Jézus útitársai

• Olvasmány: Ézsaiás próféta könyve 58,6-11
• Alapige: Máté evangéliuma 20,17-19

„Amikor Jézus Jeruzsálembe készült felmenni, maga mellé vette külön a tizenkét tanítványt, és útközben ezt mondta nekik: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megkorbácsolják, és keresztre feszítsék, de harmadnapon feltámad.”

Az elmúlt hét szerdájával elkezdődött a Nagyböjt időszaka, egy 40 napos út, amit Jézus halálának és feltámadásának ünnepéig megteszünk. Erről az útról minden fontosat elmondanak Jézus szavai, amiket a Jeruzsálem felé vezető úton mondott tanítványainak. Az Igéből három hangsúly, három gondolat vált számomra fontossá, amit most át szeretnék adni.

1. Jézus útitársaivá teszi a tanítványait.

Amikor útra indul Jézus a tanítványokkal, beszél nekik arról, ami az úton rájuk vár. Vagyis nem magával rángatja őket egy ismeretlen útra, hanem társként tekint rájuk. Bevonja őket, tervet ad a kezükbe, így időt kapnak a felkészülésre. Nem váratlan dolgok lesznek, amik majd megtörténnek, nem véletlen és szörnyű események, hanem előre ismert dolgok. Most felmegyünk Jeruzsálembe, és ez meg ez fog történni.

Érthetjük ezt most a mi böjti utunkra, amit végigjárunk Jézussal. De érthetjük tágabban az egész életutunkra is, ami hitben végigjárunk. Ezen az úton nincs zsákbamacska. Jézus bevon minket, útitársnak tekint, tervet ad kezünkbe, és így tudhatjuk, hogy mi minden vár ránk az úton.

Lábunk előtt mécses az Isten Igéje, napról napra megismerhetjük akaratát. És az Igében nincsenek „apróbetűs” részek, alig olvasható, eldugott feltételek. Itt nincs ilyen: Jézus egyszerű és világos szavakkal az útitársai elé tárja a tervet. Kezükben van a térkép, ismerik az utat, tudják, hogy mi következik.

2. Jézus megmutatja nekik az út „kettős természetét”, és az úttal együtt a célt is.

Az út, amit együtt megtesznek, egyrészt egy valóságos, két lábbal járható külső út; másrészt egy belső út is.

„Íme, felmegyünk Jeruzsálembe.” Mit is jelent ez a „felmegyünk”? Mi az úti cél?

Ha a külső utat nézzük: Galileából kellett Jeruzsálembe eljutniuk. Ez a térképen nézve nem „felfelé”, nem északra, hanem déli irányban van. Viszont „felfelé” van abban az értelemben, hogy Jeruzsálem magasabban fekszik, hegyvidéken van. Felfelé, emelkedőn kell menni, ami fizikai kihívást jelent az utazóknak. – De „fent” van abban az értelemben is, hogy Jeruzsálem kiemelt hely, az ország és a hitéletük központja. Izráel egyetlen temploma található itt.

Ez tehát a külső út, egy távolság, amit le kell küzdeniük. Olyan, mint egy zarándokút, ahol el kell jutni az út végéig.

Ugyanakkor az is világosan kiderül Jézus szavaiból, hogy a külső mellett egy belső utat is meg kell tenniük. Mert „felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik”. Átadatik a főpapoknak és a pogányoknak, kigúnyolják, szenvednie kell, majd az útja a szenvedésen és halálon át a feltámadásig vezet.

Jézus az útnak ebbe a lelki részébe is bevonja Övéit. Úgy, amint egy zarándokútnak sem csupán külső célja van, hanem belső, hitbeli, lelki felismerésekre is elvezet. 

Amikor Jézus a követésére hív bennünket, akkor erre a belső útra is elhív. Ez a szenvedésen és halálon át a feltámadásig, az életre vezet. A Jézus által kitűzött lelki cél messze előre mutat, túl a mi emberi látóhatárainkon, az örök élet távlatára. Az Életre, ami fölötte ragyog minden itteni szenvedésnek, földi sötétségnek, emberi erőtlenségnek.

„Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az Őt szeretőknek.” (1Kor 2,9)

A böjti út ennek lehet egy rövidebb leképezése, amit Jézussal járunk végig.

3. Az egész útnak a legfontosabb jellemzője: Jézussal együtt.

Amikor Jézus térképet ad a tanítványok kezébe, és útról beszél, nem egyedül küldi el őket. És nem valami titkos térkép ez, mint egy kalandfilmben: Legyenek ügyesek, legyenek akcióhősök, találják meg a titkos célt, az elrejtett kincset… Nem. Itt nem nekik kell ügyesnek lenni, odatalálni, minden ellenséget legyőzni, minden gondot megoldani, amint az egy filmbeli hőstől elvárható. – Mindez Jézussal együtt történik.

Amikor Jézus Jeruzsálembe készült, „maga mellé vette” tanítványait, és azt mondta nekik: „felmegyünk” – együtt megyünk fel Jeruzsálembe.

Nekünk is fontos megérteni az Igéből: Az út sikere nem rajtunk múlik. Nem a mi ügyességünkön vagy rátermettségünkön. Hanem azon, hogy Jézus maga mellé vesz minket, és együtt jön velünk az úton.

Nekünk ez a legfőbb garancia. Mert ettől kezdve, ezen az úton mindent Jézustól kapunk: Célt, erőt, eszközöket, mindent. Vele együtt az úton bármi történhet. Ha Vele együtt történik, ha Tőle kapjuk, és Tőle fogadjuk el, az csak jó lehet nekünk. Az Ő szeretetéből fakad, így az csak a javunkra válhat.

Jézussal együtt. Ebben nyilván Jézus jelenléte a legfontosabb. De ugyancsak fontos, hogy erre a közös útra nekünk is késznek kell lennünk. 

Jézus maga mellé vette a tanítványokat, megadta nekik az Ő közelségét, vezetését, azt, hogy Vele együtt mehetnek. – De a tanítványokban is ott volt a készség, hogy elindulnak Jézussal. A közös út nem az akaratuk ellenére történt, ők teljes valójukkal részt vettek benne.

Van egy rövid történet, ami ez elmúlt időszakban nagyon fontossá vált számomra. Minden nap eszembe jut, és megerősít. (M. Buber: Haszid történetek c. művéből.)

Egy rabbi azt a kérdést tette fel a nála vendégeskedő tudós embereknek: Hol lakik Isten? – Azok kinevették: Miket beszélsz? Hiszen Isten dicsőségével tele van az egész világ. Ő mindenütt jelen van. – A rabbi azonban megválaszolta saját kérdését: Isten ott lakik, ahová beengedik.

Igen. Isten jelenléte mindent betölt. Tudjuk ezt jól mi is. Isten mindenütt jelen van, és körülvesz bennünket. – De lakozást venni csak ott tud, ahová beengedjük. Akaratunk ellenére nem rúgja ránk az ajtót, nem fog betörni hozzánk. Ha viszont beengedjük, akkor teret nyer a gondolkodásunkban és a döntéseinkben, betölti az életünket jelenlétével, bölcsességével, szeretetével, vezetésével.

A most következő úrvacsorai közösség is egy lehetőség erre a beengedésre. Ha mi Jézussal együtt járunk az úton, – úton a böjtben, úton az életünkben –, ha Ő táplálhat minket jelenlétével, akkor jó dolgok történnek majd velünk, az Élet felé haladunk, és Vele együtt érünk célba.