Meg lehet változni

• Olvasmány: 1 Mózes 43,1-9
• Alapige: 1 Mózes 44,12-18.33

„Végigkutatták a zsákokat, és megtalálták a serleget Benjámin zsákjában. Akkor ezek megszaggatták felsőruhájukat, majd mindnyájan fölrakodtak a szamarukra, és visszatértek a városba. Amikor Júda és testvérei bementek József házába, ő még otthon volt. Földre borultak előtte, József pedig ezt mondta nekik: Hogy csinálhattatok ilyet? Júda így felelt: Isten hozta napvilágra szolgáid bűnét. Most már rabszolgái vagyunk az én uramnak mi is, meg az is, akinél a serleget megtalálták. De ő ezt mondta: Távol legyen tőlem, hogy ezt tegyem! Csak az lesz a rabszolgám, akinél a serleget megtalálták, ti pedig menjetek el apátokhoz békességgel! Ekkor Júda odalépett hozzá, és ezt mondta: Kérlek, uram, hadd maradjon itt a te szolgád e fiú helyett uram rabszolgájaként, ez a fiú pedig menjen el testvéreivel!”

Sokat emlegetjük mostanában, hogy a Covid óta, aztán a háborúval milyen nehéz történelmi időket élünk. S biztatgatjuk hitünket, hogy azért mi tudhatjuk és vallhatjuk, hogy Isten kegyelmes kezében vagyunk. Ő megtart. Akár így, akár úgy. Boldog, aki hozzá menekül. Csakhogy Ő nem csak megtartani, hanem formálni és újjáteremteni szeretne minket!

Mindannyian jól ismerjük a mondást: Kutyából nem lesz szalonna! Mondogatjuk is, főként olyan emberre, akiben már csalódtunk, akivel kapcsolatban rossz tapasztalataink, rossz véleményünk van. De gondolunk így magunkra is néha reményvesztetten: nem tudok megváltozni, vannak dolgaim, szokásaim, nyomorúságaim, amiken nem tudok túllépni.

Ez a közmondás jutott eszembe ezt a mostanra rendelt ószövetségi történetet olvasva, mert úgy érzem, a főszereplő itt éppenséggel a változás és az az ember, akiben ez a legerősebben feltűnik: Júda. Láttuk őt annak idején a pusztában, mikor testvéreivel együtt gyilkos indulattal Józsefre támadt, és a száraz kútba lökte, s látjuk őt most József palotájában, testvéreivel megrendülten, félve, hiszen Benjámin zsákjában az egyiptomiak megtalálták a nagyúr odacsempészett ezüst serlegét. Nagy a különbség a két jelenet között, de nagy a változás a szereplők lelkében is.

A változást különösen szépen mutatja néhány, a történet elején és végén is felbukkanó, párhuzamos motívum. Mit látunk kívülről?

Az első a kivételezettség. Jákobnak a Józseffel való kivételezése, kényeztetése a bátyjaiban irigységet, olthatatlan gyűlöletet ébreszt. Ám amikor már József kivételez Benjáminnal (ötször annyi ételt tesznek elé, háromszor annyi pénzt, ruhát kap), a testvéreknek már nem fáj ez az öccsük felé áradó szeretet. El tudják fogadni, képesek osztozni benne!

A második a szaggatás motívuma. Annak idején Júdáék féltékeny haraggal szaggatják le Józsefről a tarka ruhát, ami apjuk kivételező szeretetét jelképezte, hogy attól megfosztva hajítsák őt a kútba. Most a történet végén azt olvassuk, hogy újra ruhák szakadnak. A Benjámin zsákjába rejtett serleg előkerül, és öccsüket – most a másodikat is – rabszolgaság fenyegeti. De most saját ruháikat szaggatják meg Benjáminért, kifejezve ezzel az ókori keleti szokással a fájdalmukat, gyászukat, őszinte együttérzésüket: a szívünk szakad meg érted! És nem is hagyják sorsára…

A harmadik ismétlődő motívum a könyörgés. Időközben kiderült (1Móz 42,21), hogy annak idején József kegyelemért könyörgött a testvéreihez. De Júdának és a többieknek a szíve hideg maradt. Most pedig aggodalomtól és szeretettől olvadt szívvel Júda könyörög szívhez szólóan Benjáminért! S a szó szívtől szívig ér, hiszen József hangos sírásra fakad.

Végül pedig, ami felbukkan ebben a történetben az elején és a végén is, az egy embernek az odaadása. Először a testvérek Józsefet, gyűlöletüknek tárgyát, akit minden gondjuk, nyomorúságuk okozójának, apjuk szeretete elrablójának láttak, eladták. Így akarták megoldani a helyzetet. Eltakarították őt az útból, feláldozták.

Aztán hosszú évtizedek következtek bűntudattal, apjuk fájdalmának a látványával, József emlékével. S most Júda újra kész arra, hogy odaadjon, feláldozzon egy embert. De most ez az ember: önmaga! Kész akár a halálra, akár az életre szóló rabszolgaságra Benjáminért, Benjámin helyett.

Hatalmas változást látunk cselekedetben, viselkedésben, megszólalásban! Ezt már nem lehet „eljátszani”, ennek gyökere, mozgatója csak valóságos belső változás lehet. Mit látunk belül?

Vádaskodás helyett bűnbánatot. Az indulatos panasz helyett: Én vagyok a nagyobb! Miért kell kisebbnek lennem?! Miért kell tűrnöm?! Júdáék tudnak kicsik lenni, saját bűnüket, önzésüket, szívtelenségüket meglátni és megvallani.

Azután látunk önzés helyett felelősséget. Egészen más a világ akkor, ha tudom nem csak önmagamat, érdekeimet, sérelmeimet látni, hanem a másikat is. Ha észreveszem: családnak, gyülekezetnek, közösségeknek a része vagyok, felelős öreg szülőért, testvérért, egységért, békéért…

És végül kegyetlen, hideg elutasítás helyett könyörülő, ragaszkodó szeretet. Júda tud nem csak kicsi, de nagy is lenni! Nem gondolja, hogy a másikat lenyomni, legyőzni kellene, hogy nagy legyen. Tud lehajolni, odahajolni a kicsihez, tud adni, cselekedni, segíteni. Könyörülni.

A Bibliáról azt szoktuk mondani, hogy a realitások könyve. Igaz ez, hiszen szépítgetések nélküli képet ad az emberről, a világunkról, rólunk. És mégis – ahogy a mai történetben is láttuk – ez a könyv tele van kutyákból lett szalonnákkal! Emberileg nézve reménytelen, és mégis valóságosan megváltozott életű, megújult gondolkodású és hitű emberekkel. Ez az Isten valósága bennünk.

Nem mesekönyv a Biblia. Mert a mesékben vannak jók és rosszak, jó-tündér és legkisebb királyfi, gonosz sárkány és boszorka. Mesehősök. A Szentírásban azonban emberek vannak. Olyanok, mint például Júda, akiről ma olvastunk, akinek alakulása, formálódása ebben a családban bizony hosszú folyamat, tanulás volt, de csak egyféleképpen volt lehetséges: Isten Szentlelkének formáló erejével! Annak a Lelkével, akit a Jelenések könyve „Júda Oroszlánjának” nevez: a Jézus Krisztuséval! Júda az Ő távoli őse, és itt az Ő előképe is, amikor odaáll a félelmetes egyiptomi hatalmasság és a saját kisöccse közé, és azt mondja: Ne őt, hanem engem!

Jézus Krisztus az, aki tudott igazán kicsi lenni, Isten lévén földre jönni, emberré lenni, kínokat és halált szenvedni. Ő az, aki tud valóban nagy lenni, mert neki adatott minden hatalom mennyen és földön, és így hajol alá hozzánk minden napon, és hordoz minket. Ő az, aki könyörülő szeretettel megszabadított minket, és önmagát ajánlotta fel és adta oda értünk és helyettünk.

Rajtunk is múlik, hogy Júda útját be tudjuk-e járni. Hogy vádak és panasz helyett, önzés és hideg közömbösség helyett, kegyetlen elutasítás helyett szülessen bennünk őszinte bűnbánat, teljesedjen a felelősség, könyörület és ragaszkodó szeretet. Ez a mi döntésünk, mert Isten döntés, válaszút elé állítja az embert. De ugyanakkor lehet elkért és örömmel megélt ajándék is. Könyörögjünk ma azért, hogy Júda Oroszlánjának a Lelke munkálkodjon bennünk és formáljon át minket!