Sorsközösségben Krisztussal

• Olvasmány: Kolosséi levél 3,1-11
• Alapige: Kolosséi levél 3,1-4

„Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel! Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.”

Húsvét ünneplése nem ér véget a Húsvét elmúltával, mert annak üzenetét nem lehet két pirosbetűs ünnepnapba beleszorítani. Az egyházi ünneprend szerint a Húsvét utáni vasárnapok is egészen Pünkösdig egyértelműen a feltámadás üzenetéhez és öröméhez kapcsolódnak. Sőt, Húsvét még Pünkösd után sem ér véget, hiszen minden egyes „Úrnapja” Krisztus feltámadásának örömünnepe a keresztyének számára.

A felolvasott Igében az apostol Jézus feltámadásához kapcsolódóan a mi feltámadásunkról tanít. – Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy mit is értünk a mi feltámadásunk alatt ebben az Igében.

Nagyon sok helyen a temető bejárata fölött olvasható ez a szó: „Feltámadunk”. Nyilvánvalóan azt a reménységet hirdeti ez a kapun belépőnek, hogy a hívő ember életútja nem itt ér véget a sírkertben. Emlékeztet arra, amit az Apostoli Hitvallásban is megvallunk: „Hiszem a test feltámadását”. Ez tehát egy még előttünk álló, jövőbeli történés.

Amiről viszont itt ír az apostol, az egy már megtörtént esemény! Így fordul a levél olvasóihoz: Ti, akik feltámadtatok. „Ha feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak.”

A feltámadás tehát itt más értelmet nyer, mint az előbbi esetben. Itt a lelki halálból történő feltámadásról ír az apostol. Arról a fordulatról, ami a hitre jutó ember életében történik, amikor odafordul Isten felé. Eddig ugyanis hátat fordított Neki, más irányba nézett, és másfelé igyekezett. Most azonban Felé fordult. Felébredt eddigi öntudatlan állapotából, feltámadt a lelki halálból.

„Ébredj fel, aki alszol, és támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus” – olvassuk az Efézusi levélben.

Ennek az Igének a látásmódja szerint mi mindannyian lelkileg halottként születünk, és úgy is élünk, amíg Istent meg nem ismerjük. Képtelenek vagyunk arra, hogy önerőből a teljes életet, a boldogságot elérjük. Ugyanakkor azt a reményteli bizonyosságot is hirdeti az apostol, hogy ki lehet jutni ebből a halott állapotunkból, mert van feltámadás Krisztussal együtt.

A húsvéti történetek szépen elénk tárják, hogy milyen lelki változást, milyen gyökeres fordulatot hoz a feltámadt Jézussal való találkozás.

Magdalai Mária kétségbeesett könnyei és elkeseredése semmivé lesz, miután a Feltámadottat felismerte. Hátat fordít a sírnak és halálnak, elindul örömével a többiekhez. – Ugyanígy történt a többi asszonnyal, akik egy temetési szertartásra érkeztek a sírhoz. – És ugyanígy a tanítványok is, miután a feltámadt Jézussal találkoztak, új irányba fordult az életük. Az Élet felé. Vitték a feltámadás örömhírét szerte az egész világba.

Mert aki az élő Krisztust megismeri, az Vele együtt új életre támad fel. Új irányba fordul az élete.

Az Újszövetségben a megtérés görög kifejezése a „metanoia”, ami az értelem, az „észjárás”, a gondolkodásmód megváltozását jelenti. Az előzőhöz képest egy 180 fokos fordulatot.

Jó példa erre az a különleges jelenség, ahogyan a Jordán folyó halai irányt váltanak. Déli irányba haladva, a torkolathoz közeledve megérzik az egyre töményebb sót, és azonnal visszafordulnak. Ez a Jordán halainak a „megtérése”. Ha nem tennének így, akkor biztosan elpusztulnának, mert a Holt-tenger sótartalmának töménységét nem képesek elviselni.

A megtérő ember is hasonlóképpen vált irányt: Amikor Krisztust megismeri, ráébred, hogy Nélküle a halálba rohant. Ettől kezdve azonban Rá figyel, Őt követi, – az Élet felé fordul. A változás belül kezdődik, a szívében, a gondolkodásmódjában, de azután kihat az egész életére.

Az apostol is egyértelműen hangsúlyozza, hogy a Krisztussal való feltámadásunknak, a megtérésünknek következménye kell hogy legyen az életünkben. „Ha feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak… Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel!”

Vigyázzunk, hogy ezt félre ne értsük! Az apostol itt nem azt mondja, hogy fordulj el a földi élettől, ne törődj az itteni kapcsolataiddal, ne foglalkozz a földi értékeiddel, a családoddal. – Éppen ellenkezőleg, ezek a szavak sokkal inkább azt jelentik: Akkor élhetsz igazán teljes értékű életet, akkor tudod jól szeretni a családodat, szeretteidet, ha Isten felé fordulsz, és a gondolkodásmódod megváltozik! Mert amíg csak az itteni dolgaiddal és kincseiddel törődsz, addig csak önmagad körül forogsz, és rabjává leszel önzésednek és az itteni kincseidnek. Ha azonban oda tudsz fordulni Istenhez, akkor nemcsak a saját életedet és belső békédet találod meg, hanem mások felé is békességet tudsz majd munkálni.

Az „odafennvalókkal törődni” azt az igyekezetünket jelenti, hogy Isten szerint gondolkodunk, és hozunk döntéseket. Az Ő szemléletével nézzük és értékeljük az itteni életünket, dolgainkat. Nem szegényebbek leszünk ettől, hanem éppenséggel kiteljesedik ezáltal az életünk.

Az apostol ebben az igeszakaszban többször is megerősíti, hogy mindez kizárólag Krisztussal együtt, Vele összeköttetésben valósulhat meg. „Életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.”

Összeköttetésben Krisztussal. Különleges állapot, kitüntető kegyelem számunkra a Vele való sorsközösség.

Egyszerű példával olyan ez, mint amikor a hatalmas uszályokat megrakják, majd egy vontatóhajóval célba juttatják. Mivel össze vannak kötve, egészen bizonyos, hogy amerre a vontatóhajó fordul és ahová megérkezik, ugyanarra fordul, arra halad és oda érkezik meg mögötte az uszály is.

Ahova Krisztus előrement, oda tartunk mi is. Ahol Ő van, ott leszünk mi is. Mert nagy kegyelméből Önmagához kötötte a mi sorsunkat. Ezt többször is Ő maga erősítette meg tanítványainak. „Eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.”

Áldjuk Krisztust ezért az összeköttetésért, és szüntelen kérjük Őt, hogy a mi hitünket, a lelki kapaszkodásunkat, azt a bizalmunkat, amivel Rá bízzuk az életünket, napról-napra erősítse bennünk!

„Jézus, én megholt életem, Jézus feltámadásom. / Benned bűntől mentté lettem, Benned igazulásom. / Ó, adj hát segítséget, Lelki elevenséget / Az első feltámadásra: Az új életben járásra.” (349. ének 5. vers)