Próba- avagy bizonyságtétel

• Olvasmány: Apostolok Cselekedetei 4,1-12
• Alapige: Apostolok Cselekedetei 4,3-4.8-12

„Ezek elfogták őket, és mivel már este volt, őrizetbe vették őket másnapig. De azok közül, akik hallgatták az igét, sokan hittek, és a hívő férfiak száma mintegy ötezerre nőtt. Ekkor Péter, megtelve Szentlélekkel, így szólt hozzájuk: Népünk vezetői, Izráel vénei! Ha minket ma azért vallattok, mert egy beteg emberrel jót tettünk, és azt kérdezitek, hogyan gyógyult meg, tudjátok meg valamennyien, Izráel egész népével együtt, hogy a názáreti Jézus Krisztus neve által, akit ti megfeszítettetek, akit Isten feltámasztott a halálból: őáltala áll előttetek ez az ember egészségesen. Ez lett a sarokkő, amelyet ti, az építők megvetettetek, és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.”

Így a tanév elején akár szülőként vagy nagyszülőként is sokféle, komoly feladat áll előttünk. Igyekszünk egyszerre megvédeni, támogatni, ösztönözni és a jó úton terelgetni a gyermekeket, akik ránk vannak bízva.

Tapasztaljuk ebben, amit minden ember megél olykor, hogy hiába akarunk jót tenni embertársainkkal, hiába cselekszünk az Istentől kapott Lélektől vezérelve, számonkérnek, ellehetetlenítik a jószándékú munkát, és büntetni akarnak azért, hogy a másikon segítettünk. Azt érhetjük ebben tetten, hogy a szétdobáló, vádló Sátán minden erejével azon fáradozik, hogy az Isten országának növekedését megakadályozza.

De nem csak a mi korunknak a tapasztalata ez, hanem az apostolok is azt élték át, amikor Pünkösdkor beszélni kezdtek az embereknek arról a kegyelemről, amit Krisztusban láthattak kiáradni, hegy nem veszik szívesen a szolgálatukat az Isten népében.

A Szentlélek azonban feltartóztathatatlanul munkálkodik. Ezt mutatja Krisztusnak és az egyháznak az egész története.

Magát Krisztust hosszas tervezgetés után végül kereszthalálra ítélik, hogy elhallgattassák. De harmadnapon feltámad, negyven nappal később felment a mennybe, és elküldte tanítványainak a Szentlelket, így Pünkösdkor már 3000 főre nőtt Krisztus követőinek tábora.

Később, szinte csak órák elteltével az apostolokat is bebörtönzik, vallatják, megvezetik, és megtiltják nekik, hogy Jézusról beszéljenek. Mégis úgy olvassuk, hogy ezzel egyidőben a hívő férfiak száma 5000-re nőtt.

Ugyanez a történet folytatódik napjainkban is. Sok helyen tiltják, hogy a Bibliáról beszéljenek. Beperelnek Európában egy miniszterasszonyt egy bibliai idézet miatt. Máshol halálos ítéletet von magára, aki nyíltan Krisztus követőjévé lesz.

Magyarországon is maradinak, bigottnak tekintik sokan a hitvalló keresztyéneket. Mégis látjuk, ahogy az első gyülekezet kapcsán írja az Ige: Isten napról napra növeli a gyülekezetet a hívőkkel. 5000-ről 2019-re már több mint 2,1 milliárdra nőtt a hívők száma, és folyamatosan nő azóta is. Ezt fogalmazza meg úgy Krisztus: Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak beszélni!

1.) A Sátán elsöprő erővel dolgozik az evangélium ellen!

Figyeljük csak meg, hogy kik, és mennyien indulnak szinte parancsszóra, hogy Péter hitvallásának véget vessenek: Templomőrök, főpapok, írástudó, vének, szadduceusok, papok, a nép vezetői. A Sátán a zsidó nép legbefolyásosabb tagjait indítja, hogy elhallgattassa a Krisztusról szóló beszédet. Ezek a köztiszteletben álló emberek szinte rávetik magukat a gyógyítás kapcsán Krisztusról vallást tevő apostolokra. A szöveget olvasva pedig nem kételkedhetünk, hogy minden rendelkezésükre álló eszközt felhasználtak, hogy az elfogott és bebörtönzött Pétert és Jánost megfélemlítsék, és eltántorítsák az ellenszegüléstől. Azok veszik őket körül, akik Jézust elítélték, akik az egyszerű halászoknál sokkal tanultabbak, és jobban ismerik az Írásokat. Olyan létszámban, ami nem tette kétségessé, hogy erőfölényben vannak fizikailag is. Mindezt pedig az is kiegészítette, hogy az apostolok egy egész éjszakát töltöttek őrizet alatt, nem tudva, hogy mi lesz a sorsuk, de előttük volt tanítójuk, Krisztus esete, akit halálra ítéltek. Ennek az őket hallgatókat is meg kellett volna győznie, hogy vegyék komolyan fontolóra, hogy Jézus követői lesznek.

Ma is ugyanilyen elsöprő erőt mozgósít a Sátán, hogy megakassza Isten országának növekedését a Földön. Talán valamivel kifinomultabb eszközökkel. Például szüntelenül azon fáradozik, hogy hiteltelenné tegye az emberek előtt Jézus tanítását. Hiszen „a tudomány már cáfolta, amit a Biblia ír”, vagy „fizikai képtelenség” a leírt csoda. De akár azzal a gondolattal is, hogy „régen írták le, ki tudhatja biztosan”…

De épp így igyekszik kétséget ébreszteni a Krisztust megismerőkben. Annyi alternatíva van, biztosan van más útja az üdvösségnek. Kell lennie más lehetőségnek, hogy az ember választhasson: „Hát az erkölcstan is pont olyan értékes és hasznos, mint a hitoktatás, sőt!” „Van jobb, mint a kétezer évvel ezelőtt ragadt egyház.” Vagy azon igyekszik, hogy a hívők elkényelmesedjenek: „Nem kell tovább fáradozni, megérkeztél, nincs több fejlődni valód”… Állandóak a Sátán támadásai ellenünk.

2.) Az Úr nem hagyja magára Övéit!

Ennek példája a felolvasott szakaszban Péter, akiről azt olvassuk, hogy a Szentlélektől megtelve válaszol a Nagytanács vallatására. A Szentlélek adja a szájába, amit mondania kell. Ahogy Krisztus megígérte nekik: „Ne aggódjatok amiatt, hogyan szóljatok, vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjátok, mert nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok.” (Máté 10,19-20)

Miben lehet ezt látni? Péter nevénél szinte az első, ami a hittanosoknak is eszébe jut, hogy nagycsütörtökön háromszor tagadta le, hogy köze van Jézushoz. Félt a hatalmasoktól, félt a figyelem középpontjába kerülni, félt egyedül állni a Jézust elítélőkkel szemben. Egészen más képet látunk most: Péter ott áll a Nagytanács tagjaival körbevéve, középen, nem félemlíti meg a felvonultatott hatalmas erő, hanem bátran vállalja, hogy ő Krisztust hirdeti, az Ő nevében dolgozik, Általa szabadult meg a sánta koldus is. Ilyen változás egy emberben nem történhet máshogy, csak úgy, hogy a Szentlélek tölti be, és szól általa. Ezt a változást jelenti, ha valaki által Isten Lelke szólal meg.

Emberileg tudjuk, mit élhetett át Péter a börtönben töltött éjszaka alatt, mert nincs olyan ember közöttünk, aki ne érezte volna magát elhagyottnak élete során. Elhagytak már barátok, akikre számítottunk. Akikben a legjobban bíztunk. Éppen akkor, amikor olyan problémánk volt az életünkben, aminek a megoldásában szükségünk lett volna a támogatásukra. Elhagyott a társunk, akire egész életünket bíztuk, pont akkor, amikor életünk összeomlani készült, és ott kellett volna lennie, hogy segítsen összetartani. Szembenéztünk már olyan küzdelmekkel, amiben nem tudott eligazítást adni az az ember sem, akinek vezetésére addig bizalommal támaszkodtunk. Például amikor gyermekünket a pedagógusokra bíztuk. Nem csoda, ha Péterhez hasonlóan félünk középre állni, és vállalni Krisztust. A Lélek ajándékaként viszont mi is megélhetjük, hogy pótolja elfogyott erőnket, és megadja a megfelelő szavakat.

3) Az üldözés is lehetőség a hitvallásra Istenről.

Emberileg Péternek ijedten, elbizonytalanodva kellett volna a Nagytanács előtt állnia, és hebegve-habogva magyarázkodni, hogy megsajnálta a szerencsétlent az Ékes kapuban, és ezért segített… Ha a Nagytanácsot látva egyáltalán meg tudott volna szólalni magától. Valljuk be: Ilyen helyzetben az utolsó, ami az ember eszébe jut, hogy bilincsben, kimerülten, éhesen és szomjasan a tetteit mozgató hitről kezdjen beszélni.

A Szentlélekkel eltelve viszont Péter emlékezteti a körülötte helyet foglaló véneket és a nép vezetőit, hogy azért állították oda a bíróság elé, mert jót tett egy erőtlen emberrel, aki az egyetlen lehetséges módon szabadult meg testi-lelki bénultságából: Jézus Krisztus által, aki az egyetlen út az üdvösséghez. A Lélektől vezetve az emberileg bénító, félelmetes helyzet a hitvallás alkalmává lesz. A próféták beteljesült Igéit idézve vallja meg Péter, hogy az a Krisztus az üdvösség sarokköve, akit a körülötte állók vetettek el.

Ugye felidéződnek bennünk a helyzetek, amikben tehetetlenül álltunk a magunk erejéből. Mert nem tudtuk a megfelelő szavakat, mondatokat, hogy vigasztaljunk, vagy erősítsünk, vagy bátorítsunk valakit. Vagy a megdönthetetlen érveket, hogy megvédhessük magunkat. Mert úgy látszott, teljesen mindegy, mit mondunk. Bármi, amit kimondunk abból, ami eszünkbe jut, csak rontani fog az amúgy is nehéz helyzeten. De az is, ha csendben maradunk…

Az ilyen helyzetekben tapasztalhattuk meg mi is, amit Péter: Nem is értjük, hogy honnan ugrott be az a mondat, vagy az a kép, azt sem tudjuk, hogy miért jó, ha ezt fogjuk mondani. Egyszerűen csak tudjuk, hogy ezt kell válaszolnunk, ezzel kell vigasztalnunk. És ez a mondat oda mutat, ahol az egyedül valódi vigasztalás van. Krisztusra, aki egyedül út az Atyához, a mi üdvösségünkhöz. Aki olyan hatalmas Úr, hogy nincs erő a földön, ami képes lenne legyőzni. Így válhat a mi nyomorúságunk és küszködésünk is, amiben a Sátán minden fortélyával harcol a bukásunkért, alkalommá, hogy még ellenségeink előtt is megvalljuk: Nincsen alternatíva, nincs más lehetőség az üdvösségre, csak Krisztus.

A tanév kezdetén sok küzdelem, sokféle ellenség képe, rengeteg gáncsoskodás idéződhet fel bennünk. Olyan harcok, amelyek hitünket akarják összetörni.

Fontos szemünk előtt tartanunk, hogy amint az apostolok korában, úgy most is, a Sátán minden erejével harcol, hogy az Isten országa ne növekedjen bennünk és körülöttünk. De épp ezért tudhatjuk azt is elődeink életét látva, hogy ebben a harcban az Úr nem hagyja magukra az Övéit, hanem Szentlelkével megadja azokat a válaszokat, amik megtörik az ellenség áskálódását. Még a fenyegető vallatást is a hitvallás alkalmává formálja.

Úgy induljunk hát az előttünk álló kihívások felé, hogy imádságban felvértezzük magunkat, és Isten Szentlelkét kérjük, és rábízzuk magunkat az Ő vezetésére „mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet, a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.” (Róma 5,3-5)