Mennyei kenyér

• Olvasmány: 2 Mózes 16,1-5.11-15
• Alapige: 2 Mózes 16,14.15b; János evangéliuma 6,48-49.51a

„Amikor fölszikkadt a lehullott harmat, apró szemcsék borították a pusztát: mintha apró dara lett volna a földön. Amikor meglátták ezt Izráel fiai, azt kérdezték egymástól: Mi ez? Mózes megmondta nekik: Ez az a kenyér, amelyet az Úr adott nektek eledelül.”
„Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak. De én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké.”

Az egészéges táplálkozás jegyében sokan figyelnek arra, hogy mi is van pontosan az ételükben. Tudatosan vásárolnak, és mielőtt megvesznek valamit az üzletben, elolvassák, milyen összetevőkből áll. Mert nem mindegy, mit eszünk, miből mennyit eszünk, és mennyire egészéges, amit eszünk.

A hallott Igék is ezt a témát hozzák elénk. Azt kérik tőlünk: Legyünk a tudatos és egészséges táplálkozás hívei – lelki értelemben is.

Jézus először a testi táplálékról beszél: „Atyáitok a mannát ették, és meghaltak.” Ebben a mondatban benne van a mi emberi, biológiai életünk alaptörvénye. A földi ételeink egy elmúló, egyszer véget érő életre tudnak táplálni minket.

Azután Jézus rátér a lényegre: A manna is fentről hullott, de van egy másik kenyér, ami az égből szállt le, – aki ezzel él, az az örök életre táplálja a lelkét. Ez a mennyei kenyér pedig én vagyok.

Jézus szavaiban ott van a kizárólagosság: Ez a lelki táplálék csakis Ő lehet! Ez nagyon fontos. Semmi és senki más nem tud bennünket az örök életre táplálni.

Lelkileg sem mindegy tehát, hogy mit eszünk. A tudatossságnak és az odafigyelésnek bizony itt is nagy jelentősége van. Mert sokféle pótlékkal, lelki mű-kajával tömjük magunkat gyakran. Ezek eltelítik a lelkünket, lelki jóllakottság-érzetet adnak. Lelki ételnek látszanak, de nem azok. Jézus ezért figyelmezteti Övéit: Az örök életre csak Ő tud táplálni.

Amikor a hit dolgaitól távoli emberek a hitükről beszélnek, gyakran lehet hallani ezt a tipikus okfejtést: Hívő vagyok én is. Fontos dolog a hit. Mindegy, hogy mit gondolunk Istenről, de valamiben hinni kell az embernek. – Ez olyan, mintha mindegy lenne, hogy amikor kicsúszik a talaj a lábunk alól, mibe kapaszkodunk. Pedig nem. Nem mindegy, hogy a saját ruhámba kapaszkodok bele, vagy egy stabil korlátba. Az első esetben hatalmasat fogok esni, a második esetben viszont van esélyem, hogy talpon maradjak.

Egyáltalán nem mindegy, hogy akiben hiszek, vajon megtart-e engem, ha bajban vagyok; fel tud-e emelni, ha elestem.

Ezért nagyon fontos nekünk, hogy a mi hitünk nem akárhova, hanem csakis Krisztushoz kapcsolódik. Amint a gyökér a földbe, úgy a hitünk Őbele kapaszkodik, Belőle táplálkozik, Benne van tartása, ereje. Nem mindegy, hogy mit eszünk lelki értelemben.

A lelki táplálkozásról két dolgot szeretnék még hangsúlyozni. Ezek evidenciák, mégis fontos ezeket tudatosítani.

1. A táplálék nem dísznek van, hanem arra való, hogy megegyük, és így életté váljon bennünk. Nem elég ízlésesen elkészíteni és asztalra tenni az ételt, hanem azt el kell fogyasztani.

Ez a lelki kenyérre is igaz. Nem elég csupán tudni Jézusról. Nem bánhatunk Jézussal úgy, mint valami nyakba akasztható ékszerrel: Csak addig viseljük, amíg kedvünk van hozzá, aztán ha megunjuk, vagy nem illik a ruhánkhoz, akkor félre lehet tenni. Jézus nem külsőleg akar díszíteni. Ő nem ékszer, hanem mennyei kenyér, akinek bennünk kell lennie, hogy életet adhasson nekünk.

Pál apostol így ír erről a kapcsolatról: Többé már nem én élek, hanem Krisztus él bennem (Gal 2,20). Az életem többé már nem az enyém, nincs a kezemben, nem én adom magamnak, hanem a bennem lévő Krisztustól van az életem. Egy titokzatos helycsere történik, amikor a múlandó átadja a helyét az öröknek. Krisztus él bennem, aki az örök életre táplál.

2. A táplálkozásnak mindig megvan a látszatja. Meglátszik rajtunk, ha sokáig nem eszünk, mert leesik a vércukorszintünk, erőtlenek és kedvetlenek leszünk, szédülni kezdünk. Viszont amikor táplálékot veszünk magunkhoz, új erőre kapunk, életvidámak és energikusak leszünk.

Így van a lelki életben is. Amikor nem élünk a lelki táplálékkal, az belső bágyadtságot, lelki erőtlenséget okoz. Ilyenkor azt hisszük, hogy egyedül vagyunk, és csak magunkra számíthatunk.

Amikor viszont Jézus mint lelki kenyér munkálkodik bennünk, akkor másképpen látjuk a jövőt, már nem sötéten, hanem reménységgel tekinthetünk előre. Ilyenkor biztonságban érezhetjük magunkat a körülményektől függetlenül, mert tudjuk, hogy nekünk van Gazdánk, aki szeret minket, és oltalmaz. Ilyenkor másképpen tudunk viszonyulni a többi emberhez, mert tudjuk, hogy Krisztus milyen áldozatot hozott a világért. És így tovább, a Jézussal való táplálkozás eredményei mindig világosak és jól láthatók.

„Én vagyok az élő kenyér, ami a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből, élni fog örökké.”

János evangéliumában Jézus vitapartnerei egyáltalán nem értették, hogy miről beszél. Hogyan jöhetne ő az égből, hiszen mi tudjuk, ki ez a Jézus, ismerjük apját és anyját. Hogyan adhatná magát táplálékul?

Valószínű, hogy saját tanítványai sem értették Jézust. Ekkor még nem. A feltámadása után értették meg mostani szavait, amikor a keresztyén közösségekben hétről hétre összegyűltek. Ilyenkor nemcsak az evangéliumot hirdették, hanem mindig asztalközösségben is együtt voltak, így emlékeztették magukat Jézus áldozatára. Így táplálkoztak testi és lelki értelemben is, így erősödtek meg hétről hétre a Krisztusban való hitben.

Ahányszor asztalhoz ülünk és enni kezdünk, emlékeztessük mi is magunkat Jézus áldozatára, és engedjük, hogy Ő tápláljon minket. Keressük a közelségét, olvassuk az Igét. Beszélgessünk Jézussal, kérdezzük meg, mit kér tőlünk; vagy egyszerűen csak mondjuk el Neki, hogy éppen hol tartunk az életünk dolgaiban, milyen helyzetben vagyunk. Ha napról-napra így teszünk, érezni fogjuk, hogy Ő valóságosan táplál minket.