Örüljetek az Úrban!

• Olvasmány: János evangéliuma 2,1-11; Ézsaiás próféta könyve 22,7-13
• Alapige: Ézsaiás próféta könyve 22,13; János evangéliuma 2,11

„Együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk!”
„Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne.”

[fusion_dropcap boxed="yes" boxed_radius="0" color="#987a55" class="fusion-content-tb-dropcap"]A[/fusion_dropcap] múlt héten hagytuk magunk mögött vízkereszt napját, amikor a keleti keresztény egyháznak van karácsonya, de ünnepel a nyugati egyház is: Jézus első nyilvános megjelenéséről szoktunk ilyenkor megemlékezni.

Így vagy a napkeleti bölcsek történetét olvassuk fel, amelyben először látja meg a világ az ő Megváltóját, vagy többnyire inkább Jézus megkeresztelkedésének történetét, hiszen innen jön a vízkereszt elnevezés is, illetve szokták még Jézus első csoda jelének, a kánai menyegzőnek a történetét felidézni, ahogy ma tettük mi is.

Bibliaolvasó Kalauzunk szerint pedig szépen folytatjuk a már tavaly megkezdett igerészek olvasását, amely az Ószövetségben Ézsaiás könyve, és a mai napra kijelölt rész ez a 22. fejezet.

Rácsodálkozhatunk arra, hogy mindkét történet tulajdonképpen mulatozásról szól, csakhogy míg az egyiket – ahogy hallottuk – keményen megítéli az Úr Isten Igéje, a másik eseményben viszont Jézus részt vesz, sőt ő maga teremti elő a bort!

Lássuk hát akkor, milyen ez a megítélt-elítélt mulatozás! Tulajdonképpen mondhatjuk azt, hogy ez az „együnk-igyunk” egy önáltatás, menekülés a valóság elől. Legyen ez a valóság akár a körülmények, az élethelyzet.

Ézsaiás idején Jeruzsálem városa az asszírok ostroma alatt áll, Szanhérib király óriási túlerővel veszi körbe a várost és fenyegeti azt. Erre pedig a lakói úgy reagálnak, hogy elkezdenek roppantmód igyekezni: megnézik, hogy milyen saját emberi eszközeik vannak.

Nekiállnak befoltozni a várfalat, ha kell bontanak hozzá házakat is. Csinálnak a várárokban helyett a víznek, számba veszik a fegyvereiket. Valahogy úgy állnak hozzá, hogy a majd mi úrrá leszünk a helyzeten, majd mi kézbe vesszük a dolgokat, és közben ugye átjön az Igén az is, hogy mennyire érzik ugyanakkor a vesztüket. De „Carpe diem!” – mondja a szólás: együnk-igyunk, ha már holnap úgyis meghalunk…

De ez menekülés nemcsak a valóság, hanem igazából önmaguk elől is, hogy ne kelljen szembenézni a gyengeségükkel, a kiszolgáltatottságukkal, a bűnökkel, tévutakkal. Ne kelljen szembenézni önmagukkal. Menekülés.

S ez a valóság elől, meg önmagunk elől való menekülés nem szól végső soron másról, mint az Úr Isten elől való menekülésről, ahogy ki is mondja Ézsaiás, hogy mindent csináltok, csak Ővele nem törődtök, Őt nem látjátok!

Mert hiszen Ő az, aki szembenézésre hív: feladni a menekülést, meglátni, hogy a körülmények az Ő kezében vannak, az életünk az Ő ítélete alatt van, és Őbenne kellene bízni, nem a saját igyekezetünkben, és Őelőtte bűnbánatot tartani – erre utal a próféta a könnyekkel, a zsákruhával.

Az „együnk, igyunk, hisz holnap meghalunk” istentelensége éppen abban van, hogy ez egy önmagára bezárt emberi gondolkodás. Csak az van, ami kézzelfogható, csak az én emberi eszközeim, melyekhez nyúlni tudok, vagy ami élvezhető, megehető-megiható. És csak a most van, a múltnak pedig nincs tanulsága (azt „végképp eltöröljük”), a jövőnek meg nincs reménysége se felelőssége!

Valahogy a mai világunkban ugyanúgy szinte ostromállapotok vannak 2020 óta. Jött a világjárvány, a karantén lét, a veszteségeink, aztán a háború, az energiaválság, az infláció eszméletlen mértékben. És azt látjuk, hogy vagy egy globális pánik tombol, és sötét riasztó-riogató hírek, információk jönnek a médián keresztül, meg a közösségi oldalakon is csak ezt turbózza mindenki, vagy pedig még inkább folytatódik a happy kultúra, a fenntartható fejlődés mítosza, a túlfogyasztói létforma.

Olvasni lehetett felmérést, számszerűen igazolt mérést arról, hogy a 2022. év végén, a nagy kiárusítás (Black Friday) idején a vásárlás mértéke minden eddigi rekordot megdöntött! Globális gazdasági válság van, de az emberek percenként másfél millió dollárt költöttek!

A minap jártunk Budapesten, és figyelmes lettem egy többször is látott nagy plakátra, mely a következőket hirdette: Hagyd a híreket! 2023 jó év lesz! Hallgass a szívedre! – egy randivonal reklámja volt…

Bárhogyan is reagál a világ, az Ige most személyesen minket kérdez:

Tudunk-e nem menekülni, hanem szembenézni a saját életünk valóságával, mindennapi nehézségeivel vagy önmagunk gyengeségével, bűneivel, tévútjaival? Nem pánikolva, de nem is azt negligálva, tudomást sem véve róla, hanem meglátni Istent mindezekben is! Megtorpanni, ha Ő állít meg, megváltozni-váltani, ha Ő akar formálni, megújulni hitben, bizalomban, reménységben, hogyha Ő akar oltalmazni és megszabadítani.

És persze ez lehet könnyek és bűnbánat alkalma is. De amit Isten nekünk igazán adni akar az Ővele való közösségben, az sokkal inkább az, amiről a kánai történet beszél!

A próféta felrótta: Ővele, Istennel nem törődtök, Őt nem látjátok! Ez a baj a pánikkal és a dőzsöléssel is. De Ézsaiás maga is egészen másképp folytatja itt, néhány fejezettel később:

„Készít majd a Seregek Ura ezen a hegyen minden népnek lakomát zsíros falatokból, lakomát újborokból, zsíros, velős falatokból, letisztult újborokból. Ezen a hegyen leveszi a leplet, mely ráborult minden népre, és a takarót, amely betakart minden nemzetet. Véget vet a halálnak örökre! Az én uram, az Úr letörni a könnyet minden arcról. Leveszi népéről a gyalázatot az egész földön. Ezt ígérte az ÚR! Ezt mondják azon a napon: Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, hogy megszabadít minket. Itt van az Úr, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadításának!”

Istennek nem az a fontos, hogy sírjunk és gyászoljunk. Hanem hogy Ővele éljünk meg mindent, Őt lássuk és ismerjük fel az életünkben! Itt van a mi Istenünk, itt van! – mondja prófécia: Immanuél = Velünk az Isten!

És Jézus Krisztusban ez lett valósággá. Az a finom jó bor, amit ad, az igazi örömről szól, amiről most végig énekeltünk minden zsoltárban és dicséretben. Isten szeretetének, kegyelmének a jele. Ez volt Jézus első csodája itt a földön, hogy a vízből bort csinált! Amellyel kijelentette dicsőségét Isten Fia, és tanítványai látták ezt és hittek benne.

Ez az az öröm, ami nem menekül, hanem a halállal is szembe tud nézni, hiszen véget vet a halálnak örökre az az Isten, akitől ezt kapjuk, ez elvehetetlen! És ez osztozás Isten örömében, amikor Jézus arról beszél, hogy mennyire örül a Jó Pásztor, amikor megtalálja az elveszett bárányát, hogy örül a tékozló fiú Atyja, amikor a fia hazatér, hogy örül nekünk Isten mikor ránk talál! Megtalál és megment minket és vele lehetünk.

Örülnöd és vigadnod kellene – mondja az apa a búsongó, indulatos, önmagára zárt látású-életű idősebbik fiának. És ezt mondja nekünk Pál apostol is: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: Örüljetek!”