karácsonyi időben megkerülhetetlen tartozékai is az ünnepnek. A baj az, hogy sajnos megmaradhatnak csupán csak ennek. Szép történeteknek…

Mint mikor elmesélik, hogy egy ismerős családban gyermek született, hogy s mint történt, izgalmas esemény volt és szép is, azóta pedig már hála Istennek otthon is vannak. Meghallgatjuk, gratulálunk is, de nem vagyunk benne a történetben.

Márk evangélista kihagyja az újszülött Jézus történeteit, és már a felnőtt Jézussal, pontosabban Keresztelő Jánossal, az Ő előhírnökével kezd. És ezzel sokkal közelebb lép a karácsony lényegéhez. János a pusztában prédikál, megtérésre és bűnbánatra hív és a Jordánban az embereket új kezdetre kereszteli.

Ahogyan a test szennyét lemossa a víz, úgy mossa le a keresztség a lélek szennyét, a bűnt. Amikor János bemeríti az embereket a folyóba, a lemerülés a régi élet végét, a felbukkanás pedig egy új élet kezdetét jelenti: egy új életre születést!

Az evangélisták közül azonban János az, aki a legdirektebb módon ragadja meg Isten Fia születésének a lényegét. Itt aztán végképp nincsenek karácsonyi történetek, se bölcsek, se pásztorok, se angyalok, még Jézus szülei sem, Keresztelő János is csak egy kicsit később.

Ő arról ír, hogy Jézus születésekor voltaképpen az öröktől fogva való isteni Logosz, a Szentháromság harmadik személye, a hozzánk forduló és minket megszólító Isten irántunk való szeretetének arca – jön el a földre.

Erről szólnak evangéliumának első versei, és hamar megérkezik oda is, hogy a Krisztus megszületése a mi Istentől születésünknek az alkalma, lehetősége! Ez a lényeg, a cél: a mi Istentől születésünk:

„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.” –  így kezdi. „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: Ő jött el a világba.” – ez történt karácsonykor! Aztán így folytatja nemsoká:

„Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az Ő nevében, akik Istentől születtek.”

Egy kortárs költőnő is megfogalmazta a karácsony lényegét:

„Forrong a város, égig ér láza,
Kelleti tűnő kincsét a pláza.
Villogó díszben pózol az utca,
Pénztárca nyílik: vajon még futja?

Illan a sok pénz, csörög a kassza,
Véget nem ér a szeretet-hajsza.
Mohó az ember, új bálványt ácsol,
Már elfeledte, mi a karácsony.

Nem Érted égnek fákon a fények,
Nem Neked szól az ünnepi ének,
Nem Téged köszönt száz színes varázs,
Hamuvá porladt tűz, izzó parázs.

Várom, hogy érkezz, szentséges éjjel,
Üzenj titkokat szikrázó éggel.
Szívemet meghitt csönded uralja,
Angyalok dalát lelkem hadd hallja!

Már békés minden, szelíd fény ragyog.
Nem kérek semmit, bölcsőd én vagyok.
Szüless meg bennem, szüless meg nekem!
Hadd legyen valódi az ünnepem!”

Hogyan lehetséges ez? Hogyan lehetséges, hogy körülményektől függetlenül, akárki akármiben van, talán tényleg nyüzsgésben, rohanásban, vagy még mindig munkahelyi feladatokban, vagy magányban vagy betegségben, vagy nehézségek között – a karácsony arról szóljon, hogy én megszületek? Újra! Mert bennem megszületik Jézus.

Az Ige azt mondja, hogy semmilyen külsőség nem kell. Várakozni, vágyni, őrá figyelni kell. Tudni megállni, üresnek lenni. Ha már „külsőség”, akkor csak ennyi: legyen Őrá időm, számára csöndem, előtte bűnbánatom, hozzá imádságom.

És akkor megtörténik: romolhatatlan magból születtek újjá, Isten Igéje által. Mert akkor Ő megszólít. Beszél hozzánk, megvigasztal, erejét adja, megtisztít, belevilágít az életünkbe, újjá teremt.

Őt kell hallgatni, Őt kell olvasni – adventben ennél többet, jobbat nem tehetünk. Lélektől születni, az Ő Szentlelkét elkérni, beengedni. Ennyire egyszerű. Akik befogadták, akik hisznek – akik tehát megtérnek Hozzá, azok Istentől születettek.

És ahogy olvastuk: Őt szeretitek, Őbenne hisztek, élő reménységet és elvehetetlen örömöt kaptok, Isten hatalma őriz, Ő ad örökséget. Bármi is a külső körülmény, nem kell más. Mert átéljük, megtapasztaljuk, hogy immár az Atya otthonában vagyunk, a Benne való bizalomban-örömben, az Ő őrizetében, az Ő gazdagságában, az Ő asztalánál, az Ő gyermekeként.

„Megváltóm, egy kérésemet nem vetheted meg nékem:
Hogy szívem mélyén Tégedet hordozhatlak, remélem,
És bölcsőd, szállásod leszek;
Jővel hát, tölts el engemet Magaddal: nagy örömmel!”