Jézus kérdez

• Olvasmány: Máté evangéliuma 16,1-12
• Alapige: Máté evangéliuma 16,8-9

„Jézus, így szólt hozzájuk: Miért gondolkodtok magatokban azon, ti kicsinyhitűek, hogy nincs kenyeretek? Még mindig nem értitek? Nem emlékeztek…?

A Bibliaolvasó Kalauz szerint mostanában Máté evangéliumát olvassuk, és a tegnapra kijelölt igeszakaszt hallottuk az imént az úrasztalától. Ebben első hallásra is feltűnik, hogy Jézus szinte csak kérdez. Itt nem olyannak látjuk Őt, mint a legtöbb evangéliumi történetben. Itt nem tanítást ad, nem kijelent, nem elmagyaráz valamit, hanem kérdez. Kérdései özönét zúdítja a tanítványokra, s miközben kérdez, érezzük, hogy mennyire szomorú az értetlenségük miatt. Egyik kérdését a másik után teszi fel, és választ vár tanítványaitól. Az egész Ige olyan, mintha egy óriási kérdőjel volna.

Ezt a kérdőjelet kapjuk most mi is. Az egykori tanítványokhoz hasonlóan most Jézus minket is kérdez, és választ vár tőlünk.

És nagyon fontos látnunk, hogy ezek gyógyító kérdések. Ha van is szomorúság és feddés Jézus hangjában, elsősorban mégsem számonkér minket, és nem felelősségre von. Nem is vizsgáztatni akar minket, ahogyan egy pedagógus vagy professzor teszi a tanítványaival. Jézus gyógyít ezekkel a kérdésekkel.

Azt kérdezi a tanítványoktól: „Mit gondolkodtok azon, ti kicsinyhitűek, hogy nincs kenyeretek? Még mindig nem értitek? Nem emlékeztek?”

Tehát azt kérdezi tőlük Jézus: Emlékeznek-e még a csodáira, amiket együtt átéltek? Emlékeznek-e, hogy hány ember lakott jól, és hogy ők maguk segítettek neki a kenyér szétosztásában? Emlékeznek-e az ötezer ember öt kenyerére? Emlékeznek e a négyezer ember hét kenyerére? Emlékeznek-e, hogy miután mindenki jóllakott, mennyi maradékot szedtek össze?

Ezekkel a kérdésekkel Jézus bennünket is kérdez: Emlékszel-e arra, amikor imádkoztál, én pedig melletted voltam? Emlékszel-e, hogyan segítettelek a bajban? Emlékszel-e arra, amikor jól mentek a dolgaid, jól alakult az életed? Amikor átélted, hogy mindenhonnan segítséget kapsz, mintha külső erők segítenének… Ezek mind az én csodáim voltak – mondja Jézus, ez én voltam és én vagyok a te életedben!

Így ír Ézsaiás próféta: „Az igaz ember ösvénye egyenes, te egyengeted az igaz ember útját.” (Ézs 26,7) Az „igaz ember” itt nem jogi kategória, hanem olyan embert jelent, aki hűséges Istenhez, aki bízni tud Benne, aki Isten akaratát igyekszik követni. Az ilyen ember átéli, hogy az Úr egyenessé teszi az útját. Amikor valahogy minden „összejön”, mindenki segít, eltűnnek az akadályok, kinyílnak az ajtók. Sokszor hétköznapi „apróságok” ezek, amiket gyakran nem is értékelünk eléggé. (Bezzeg, ha fordítva történne…) Ezekre a csodákra emlékeztet az Ige: Isten az, aki egyenessé teheti a mi ösvényeinket.

A tanítványok egyébként egy banális félreértés áldozatai: A farizeusok és szadduceusok provokálják Jézust, ő azonban kitér előlük. Ezután figyelmezteti tanítványit, hogy őrizkedjenek a farizeusok kovászától. Erről a szóról pedig mi jut eszükbe? – Nem is hoztunk magunkkal kenyeret! Mi lesz velünk, éhen maradunk?

A kenyér miatt aggódnak, miközben ott van karnyújtásnyira, aki mellett a kenyérszaporítást átélték! Úgy viselkednek, mintha az meg sem történt volna, mintha nem ugyanaz a Jézus állna most is mellettük. Ráadásul a kenyérszaporítás nemrég történhetett, az előző két fejezetben írja le azokat Máté. Hát ilyen gyorsan el lehet felejteni csodákat, életreszóló élményeket Jézus mellett? Hát lehet ennyire vaknak lenni és értetlennek? Bizony, úgy tűnik, hogy lehet. És bizonyára gyakran vagyunk így mi is.

Pál apostol írja: „Most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre.” (1Kor 13,12) Hát ez a mi örök emberi nyomorúságunk: Itt, ebben az életben nem látunk tisztán. Persze ne egy mai tükörre gondoljunk, ami tiszta és hű képet mutat, amikor belenézünk. Akkoriban a tükrök csiszolt fémlapból készültek. Bármennyire is igyekeztek simára csiszolni, azok bizony csak homályos és torz képet adtak. Ilyen torz a látásunk, és ilyen homályos az emlékezetünk is.

Elfelejtjük a jót, a szépet, a segítő kezet, – viszont őrizgetjük a sérelmeket, a bántást, a rosszat. Mintha a memóriánk csak a rosszra lenne fogékony. Van azonban lehetőségünk „nevelni” az emlékezetünket.

Amikor Mózes átadja a nagy parancsot Izráelnek, hogy „szeresd az Urat, a te Istenedet…”, akkor ezt fűzi hozzá intelemként: „Maradjanak a szívedben ezek az Igék, ismételgesd azokat fiaid előtt, beszélj azokról akár házadban vagy, akár úton jársz…” (5Mózes 6,4-9) Vagyis: Memorizáld Isten parancsát, szüntelen emlékeztesd magad arra, amit mondott neked! A mostani Igével kapcsolatban ezt úgy is érthetjük: Mondd el újra meg újra, amit Istentől kaptál! Ismételgesd a veled megtett csodáit, tetteit, segítségét! Mindig emlékeztesd magad azokra!

Azt mondtuk: Jézus kérdései gyógyító kérdések. Igen, mert eszünkbe idézik a Vele átélt régi csodákat. Felidézik a Tőle kapott segítséget, a mellette átélt sok-sok szépséget. Ez pedig gyógyító hatású. Olyan, mint az asztmás tüdőnek a friss, tiszta levegő. Vagy mint a depressziósnak a fény-terápia. Egy új környezet, ami kiemeli a beteget a mérgező, megbetegítő helyzetből, és a gyógyulás felé viszi.

Jézus kérdései így fordítják el gondolatainkat a rossztól, és mutatnak új irányba, a gyógyulás felé. Mindaz a sok jó, ami egykor megtörtént, a sok csoda, amit valamikor átéltünk Jézus mellett, nem csupán halott emlék. Újra megismétlődhet, hiszen a Mester csak egy karnyújtásnyira van tőlünk, – csak egy imádságnyi távolságra.

Mindenki őrizget magában olyan emlékeket, amik neki nagyon fontosak. Lehet az egy élmény, ami meghatározta az életét, vagy éppen egy tárgy, ami szinte összeforrt ővele, és soha meg nem válna tőle.

Ez az Ige azt kéri tőlünk: Így őrizzük az Istennel kapcsolatos élményeinket is! Újra meg újra idézzük fel, ismételgessük, emlékeztessük rá magunkat, és beszéljünk azokról mások előtt is!

Engedjük, hogy Jézus kérdései belül a szívünkben visszhangozzanak, emlékeztessenek, és gyógyítsanak!