Jézus megmentő hatalma

[fusion_dropcap boxed="yes" boxed_radius="0" color="#987a55" class="fusion-content-tb-dropcap"]h[/fusion_dropcap]ttps://open.spotify.com/episode/1xtfcfeQgGJeVRxMjiUpsD?si=EmBq-rjuTEuzSN_9lx_jvA

• Olvasmány: János evangéliuma 6,16-21
• Alapige: János evangéliuma 6,20-21

„Estefelé lementek tanítványai a tengerhez, hajóra szálltak, hogy átmenjenek a tenger túlsó partjára, Kapernaumba. Sötét volt már, és még mindig nem ment oda hozzájuk Jézus; a tenger pedig háborgott, mert nagy szél fújt. Közben eljutottak mintegy huszonöt vagy harmincfutamnyira, amikor meglátták, hogy Jézus a tengeren jár, és közeledik a hajóhoz. Megrémültek, de ő így szólt hozzájuk: Én vagyok, ne féljetek! Fel akarták venni a hajóra, de a hajó egyszeriben odaért a partra, ahová tartottak.”

Az istentisztelet elején két kisgyermek részesült a keresztség sákramentumában: Az Isten népébe befogadás felemelő eseménye, a Jézushoz tartozás ünnepe ez, ami nemcsak a két családnak, hanem a nagyobb családnak, a gyülekezetnek is ünnep. A felolvasott történet pedig mindannyiunkat mint megkeresztelteket, Jézushoz tartozókat szólít meg, és bemutatja a tanítványok példáján, hogy milyen is ez a Jézushoz tartozás.

A tanítványok éjszakai hajókalandja jól ismert történet, Máté és Márk evangélista is megörökítette. János a másik kettőtől abban tér el, hogy leírásában nem színezi, nem részletezi úgy az eseményeket, mint ők. Nem beszél például Péter vízen járásáról, és nem írja le részletesen a hatalmas hullámokat sem, János csakis a lényegre figyel.

Az elején megmutatja nekünk, hogy mennyire elveszettek a tanítványok, azután Jézust, aki közel megy hozzájuk, és megszólítja őket, végül pedig azt, ahogyan célhoz érnek. Kövessük mi is ezt a gondolatritmust!

A tanítványok halászemberek voltak, a Galileai tenger pedig a munkahelyük, az tehát teljesen szokványos dolog volt, hogy hajóra szállnak. Az viszont már meglepő, hogy ezeket a sokat próbált hajósokat így meglepje a vihar. Kétségbeejtő helyzetben látjuk őket: a viharos, háborgó tenger önmagában is épp elég veszélyes, ráadásul most rájuk is sötétedett.

Helyzetükről mindent elmond János jellemzése: „Sötét volt már, és még mindig nem ment oda hozzájuk Jézus.”

Már sötét, és még mindig nem… Benne van ebben az idő fenyegető múlása, a beteljesületlenség, és benne van egyfajta csodavárás is. Még nem jött Jézus, de jönnie kell, valaminek történni kell, különben elvesznek Érezzük, hogy mennyi feszültség, milyen türelmetlen várakozás van a tanítványokban, miközben – ne feledjük – szünet nélkül küzdenek az életükért!

Már sötét, és még mindig nem… Nagyon emberi, nagyon esendő a tanítványok helyzete. És talán a miénk is sokszor hasonlít ehhez. Már mennyi idő eltelt, már milyen sokat próbálkoztam, és még mindig nem látom az eredményt. Milyen rég egyedül maradtam, otthagytak a bajban, és még mindig nincs segítség. Milyen régóta küzdök, de nem jutok előre, nem látok kiutat…

„Sötét volt már, és még mindig nem ment oda hozzájuk Jézus.” Olyan ez, mint amikor valaki egy fojtogató, rémisztő álomból felriad, egyedül van a szobában. Semmi fény nem szűrődik még be, és ő teljesen éber, mégis vele maradtak a rémképek, és csak mozdulatlanul várja, hogy végre pirkadjon. Legyen vége a rémségeknek.

„… még mindig nem ment oda hozzájuk Jézus.” A tanítványok itt kíméletlenül átélik, hogy Jézus nélkül mennyire elveszettek. Hiába kemény emberek, hiába sokat próbált, kérges tenyerű halászok, Nélküle elveszettek. Zsákutcában vannak. Nincs előttük semmilyen távlat.

Ilyenek vagyunk mi is Nélküle. Még ha sokat próbált, sok mindent átélt emberek vagyunk is, és ha erősnek mondjuk vagy mutatjuk is magunkat, Nélküle elveszettek vagyunk.

Ebben a helyzetben az hozza meg a változást, hogy Jézus odamegy tanítványaihoz a tengeren járva. Azzal, hogy a tengeren jár, egészen nyilvánvalóan megmutatja isteni hatalmát. Ő nem fog belesüllyedni a tengerbe, Ő fölötte áll a természet törvényeinek és az elemek háborgásának, mert Ő a mindenség Ura.

A tanítványok először megrémülnek ettől a hatalomtól, de aztán meghallják, hogy Jézus szólítja őket. És a hangja ismerős nekik: „Én vagyok, ne féljetek!” Talán még nem is látják a sötétben, hogy ki az az „én”, aki szól, mégis jól tudják, ki az. „Én vagyok, ne féljetek!”

És ekkor valami rendkívüli dolog történik. Be akarják venni Jézust magukhoz, de „a hajó egyszeriben odaért a partra, ahová tartottak.”

Ne szaladjunk el ennek különlegessége mellett! János csak a lényegre koncentrál, mégis fontos neki, hogy ezt a tényt megemlítse. Nyilván ekkor ő maga is ott volt társaival a hajóban, tehát azt írta itt le, amit látott, hallott, átélt. Arról tesz bizonyságot, hogy ami itt velük történt, az Jézus hatalmának csodája! Isteni szabadító ereje lett nyilvánvalóvá!

Az evangélista leírja, hogy 25-30 futamnyira távolodtak el a parttól. Ez a hosszmérték az eredetiben „sztadion”. Átszámolva kb. 5-6 km, tehát a tó közepén voltak, amikor Jézus odament hozzájuk. S amikor fel akarták venni, a hajó egyszeriben odaért a partra, ahová tartottak.

Micsoda élmény! Vége a lidércnyomásnak. Vége a kínlódásnak. Vége a rémálomnak. Mint mikor a fekete vihar után hirtelen előbújik a nap, és minden újra fényes és színes lesz. Jézussal együtt egyszeriben célba érnek.

Nyilván nem ők lettek ügyesebbek, gyorsabbak. Nem tettek mást, mint addig. Ami velük történt: Kegyelem. Ajándék. Jézus jelenlétének és hatalmának a napfénye.

Előző kilátástalan helyzetük attól változott meg, hogy Jézus a közelükbe ment, szólította őket, ők pedig felismerték a hangját. „Én vagyok, ne féljetek.” Ennyi történt. Jézus hatalma történt, Ő cselekedett velük.

Ha mi elfogadjuk Jézus közelségét, ha felismerjük hangját, akkor Ő nekünk is ilyen választ tud adni: egyszeriben odaérünk a partra, ahova tartottunk.

Ne akarjuk ezt megérteni vagy megfejteni, hogy hova tűnt az az 5-6 kilométer, hogyan rövidült le a távolság és az idő. Jézus hatalmának csodája ez, amit csak befogadni és elfogadni lehet.

Jézus szabadító hatalmának csodája történhet velünk is. Átalakíthatja életünkben azt, ami most még kilátástalan és sötét. Az Ő közelében, az Ő szava mellett semmi nem marad olyan, mint azelőtt.

Mondjuk ki bátran és bizalommal: Jó ehhez a Jézushoz tartozni! Jó ennek a Jézusnak a hatalmában tudni az életünket.

Erősítsen meg minket Isten a Jézushoz tartozás örömében, mi pedig bízzuk Rá magunkat napról-napra!