Meginognak a hegyek

• Olvasmány: Ézsaiás próféta könyve 54,4-10
• Alapige: Ézsaiás próféta könyve 54,10; Máté evangéliuma 28,20

„Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg – mondja könyörülő Urad.”
Jézus mondja: „Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”

[fusion_dropcap boxed="yes" boxed_radius="0" color="#987a55" class="fusion-content-tb-dropcap"]A[/fusion_dropcap] felolvasott Igében a próféta Istenről beszél. De teszi ezt úgy, hogy közben egy nagyon is földi-fizikai képet használ. A hegyek talán az emberlétünkben tapasztalt leghatalmasabb és legrendíthetetlenebbnek tűnő fizikai valóságok. Bármekkora városokat, felhőkarcolókat is építünk, ember nem tud olyan nagyot és biztosat alkotni, mint e földi világ hegyei.

Átélhetik ezt az Alpok vidékén élő svájciak, franciák vagy olaszok, megtapasztalják a Kárpátok lábainál lakók, de még itt, a Bakonytól nem messze, a Balaton-felvidék egy magaslatok közé szorított kis városkájában is érthetjük ezt a képet, sokkal inkább, mint az alföldi emberek: a hegyek hatalmas és rendíthetetlen fizikai valóságok.

Persze Ézsaiás nem földrajz leckét akar tartani, hanem a hegyeket azoknak a dolgoknak a jelképeként használja, amiket mi emberek az életünkben ugyanilyen nagynak, erősnek, biztosnak látunk, hiszünk.

Legyenek ezek akár közösségi szinten megtapasztalt emberi uralmak és hatalmak, akarások és váradalmak, hiedelmek és rendszerek. Vagy akár a személyes életünkben olyan biztosnak tartott pontok, alapok, amelyekre építünk, úgymint az anyagi javak – kinek mennyi van – vagy emberi kapcsolatok: családi kötelékek, mély barátságok, „örök” szerelmek.

Így volt ezzel Izráel népe is annak idején, még a babiloni fogság előtt. Az Ígéret Földjén éltek, Istentől kapott országban, s bár ellenségeik sokszor támadták, de mégsem győzhették le őket. Hitték, hogy az Úr védelme örök, hiszen Jeruzsálemet, a fővárost hegyek veszik körül, és maga az Úr Temploma, az Ő szent lakóhelye is a Sion hegyén áll – ahogy énekeltük is.

Ám Isten elbizakodottságuk és hűtlenségük miatt megengedte, hogy a Keletről támadó hatalmas birodalmak mégis lerohanják őket. Az országot felégették, a templomot lerombolták, a népet fogságba hurcolták: Izráelnek át kellett élnie, hogy a „hegyek megrendülhetnek”, hogy a nagyon biztosnak hitt dolgok is összeomolhatnak.

De átélhetünk ilyesmit mi is, a saját korunkban, életünkben. Nemcsak azt, hogy viharos időben, hosszú esőzések után megindulhat a Soós-hegy, és ahogy évszázadok alatt sokszor, leomolhat egy darabja. Vagy a törökországi és szíriai tragédiát, sok ezer ember halálával, összeomlott épületekkel és életekkel. Hanem gondolok itt a saját életünk földindulásaira.

Amikor biztosnak hitt alapjaink rendülnek meg, mikor világjárvány, szomszédos háború, gazdasági válság miatt anyagi biztonságunk inog meg, vagy addigi egészségünk, életerőnk roppan meg váratlanul, betegágyba kerülünk vagy csak egyszerűen elfogynak az életenergiáink, erőnk.

Ugyanez megtörténhet a szilárdnak gondolt emberi kapcsolatainkban is, mert egy hirtelen csalódás miatt semmivé lesz, vagy mert lassan távolodva megkopik és megüresedik, vagy mert a leghatalmasabb romboló és megsemmisítő erő, a halál ragadja el a másikat.

Bizony, a hegyek meginoghatnak, és ott találhatjuk magunkat kisebb-nagyobb „élet-romok” között.

Ezzel a mulandósággal szemben mutatja fel az Ige Istent, mint aki örökkévaló, időtlenül állandó, változatlanul szilárd. Akit nem rendítenek meg események, független minden emberi változástól. Sokszor beszél Őróla a Szentírás, mint valóban állandó, biztos szikláról.

De mélységesen félreértenénk az Igét, ha a Mindenható és Örök Istent ezért mi valami elérhetetlen magasságban látnánk csak tornyosulni, ahová még csak el sem érnek a mi kis életünk hánykolódásai és rendülései.

Ennél sokkal többről van itt szó, és sokkal többről beszél nekünk a Biblia egészének alapvető üzenete. A Mennyei Atya nem egy személytelen állandóság, egy közömbös rendíthetetlenség. Éppenséggel úgy mutatja be Őt a próféta is, mint akinek a hozzánk való szeretete az igazán örök!

Olyan szavakat használ itt Ézsaiás, amelyek általunk is jól ismert, megélhető kapcsolatok képét idézik fel nekünk: hűséges szeretet és gyengéd irgalom. A vőlegény, a férj holtig tartó és gondoskodó szeretetének és az édesanya gyengéden oltalmazó szeretetének képét idézi fel szavaival.

Ebben a fejezetben Isten úgy szólítja meg népét, mint fájó lelkű asszonyt, mint ifjú de megvetett menyasszonyt. Megszokott ez a Biblia nyelvezetében, ahol a nép, az ország nőnemű szavak, hogy a választott nép vagy az egyház maga Istennek, Krisztusnak menyasszonyaként jelenik meg. Látjuk ezt sokszor a prófétáknál, de Jézus példázataiban is. Az itt használt héber szó ezt fejezi ki, nem valami szirupos érzelgősséget, hanem szeretetből meghozott döntést a másik mellett.

A házasság képének a jelentősége éppen abban a hűséges, szeretetből önként elköteleződő kapcsolatban van, ami az esküvők alkalmával ki is mondatik: holtomig vagy holtáig hűséges gondviselője leszek.

Így fordul hozzánk Isten, ezzel a rendíthetetlen, mindvégig kitartó, a mi hűtlenségeink, bűneink ellenére is örökké hűséges szeretettel.

A felolvasott igevers végén használt szó pedig nem csak könyörületet jelent a héberben, hanem magát az anyaméhet is. Azt a mindig elfogadó és befogadó anyai szeretetet fejezi ki, amely egyforma, örök gyengédséggel fordul a kiszolgáltatott kicsinye és a már „felnőtt”, saját utakat kereső de vissza-visszatérő gyermeke felé.

Természetesen Istennek egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan élünk, mit cselekszünk – a közeledő böjt időszaka éppenséggel az ebben való önvizsgálatra és bűnbánatra hív. Ő nem mond igent bűneinkre és vargabetűinkre, de minket elfogad és szeret mindennek ellenére.

„Semmi nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban.” (Róm 8,39) Erről az örök kegyelemről szól Áprily Lajos ’Menedék’ című verse is:

„S mikor völgyünkre tört az áradat,
S már hegy se volt, hogy mentő csúccsal intsen,
Egyetlenegy kőszikla megmaradt,
Egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten.”

Ez a szikla nem csak egy szép kép. Ez a sziklaszál itt áll a földön, Isten velünk kötött béke-szövetségének valóságos bizonyítékaként: a Golgota örök hegye, a halál mélységébe is utánunk hajló isteni kegyelem magaslata, és a húsvéti fénytől ragyogó nyitott sír sziklatömbje.

Ahogy szép énekünk is mondja:
„Áll a Krisztus szent keresztje Elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve Látom üdvösségemet. Bánt a sok gond, űz a bánat, Tört remény vagy félelem: Ő nem hagy el, biztatást ad: Békesség van énvelem.”