Rendelt idő: Alkalmas idő

• Olvasmány: Prédikátor könyve 3,1-8
• Alapige: Efézusi levél 5,15-17

„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt. Ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.”

Az elmúlt héten ért véget a tanítás, az iskolákban sorra tartják, tartották a ballagást, az évzáró ünnepségeket. Ilyenkor mindig újra és újra rádöbbenek, hogy milyen gyorsan repül az idő!

Nemrég még csöpp ovis hittanosaim voltak, akik ma nagy, fejemre nőtt nyolcadikosként elballagnak. Húsz évvel ezelőtt fiatalos pedagógusok kis csapata volt, akikkel ideköltözésünkkor dolgozni kezdtem, s most közülük hárman is nyugdíjba mennek. Repül az idő!

Pedig mindannyian szeretnénk, ha az életre kapott időben sok mindennek helye lehetne, és azt is, hogyha mindeközben el tudnánk jutni valahova, valamire. Tevékenységek és kikapcsolódások, célok és eredmények mind beleférnének.

A Bibliában, az újszövetségi görögben két szó is van az idő fogalmára. Az egyik a kronosz, ami ezt az elrepülő, múló időfolyamot jelenti, amit éppen számolgathatunk is, naptárba is szerkeszthetjük akár, akkor is eltelik. A másik szó pedig a kairosz, ami a valamire adott, rendelt, szabott, alkalmas időt jelenti.

A felolvasott Igék erről az utóbbiról szólnak, Isten minket erre az idő-felfogásra tanít. Arra, hogy nem véletlenek, nem a sors vagy végzet adta dolgok történnek velünk életünk során, hanem Isten rendeli és szabja meg a történéseket. Ahogy a zsoltáros mondja: életem ideje a kezedben van.

Bő másfél évnyi járványos, karanténos, online oktatásos, home-office-os, bezárt-lebénított nehéz időszak van mögöttünk. Netes közösségi oldalon olvastam valakitől ezt a viccesnek szánt de egyszersmind szomorú mondatot: Én a 2020-as és a 2021-es évet letagadom a koromból!

Merthogy úgy élte meg, hogy igazából nem volt, úgy ment el hasztalanul, értelmetlenül. Ha elvesztegetett idő áldozatainak érezzük magunkat, eszünkbe juthatnak hasonló, közösségi és egyéni bibliai példák is.

Mennyire nehéz lehetett az a negyven év Isten népe számára, az egyiptomi szabadulás után a pusztában vándorolva! Se vissza nem mehettek, sem be az Ígéret Földjére. Csak bóklásztak a pusztában egy egész emberöltőn át! Elvesztegetett negyven esztendő?

Mennyire nehéz lehetett az Egyiptomba eladott Józsefnek az a sok év a rabszolgaságban, aztán a börtönben! Mégpedig úgy, hogy egyáltalán nem is tudhatta, hogy meddig tart, hogy vége lesz-e valaha. Elvesztegetett, elátkozott évek áldozata?

Lehet minden nehezebb időt így látni. De lehet úgy is, hogy az Istentől szabott, rendelt volt. Ha van bizalmunk Teremtőnk és Megváltónk irántunk való szeretetében, láthatjuk így is, és elfogadhatjuk, hogy Ő dönt és Ő tudja, miért a sírásnak van itt az ideje az életünkben vagy miért épp a nevetésnek, miért épp a gyásznak vagy miért épp a táncnak…

Miről szól ez? Csupán valami alázatos, passzív elfogadásáról annak, amit ránk mér? Csak arról szól, hogy el kell szenvedni, kibírni és ennyi? Éppen ellenkezőleg!

Isten gyermeke minden adott időnek felismerheti az értékét, az üzenetét, a tanítását, az ajándékát!

Izráel az alatt a negyven év alatt egy szedett-vedett, lázongó sokaságból Istennel járó, az Urat megismerő és összetartó közösséggé lett – immár alkalmassá a honfoglalásra! A kedvenc gyermekként elkényeztetett József a rabszolgaság és börtön nehéz évei alatt alázatot, helyes önképet, munkára való szorgalmat és Istenbe vetett végtelen bizalmat tanult – és alkalmassá lett arra, hogy az egyiptomi birodalomnak a fáraó utáni legnagyobb ura legyen, és megmentője népének!

Aki Krisztusban az Atya gyermekeként napi imádságos kapcsolatban van a Szentlélek által Istennel, az tudja, hogy az élet, az idő elvesztegetettsége azon múlik egyedül, hogy Ővele vagy Őnélküle! Hogy a bűn, a gonosz, a halál földi egy-dimenziójába rekesztve, vagy Jézus szabadítása által az örök élet, az igazi élet tágasságában telik-e el.

Aki Krisztusban az Atya gyermekeként napi imádságos kapcsolatban van a Szentlélek által Istennel, az fel tudja ismerni, hogy az életében miért éppen a kövek szétszórásának vagy összerakásának ideje van.

És itt már bőven az Ige második fő üzeneténél vagyunk: hogy Isten ebben sem pusztán valami elfogadó és belátó passzivitást vár tőlünk, hanem felismerést és bölcs aktivitást!

Felismerését annak, hogy a rendelt idő: alkalmas idő! Mindig. Minden nap, minden óra, minden perc adatik valamire!

Máté és Lukács evangélista is feljegyzi, hogy Jézus szemrehányást tesz az őt hallgatóknak, amiért nem ismerik fel az Istentől rendelt időt. Hosszasan sorolja: Ha vöröslik a napnyugta, azt mondjátok, hogy szép idő lesz, ha vörös-borús a reggel meg azt, hogy zivatar lesz. Ha felhő támad, azt mondjátok, hogy eső jön, ha déli szél támad meg azt, hogy hőség jön. Ég és föld jeleit felismeritek, de mostani időt nem tudjátok felismerni?!?

Mi az az idő, amiről itt Jézus beszél, amit fel kellene ismerni? Az, amiért Jeruzsálemet is megsiratta, amikor bevonult, hogy nem ismerte fel meglátogatásának idejét! Ez az idő Jézus jelenlétének az ideje, Isten közelségének az ideje! A földre született Isten Fiában hozzánk közel jött és velünk levő Úrnak az ideje, a mi meglátogatottságunknak az ideje. Ami Krisztusban a Lélek által nekünk immár mindig van! És felismerhető!

Itt a nyár, diákoknak a szünidő, nyaralóknak pihenő idő, vagy sokaknak ugyanúgy a munka ideje, mindenképpen némi visszatéréssel a régi kerékvágásba. Van-e bennünk készség, a meglepetés-ajándékot bizalommal váró istengyermek öröme, nyitottsága, hogy minden reggel megkérdezzük: A mai napot mire adod, Uram?

Mit tegyek? Merre lépjek? Mit szóljak? Kit vegyek észre? Mit ismerjek fel, mit tanuljak meg? Mit éljek meg, hogy ma kairoszom, jelenlétednek gazdag, áldott ideje lehessen? Mert bármely egyszerű-szürke nap is lehet fontos ideje a létnek az életünkben!

Pál apostol arra int minket, hogy bölcsen ismerjük fel az alkalmas időt. És itt nem a mi emberi okosságunkról vagy bölcsességünkről van szó, hanem a Szentlélekéről. Lélek által ismerhetjük fel, ami mindig kegyelem, elkérhető ajándék, de tudatos döntés és engedelmes készség is.

Olvastam valahol, hogy a törékeny vasból úgy edzenek rugalmas és erős acélt, hogy 800-1200 fokra hevítve szénnel ötvözik. Ebben a forróságban az atomok újrarendeződnek, a fém szerkezete átalakul, és alkalmassá lesz. Mi Istennek választott acélszerszámai vagyunk. És van, hogy a hevítés és belső átrendeződés idejét kell elfogadnunk, ha nehéz is, türelemmel és belátással. És van, hogy aztán a kezébe kell adnunk magunkat figyelmes odaszánással, hogy általunk munkálkodhasson ebben a világban, a közösségeinkben, a szeretteink vagy akár idegenek között…