Jól látni

• Olvasmány: 1 Sámuel 16,1-13
• Alapige: 1 Sámuel 16,7.13; Római levél 8,14.16

„Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van. Akkor az Úr lelke szállt Dávidra, és attól kezdve vele is maradt.”
„Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Maga a Lélek tesz bizonyságot arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.”

[fusion_dropcap boxed="yes" boxed_radius="0" color="#987a55" class="fusion-content-tb-dropcap"]D[/fusion_dropcap]ávid királlyá való felkenésének történetében a szív látásáról szóló mondatokat hallgatva talán sokunknak jutottak eszébe Antoine de Saint-Exupéry, a Kis herceg szerzőjének szavai: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

Én azért megjegyezném, hogy az is lényeges és fontos, hogy jól lásson a szem is! Talán azok tudják ezt legjobban, akiknek betegség vagy kor miatt romlik a látása, homályosodik, sötétedik be a világ, hogy milyen fontos a kézzelfogható világban való boldoguláshoz a látás. Látni a környezetünket, tárgyakat, betűket…

És egymást is. Hiszen a szemünkkel tapasztaltaknak van valóságalapja. Az öltözködés, igényesség vagy ápolatlanság, a viselkedés – sok mindent elmond a másikról.

De való igaz, hogy a szem nagyot is tévedhet! Mert hajlamosak vagyunk az előítéletekre. Mert lehetnek a háttérben általunk nem ismert körülmények, átélt dolgok a mélyben, érzések, fájdalmak, gondolatok.

Akár magunkból is tudhatjuk, mikor kívül mosolyt hordunk, de belül könnyek vannak, mikor kívülről rendezett külsővel tartjuk magunkat, de belül tanácstalanság, békétlenség dúl.

Mikor Sault, Izráel első királyát megválasztották, daliás termetével kimagaslott a népből, és ujjongott mindenki. Ez ám az igazán királynak való! De már egy évnyi uralkodás után kiderült, hogy a jelleme korántsem olyan „daliás”. Mert belül egy engedetlen, öntelt szív lakik, mely Istennek többször is hátat fordított.

Igen, igaza van az írónak, fontos, hogy a szívünkkel is lássunk! És ezt mondja az Ige is: a szív látása az igazán lényeges.

Alapvető belső emberi képesség ez, amit talán megérzésnek lehet hívni. Mikor csak a szemmel látható dolgok alapján megmagyarázhatatlanul, de mégis szimpatikus vagy éppen antipatikus valaki. Valamit lát a szív!

Hívjuk inkább empátiának, beleérző képességnek, mikor együttérzéssel, elfogadással a másik álarca mögé tudunk látni, vagy éppen hamisságot leleplezni. Képesek vagyunk rá, ez teremtett emberi mivoltunkhoz tartozik

De ez a látás is tévedhet! Az emberi szív is lehet „rövidlátó”!

Tudjuk talán, hogy a látáshibák a szemgolyó, szemlencse alakjának torzulásából fakadnak legtöbbször. Ugyanígy, a szívet is „torzíthatja” sok minden! Lehet „rövidlátó”.

A történetben még Sámuel próféta szíve is torzul a Saultól való félelemtől. Nem is lát tisztán eleinte.

Vonakodik helyette mást királlyá kenni, mert hátha a hatalomféltő uralkodó megöli őt! Sault látja hatalmasnak és nem Isten akaratát.

És ha már másvalaki kell, legyen legalább olyan termetű, mint Saul!

Aztán torzíthatja a szívet az elfogultság, a büszkeség, de az előítélet, a megvetés is, ahogy Isaiét. Az apa büszkén vezeti Sámuel elé Éliábot és sorban a termetes növésű erős nagyfiait, akiket királynak valónak gondol, de szíve látása téved.

Nagyot téved abban is, hogy a tizenéves Dávidot oda sem hívja, mert birkaőrzésre tartja csak alkalmasnak. Tizenéves kölök, ugyan mi másra lenne jó? Vigyázzunk, mert a szívünk látása is torz lehet!

Egyedül Isten az, aki jól lát! Mindegyik szinten.

Látja a fizikai valóságot, az enyémet is. Eljátszhatunk egymásnak sok mindent, viselkedésben, öltözetben, szavakban. De Ő tudja egyedül, hogy tényleg jól vagyok-e, hogy igazából mennyit bírok, hogy valóban mit cselekedtem, mindent, amit teszek vagy tesznek, történik velem.

És Ő látja jól a szívet is, Ő látja a külső megjelenés mögött a jellemet is. A belső érzéseket, örömöt és fájdalmat, jó és gonosz gondolatokat, énünk legmélyét. Amit még talán mi sem látunk tisztán, mert nem merünk vele szembenézni, vagy mert inkább takargatjuk…

De Ő még ennél is többet lát! Ismeri azt a valakit, aki talán még nem vagyok, de lehetek… az Ő Lelke által!

Tehát látja, mi van a szíven kívül, a külsőt, hogy mi van a szíven belül, a belsőt, de azt is, hogy mi lehet ebben a szívben: van-e hely benne az Ő Szentlelkének! Ez volt az igazi különbség Saul meg a nagy testvérek és Dávid között!

Saul király telve volt önmagával. Nem volt a szívében hely igazán embertársainak, még a saját fiának sem, sem pedig Istennek. Dávid még csak tizenéves, tapasztalatlan pásztorgyerek, de ami igazán számít, az az, hogy a szívében ott az Isten helye!

Ezért történhet meg az, amit olvastunk, hogy Isten Lelke be tudja tölteni – és egész életében vele marad.

Ezért lehet ő – ahogy a római levélben Pál fogalmaz – Isten fia, gyermeke. Csak ebből lehet győzelem majd a rettenetes Góliát felett! Csak ebből lehet évtizedeket végiguralkodni. Csak ebből lehet botlásokkal együtt, amik aztán voltak Dávid életében is bőven, mégis megmaradni – az istengyermekségből következhet mindez egyedül!

Nem Dávid termete, fizikai ereje és ügyessége, de nem is jellembéli kiválósága, hanem Istennek mindig vele lévő Szentlelke az, aki őt megőrizte és győzelmekre vezette élete küzdelmeiben.

Nekünk is fontos, hogy jól lássuk önmagunkat és egymást!

A testi valót is persze, a tükörben vagy egymásra nézve a külsőt, reálisan a fizikai állapotot, képességeket. De a bensőt is, hogy a szívekben kik és milyenek vagyunk valójában.

De a legfontosabb, hogy meglássuk egymásban Isten gyermekét, akit Ő formálhat, szeret és éltet! Kutyából talán nem lesz szalonna, de aki Őt befogadja, az megtisztulhat, életre-gyógyulhat, Lélektől vezetett lehet.

S tudnunk kell látni így önmagunkat is. Hogy igazán valóságosan és jól önmagamat csak a velem-lévő Istennel együtt láthatom! Hogy lássam Isten gyermekét – fiát vagy lányát, aki az Övé, akivel Ő vele van, Szentlelke által.

Mert eltöröltettek a bűneim a Krisztus Jézusért, és ha vádol is a bensőm, Isten irgalma nagyobb a mi szívünknél!

Mert Ővele legyőzhetem a „góliátokat”, a gonosz erejét önmagamban belül is, és kívül – mindabban, amit velem szemben elém hoz az élet!

Mert betölthetem azt, amire Ő elhív, ami „királyságot” Ő ad. Mert nem magányos emberi szív csupán, hanem az Ő nekem ajándékozott és befogadott Lelkét hordozó gyermeke vagyok!