Kemény beszéd

• Olvasmány: János evangéliuma 6,60-69
• Alapige: János evangéliuma 6,60.68

„Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt?”
„Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök élet beszéde.”

[fusion_dropcap boxed="yes" boxed_radius="0" color="#987a55" class="fusion-content-tb-dropcap"]O[/fusion_dropcap]lyan van, hogy valaki keményen szól hozzánk, talán valami nehéz igazsággal szembesít, vagy éppen egyenesen igazságtalannak érezzük, amit mond, és nem tudjuk elfogadni. Nemritkán olyasvalaki, aki éppenséggel közel áll hozzánk, belelát az életünkbe. És nem tudjuk hallgatni.

Aztán előfordul, hogy talán ugyanaz a szeretett személy máskor pedig úgy szól, hogy erőt ad, vigasztal, végtelenül fontos, amit mond. Ilyenkor szinte csüggünk az ajkán, isszuk a szavait. Egyszer hallgathatatlanul kemény beszéd, máskor nélkülözhetetlen, életsegítő megszólalás. Van ilyen.

Csakhogy az Igében itt Jézusnak ugyanarról a beszédéről mondják egyesek, hogy kemény és hallgathatatlan, mások pedig, hogy abban az örök élet titka van, s nincs más, amit hallgatni kellene és lehetne.

Mi hát ez a különös beszéd? Miről van itt szó?

Egészen eddig a beszédig egyre növekvő tömeg követte Jézust. Jeleket és csodákat tett, gyógyított, ezreket vendégelt meg kenyérrel és hallal. A kenyérszaporítás után olyan népszerű lett, hogy királlyá akarták tenni.

Aztán a kapernaumi zsinagógában elmondja ezt a beszédet, s azok közül, akik addig tanítványként követték, nagyon sokan elfordulnak tőle. Mert már nem a gyomornak ad kenyeret, hanem az Élet Kenyeréről, Istenről és saját küldetéséről, mennyből való alászállásáról beszél.

Elmondja, hogy „az Ige testté lett”, hogy Isten valóságosan jelen van immár ebben az anyagi világban, nem csak elérhetetlenül magasságos uralkodó, nem is valami láthatatlan angyal, vagy éppen elvont, kozmikus erő – ahogy ma is sokan próbálnak gondolni rá, hanem testté, emberré lett!

S ha ez eddig nem lenne elég botrányos, hozzáteszi még, hogy ennek a testnek, melyben a Magasságos eljött a földre, meg kell töretnie. Isten Egyszülött Fiának az útja emberileg nézve nem diadalmenet, a várva várt Messiás nem ül fel Izrael trónjára, hanem meghal!

A test megtöretik, a vér kiontatik, mert a törés elkerülhetetlen. Mert ez a földi valóság a bűn világa. Végérvényesen megromlott az ember miatt, és nem lehet megjobbítgatni – meg kell váltani.

Sokaknak ma is botrányos a gondolat, hogy az emberi jóakarat, bölcsesség, humanizmus igazából semmit nem ér, hogy a saját belső erő felszabadítása vagy más erők hatékonysága hazugság.

Végül pedig a legbotrányosabb, mikor Jézus azt mondja, hogy ezt a megtöretett testet meg kell enni. Az úrvacsora, az eukarisztia titkáról beszél, a vele való kizárólagos és mélységesen befogadó közösségről. Hogy az ember nem élhet másból, mint az Ő kereszthalálából, hogy az Ő teste és vére nélkül nincs élet!

A művelt és teológiailag igen képzett, egész életében buzgón vallásos farizeus már Pál apostolként kárnak és szemétnek ítél mindent, minden addigi emberi tudását és teljesítményét.

A korinthusiaknak szóló levelében azt írja, hogy nem akar tudni másról, csak a Krisztusról, s róla is csak mint megfeszítettről. Ez a lét sarokpontja és alapja, és az élet minden más ajándéka csak ez után és ebből következik: „Aki Egyszülött Fiát nekünk ajándékozta (értünk és miattunk halálra adta), hogyne ajándékozna Őbenne mindent minekünk.”

Ez valóban kemény beszéd. Sokkal szívesebben hallgatjuk, hogy valósítsd meg magadat, szabadítsd fel a belső erőd, légy jó ember – mert képes vagy rá, igyekezz szeretetből gyógyítón jelen lenni a világban.

De az Ige azt mondja, hogy olyan ez, mintha egy tűzvészben jószándékú emberek nekiállnának vízipisztollyal vagy szobanövény permetezővel spriccelgetni az emésztő lángokat. Nem segít, és ők is odavesznek.

Nincs semmi, ami pusztán emberileg jó lenne – miattunk, értünk és helyettünk Neki kellett meghalnia, és a mi halálunkat is legyőznie. Nincs más név és erő!

Ezért annyira veszélyes a ma oly divatos szinkretizmus is, a felfogás, hogy hát úgyis csak egy isten van, csak mások máshogy hívják, és a lényeg, hogy higgyünk valamiben.

Egy kis fengsui, egy kis arkangyalosdi, egy kis jóga meg csakrázás, egy kis reiki meg agykontroll, új és régi hiedelemvilágok összezagyválása, amibe még Jézus is szépen belefér, hisz mindez jót akar – ez halálos veszély, mert teletöm édes kalácsokkal, hogy az igazi Élet Kenyere utáni éhségünket elhallgattassa.

Talán nehéz nekünk, Testvérek szembesülni ezzel, és kimondani, hogy nincs más Név, amely által üdvözülhetnénk. Szeretnénk divatosan világnézeti toleránsok lenni, elfogadóak, megengedőek, udvariasak.

Lehetünk, de azt tudnunk kell legalább önmagunkról, hogy a keresztyénség egyetlen Isten gyermekeinek hiszi és vallja magát, aki a Megváltó Jézus Krisztus Atyja. Ez az evangélium üzenete.

Nincs más, tényleg kemény, de ez a beszéd, ahogy mondja Jézus: Lélek és élet.

Olyan tornyos sziklaszál, amely megtart akkor is, mikor más biztosnak hitt alapok megrendülnek, más kapaszkodók elvesznek, vagy lelepleződik gyengeségük, hazugságuk, mulandóságuk. Ez a beszéd megment, bűn és gonoszság uralmától, halál hatalmától, mindennapi nehézségekben és próbákban.

Jézus nem pánikol, mikor elfordulnak tőle a tömegek, nem is visszakozik, hogy lágyítson a Benne való kizárólagos hit radikalizmusán. De a vele maradókat, a tizenkettőt, és most minket is megkérdez: Hát ti?

Vizsgáljuk meg a hitünket, és kérjük az Ő Szentlelkét, hogy újítsa meg bennünk a hit ajándékát, és adjon tiszta látást!

Fogadjuk el és fogadjuk be ezt a kenyeret, amely a mennyből szállt le megszabadítani és örök életre megmenteni minket!

Ez történik az úrvacsorában, ha őszinte bűnbánattal és bűnvallással, az Ő kereszthalálába kapaszkodva, hittel élünk vele.

De ez történhet meg mindig, ha az olvasott, szólott és hallott Igét befogadjuk, Jézus „beszédét” hordozva megyünk végig, tovább az életen.

Ahogy Pál apostol egy szép képben megfogalmazza: a mi kincsünk cserépedényekben van. Mi törékenyek, repedezettek, sokat próbáltak és gyengék, talán kicsit már csorbák is vagyunk – de ha Ő, a mi kincsünk bennünk van, befogadjuk és megtartjuk, Benne hiszünk és Vele járva egyre inkább megismerjük Őt, Ő is megtart minket.

És megtapasztalhatjuk, hogy igazából mi vagyunk Őbenne, hogy beteljesedik a 121. zsoltár ígérete:

„Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem?
Segítségem az ÚRtól jön, aki az eget és a földet alkotta.
Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad őriződ.
Az ÚR a te őriződ, az ÚR a te oltalmad jobb kezed felől.
Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold.
Az ÚR megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet.
Megőriz az ÚR jártodban-keltedben, most és mindenkor.”