Nyitás? Jézus szavára.

• Alapige: János evangéliuma 20,19-21; 21,1-6

„Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek! És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. Jézus erre ismét ezt mondta nekik: Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.”
„Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél. Így jelent meg: együtt voltak Simon Péter és Tamás, akit Ikernek hívtak, Nátánaél a galileai Kánából meg Zebedeus fiai és a tanítványok közül még kettő. Simon Péter így szólt hozzájuk: Elmegyek halászni. Ők erre ezt mondták: Mi is elmegyünk veled. Elindultak, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. Amikor már reggel lett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem tudták, hogy Jézus az. Jézus megkérdezte tőlük: Fiaim, nincs valami ennivalótok? Így válaszoltak neki: Nincs. Ő pedig ezt mondta nekik: Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok. Kivetették tehát, de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt.”

[fusion_dropcap boxed="yes" boxed_radius="0" color="#987a55" class="fusion-content-tb-dropcap"]H[/fusion_dropcap]úsvét utáni első vasárnapunkon a feltámadott Krisztus egy újabb megjelenéséről olvashattunk János evangéliumából. Feltámadása után negyven napon át Jézus újra és újra megjelent tanítványainak, megmutatta nekik, hogy él, és beszélt Isten országa dolgairól – ahogy azt Lukács is feljegyezte.

Ezekben a történetekben van sok közös vonás, abban is, ahogy ezt a tanítványok fogadják és megélik, s ebben talán a legjellemzőbb két dolog egyrészt az örömük, másrészt az értetlenségük.

Megörülnek, hogy látják az Urat, hogy a rettenetes nagypéntek után íme, mégis él, legyőzte a halált! Ugyanakkor emberileg annyira érthetetlen, ami történt, és olyan zavarba ejtő, hogy ez a Jézus mégsem az, akivel éveken át együtt bandukoltak. Akivel együtt ettek vagy szűkölködtek, aki ugyan néha elvonult, de többnyire mindig ott volt velük, akivel együtt tértek nyugovóra a nap végén, és együtt ébredtek, hogy új utakra induljanak.

Most megjelenik szinte a semmiből, szól hozzájuk, de aztán eltűnik megint, hogy teljesen kiszámíthatatlanul újra megjelenjen bárhol és bármikor. Valami végérvényesen megváltozott, és nem fog visszatérni a régi megszokott kerékvágásba.

A helyzetük pedig ugyanilyen kettős. A külső körülmények, a zsidóktól való félelem miatt bezárkózni kényszerülnek, a történtek után ez az érthető emberi reakciójuk, védekezésük. Ugyanakkor a megjelenő Jézus meg arról beszél nekik, hogy küldetésük van, amivel el kellene érniük az embereket, átadniuk a bűnbocsánat, a szabadulás, az Istennel való békesség, az élet evangéliumát, örömüzenetét.

A félelem és védekezés miatti bezárkózást most egyáltalán nem nehéz nekünk elképzelnünk, átélnünk. Nagyon is jól érthető okoknál fogva volt az elmúlt évben zárva sok ajtó, otthonoké, intézményeké, zárult be sok közösségi, személyes találkozási lehetőség. Most is csak igen-igen óvatosan nyithatunk.

Ugyanakkor ama küldetés a miénk is, mai tanítványoké, Krisztusban hívő embereké: az Úr Jézus szabadítását hírül adni, szeretettel-szelídséggel de bizonyságot tenni életgyógyító valóságáról. Nagyon nagy szükség van rá most is!

Mert a félelemből való bezárkózottság – ha mégoly szükséges és jogos is – megbetegítő, lélektorzító hatású. Mennyi el- és meg-keseredettség, indulat, frusztráció és agresszió gomolyog ma sok emberben, és a személyesen találkozni sem tudó közösségeinkben!

De nem kell ehhez járványhelyzet sem. Istentől kapott reménység és békesség nélkül, a felszabadító bűnbocsánat, az életre rávilágító felülről kapott látás nélkül homályban van az emberi élet, csak az evilági véges lét bezárt falai között, bedeszkázott éggel – éhezve Isten jelenlétét és szavát.

Jézus kérdése nekünk is szól: Van valami ennivalótok?!?

A történetben láthatjuk, hogy a Péterékre rázáródó ajtók is kinyílnak. Szót fogadnak Jézusnak, aki a fővárosból visszaküldi őket Galileába, hogy ott várjanak Rá, a Vele való találkozásra.

De a tanítványoknak a körülmények szorítása alól való felszabadulása – mint kiderül – csak arra nyit nekik utat, hogy visszatérjenek a Jézus előtti életükhöz.

Csakhogy a régi kerékvágásba már nem lehet visszatérni. Elmennek halászni – mondván, ehhez értettünk régen, de egy egész éjszaka munkája is eredménytelen marad. Soha nem lesz ugyanolyan, mint volt, ez önámítás.

Meg kell látni az új utat, amely kinyílt, meg kell tudni látni benne Jézust. Meghallani a hangját. Őnélküle nem fog menni. Semmilyen buzgó, jószándékú emberi erőfeszítésünk, mind magunk mind mások testi-lelki épülésére, élet-folytatásra nem elegendő.

A kegyelmes Isten azonban most is ott áll a küszködéseink, csalódottságaink, hiányaink, veszteségeink, erőtlenségünk partján. Ha meglátjuk és meghalljuk Jézust, és rá figyelünk, neki engedelmeskedünk – nem a magunk eszével és erőlködésével, hanem az ő szavára bevetjük a hálót: minden reményt felülmúlóan meg tud ajándékozni, hogy jóllakjon az emberi lélek.

Vegyetek Szentlelket! Ez a titka az egésznek. Az erő, szeretet és józanság Tőle kapott Lelkével lehet mindnyájunknak folytatás, gyógyulás, engesztelődés, nyitás – hatalmas életnyitás, szívnyitás Őfeléje, egymás felé, a holnapunk felé, ami ugyanúgy mint mindig az Ő kezében van.

Vezess, Jézusunk, s véled indulunk. Küzdelemre hív az élet, hadd kövessünk benne téged; Fogjad a kezünk, míg megérkezünk.
Adj erős szívet, hogy legyünk hívek. És ha terhet kell viselnünk, panaszt mégsem ejt a nyelvünk; rögös bár utunk, Hozzád így jutunk.
Sebzett szívünk majd mikor felsóhajt, vagy ha másért bánat éget, adj türelmet, békességet! Reménnyel teli Rád tekinteni.
Kísérd lépteink éltünk végéig! És ha roskadozva járunk, Benned támaszt hadd találunk, míg elfogy az út, s mennyben nyitsz kaput.