Napbaöltözött Asszony és Hétfejű sárkány

• Olvasmány: Jelenések könyve 12,1-6
• Alapige: Jelenések könyve 12,9.13-14.17

„És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget. Amikor látta a sárkány, hogy levettetett a földre, üldözőbe vette az asszonyt, aki a fiúgyermeket szülte, de az asszonynak megadatott, hogy a pusztába repüljön az ő helyére, a kígyó elől elrejtve. Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen, akik az asszony utódai közül valók, akik megtartják az Isten parancsait, akiknél megvan a Jézus bizonyságtétele.”

A Jelenések könyvében újra egészen rendkívüli, félelmetes és rejtélyes képek jönnek elénk: a napba öltözött asszony és a hétfejű sárkány. Ha a szövegből kiragadva, csak ezeket a megnevezéseket hallanánk, akár egy magyar népmesére is gondolhatnánk.

De bármennyire is átszűrődött a néplélekbe sok szentírásbeli kép és szimbólum, ez az egész mégsem mese! Hanem az üdvtörténetnek, az őskereszténység helyzetének és azóta is, az egész egyház történelembeli valóságának a megjelenítése. Ezek jelek – ahogy mondja is az apostol! Jelek, amiket meg kell érteni, mert mondanivalójuk van.

Az ember hajlamos – még keresztényként is – az életről pusztán emberileg gondolkodni, azt akképpen értelmezni: mi miért történhetett, és így is érzékelni, sikerélményekkel és kudarcélményekkel. És ezért tudunk-szoktunk elbizakodni vagy kétségbeesni, nagyokat tervezni vagy épp lebénulva aggódni. Mert sokszor nem értjük, nem látjuk igazán át.

Azt lassan már értjük és látjuk mai globalizált világunkban, hogy ami velünk történik – országunkban, városkánkban, egyéni életünkben – az egy nagy egész része. Horizontálisan, földi létünk szintjén már megtanultuk szélesebb összefüggésben felfogni a valóságot. De a bibliaolvasó, felfelé figyelő embernek megadatik, hogy meglássa mindennek a felsőbb dimenzióját is, az emberiség, a világtörténelem, de saját személyes kis élete tekintetében is!

Egészen pontosan azt, hogy a mi mindennapi történetünk: erők és hatalmak története, Istennek a velünk való története!

A mi Urunk Jézus is szól búcsúbeszédeiben a földön látható jelekről, és szemrehányóan kérdezi: Miért nem látjuk? Miért nem ismerjük fel? Ebben a mai igerészben is két jel tűnik föl, „láttatik”: az asszony és a sárkány. Mit jelentenek, miről van szó?

A sárkány, a hüllőszerű szörnyeteg képe az Ószövetségben sokféleképpen jelenik meg: a bűneset történetében kígyó, a zsoltárokban és a prófétáknál a Leviatán nevű tengeri szörny, másutt sárkány. (Patákat csak valamikor a középkori ábrázolásokban kapott.) Ez az egyik jel a valóságról. Merthogy bizony nem mesebeli alak, kitaláció, hanem ez a világban létező és ártó gonosz.

Lehet persze „felvilágosultan” és önáltatva arról beszélni, hogy az ember és világa alapvetően jó és ártatlan, csak hát ugye a körülmények elrontják. Meg hogy majd az ember fejlődik és jobbá, jóvá teszi ezt a világot. Nos, elég körülnézni a mai (és a mindenkori) világban, hogy lássuk: EZ az illúzió!

A hétfejű sárkány még egy kedves kis kép ahhoz képest, amit ez az „embergyilkos” – ahogy Jézus nevezi – jelent ebben a világban a hatalmával és munkálkodásával: az emberre-hatásával. Tetten érhető ez a gonosz a nagypolitikában, a háborúkban, de a mindennapokban, az emberi kapcsolatainkban, indulatainkban, keserűségeinkben, félelmeinkben is.

Ez egy erő, amely igenis munkálkodik, de tudjuk: Jézus azért jött el e világba, hogy az ördög munkáit lerontsa (1Jn 3,8) Ő a Fiú, aki a látomásban megszületik, aki már e látomásban sem tehetetlen kisbaba, hanem az, aki vasvesszóvel pásztorolja – vezeti és oltalmazza – a népeket.

Ezért akarja elnyelni a sárkány, de Ő él és uralkodik, a gonosz legyőzetik, a Fiú pedig azóta és most is „ott ül a Mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat” – ahogy a látomás is elmondja, ahogy mi is hisszük és valljuk.

Az üdvtörténetünk lényege az, ami ebben a látomásban megjelenik! És ez a köztes idő, amiben most élünk, a „már igen és még nem” ideje, mikor már a meghatározó győzelmet Jézus kivívta, kereszthalálával a gonoszt legyőzte, de még nem teljesedett ki az Ő országa.

És ez az az idő, amelyben annak a „napba öltözött asszonynak” életben kell maradnia! De hát ki ez az asszony?

Sok, alapvetően katolikus értelmezés Máriára érti ezt a képet, ezért is ábrázolják őt sokszor tizenkét csillag koronájával a fején. Hát hiszen ő szülte meg Jézus Krisztust…

Csakhogy szó van az asszony leszármazottairól is, akiket megtámad a sárkány – akkor ez nem lehet Mária. Vegyük komolyan, a tizenkét csillag fontos jel. Mert kiből-miből születik a Krisztus?

Ő az Ószövetségben megígért Dávidutód, a tizenkét csillag pedig Izráel a tizenkét törzse. És Ő az anyaszentegyháznak – a krisztustestnek – a feje, a tizenkét csillag tehát a tizenkét apostol is!

Ez az „asszony” nem más, mint Isten választott népe, amely évezredeken át hordozta az ígéretet, Isten benne jött el a földre, és általa akar jelen is lenni ebben a világban. Ennek az asszonynak a képe, Testvérek, rólunk szól! Mi vagyunk „az asszony”!

A Jelenések könyvében látjuk a mi egyházunkat a maga kettős valóságában. Ott vannak egyrészt a mennyben: üdvösségben, Isten-közelségben, békességben és örömben azok, akik már Ővele vannak.

Másrészt pedig itt vagyunk a földön, küzdelmekben: üldözésben, véres mészárlásban is bizonyos országokban, vagy kifinomult módszerekkel irtásban, gúnyolásban, rágalmazásokban, és aztán persze belső támadásokban is.

De fontos része a látomásnak, hogy az asszonynak a pusztában Istentől elkészített helye, oltalma van! „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” – mondja az Ige, és ez nem önáltatás, kegyes vigasz, hanem nagyon is józan, a jeleket látó, a valóságot igazán értő bizalom és hitvallás!

Él az Úr, áll ígérete: ördög s világ minden csele
megszégyenül mi rajtunk!
Vélünk az Úr, mi ővele, végtelen az ő ereje:
győzelmet kell aratnunk.
Krisztusunk, segélj, el ne hagyj, Pártfogónk végig te maradj:
oltalmazz neved által,
Hogy mint hű nyájad, teneked zenghessünk dicséreteket
víg, boldog hál’adással!