Magától

• Olvasmány: Márk evangéliuma 4,26-34
• Alapige: Márk evangéliuma 4,26-28a

„Jézus ezt mondta: Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember magot vet a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, az ember pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld…”

Mostanában rácsodálkozhatunk, hogy milyen erővel tör utat magának a természet, a zöld. Földön, fákon, mindenütt. 

Hajnali imasétáimon napról napra figyeltem, ahogy a gesztenyefa ágvégein a rügyek először csak duzzadni kezdtek, egyre nőttek, barnából zöldek lettek, és egyszer csak kipattantak a felismerhető pici levelek. Szédítő belegondolni, hogy abban a pár héttel ezelőtti kicsi, centis rügyben benne van a későbbe levélzet, a virág, gesztenye. Micsoda minőségi és mennyiségi bővülés! Ugyanez az erőteljes kibomlás megfigyelhető a gyümölcsfákon, és minden növényen.

Jézus is ebben a példázatban erre a csodára mutat rá: A kibomló, kizöldellő erőre. – És azt mondja: Ilyen az Isten országa…

„Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember magot vet a földbe.” Isten országának ereje tehát olyan, mint a mag ereje. A mag belekerül a földbe, és meg kell halnia, de a halálából élet fakad, ahogy kisarjad, és kalászt nevel.

Jézus egy másik Igében Önmagáról mondja, hogy ő a gabonamag: Hogy földbe kell kerülnie, meg kell halnia, hogy életet ajándékozhasson. Ezzel a képpel saját haláláról beszélt: Elfogták, elítélték és keresztre feszítették, de Ő így életet ajándékozott. Isten országa általa jut diadalra.

Hatalmas biztatás van ebben a tanítványok felé. Emlékszünk, hogy ők azzal mentek vissza Jézushoz: Uram, mi megpróbáltuk, vittük az evangéliumot, de nem fogadtak be minket. 

Sokszor mi, mai tanítványok is úgy érezzük, hogy az Ige üzenetével falakba ütközünk. Sokan elzárkóznak előle, sokkal nagyobbak a mindennapi megélhetés kérdései, egy-egy betegség, vagy egy aktuális életvezetési probléma súlya. Nehéz az Ige mellé odahívni, és ezzel megszólítani embereket.

Jézus ezzel a tanítványi kesergéssel szemben azt mondja: Ne a saját erőforrásaidra tekints! Úgy van az Isten országa, mint amikor a magvető beleveti a magot a földbe. Tekints arra az erőre, ami a magban van! Lásd meg minden elvetett magban a kiteljesedő kalászt!

Fontos ezt nekünk is megérteni: Amikor saját egyéni életünkre, hitbeli fejlődésünkre gondolunk, amikor gondjainkat, erőtlenségünket látjuk, vagy amikor a gyülekezetünk jövőjén gondolkodunk, akkor ne az emberi erőt tekintsük alapnak! Ne abból akarjuk elképzelni a jövőt! Inkább tekintsünk a mag erejére, Krisztusra! Gondoljunk arra az ígéretre: „aki elkezdte bennetek a jó munkát, el is végzi a Krisztus Jézus napjára.” (Fil 1,6)

A továbbiakban azt látjuk, hogy Isten nemcsak megindítja az életet, nemcsak „csíraképessé” teszi országát, hanem a növekedést is megadja.

A föld „magától” terem: Ez talán a példázat legfontosabb kifejezése. Az itt szereplő görög szó az „automaté”. Ezt jól ismerjük, hiszen a háztartásban, a számítógépek és telefonok világában, a technikában sok minden működik automatikusan. Nos, itt is „automatikusan” terem a föld. Nem a földműves állítja elő a gyümölcsöt. Ezzel a szóval azt hangsúlyozza Jézus, hogy az emberi közreműködés ki van kapcsolva. A földműves „alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad, és nő, az ember pedig nem tudja, hogyan.”

Ugyanez a szó („automaté”) szerepel Péter kiszabadulásának történetében (ApCsel 12) is: Amikor az angyal felébreszti a börtönben, a bilincsek lehullanak róla, Péter pedig követi őt, de azt se tudja, valóság az egész, vagy csak álmodik. Aztán amikor a külvilág felé vezető vaskapuhoz értek, az „magától” megnyílt előttük. Percekkel később, amikor megérkezett az őt váró közösségbe, értette meg: A „magától” annyit jelent: Istentől! Ő munkálkodott, Ő állt az események mögött, Tőle jött a szabadítás.

Itt is erre látunk példát. A föld magától terem. A példázat egyetlen emberi szereplője, a földműves, aki a vetés és aratás között semmit nem tesz. Nincsen ráhatása a kalászra. A gyümölcs Isten ajándéka. 

Magunkra értve ez annyit jelent: Isten országa a mi tetteinktől és emberi akarásunktól függetlenül is kibomlik, növekszik és teljességre jut.

De vigyáznunk kell ezzel, mert ez nem azt jelenti, hogy Istennek nincs szüksége ránk, nem kellenek a mi szolgálataink! Gondoljunk csak a talentumok példázatára, ami éppen a cselekvésünk fontosságát hangsúlyozza. Nem áshatjuk el, nem temethetjük el az egy talentumot sem. Használnunk kell, amit Istentől kaptunk. 

De nagyon fontos látni, hogy nem mi növeljük Isten országát. Mi azért munkálkodhatunk, mert az már itt van és növekszik. Isten ereje által, Krisztus által növekszik.

Azt írja az egyházról Pál apostol (1Kor 3): Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. Nem az számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. – Az apostol itt gyülekezetek alapításáról, az első keresztyén közösségekben való szolgálatról ír. Pontosan tudta, hogy milyen fontos a szolgálata. De Isten adta a növekedést, a gyümölcsöt, ő pedig hálás volt, hogy ebben a szolgálatban Isten munkatársa lehetett.

Segítsen minket Isten, hogy rá tudjunk csodálkozni a kibomló életre, a Jézus halálából és feltámadásából fakadó hatalmas erőre, és meglássuk azt, amiben az Ő munkatársai lehetünk!