Jézus békessége

[fusion_dropcap boxed="yes" boxed_radius="0" color="#987a55" class="fusion-content-tb-dropcap"]h[/fusion_dropcap]ttps://open.spotify.com/episode/3dkZVUUmVYJ6wuYJ60wSuE?si=_hI28r0EQCm0TFAu6qyNqQ

• Alapige: János evangéliuma 14,25-27

„Elmondom ezeket nektek, amíg veletek vagyok. A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.
Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!”

Jézus a mai napra rendelt Igében békességet kínál nekünk. Hogy ne nyugtalankodjunk, ne csüggedjünk.

Jól esnek ezek a szavak most különösen is, mikor a járványban naponta ezrek betegednek meg, és százak hunynak el. Amikor rengeteg ember megélhetése veszélybe került, és sokan otthon kényszerülnek dolgozni, tanulni, az egészségügyi dolgozók pedig kimerítő küzdelmet vívnak a rájuk bízottakért. Jól esnek ezek a szavak, és szeretnénk mi is a békességet, nyugalmat és derűt.

De ott van bennünk azért a kérdés: Mégis, hogyan, Urunk?

Zárjuk ki a világot, mindent, ami történik a gondolatainkból, érzéseinkből, az életünkből? A világot, amiben benne élünk?

Mert hát békétlenség nemcsak háborúban lehet, amikor fegyverek csörögnek, fizikai erők csapnak össze, és világjárvány sem kell ahhoz, hogy a mindennapi életünk tele legyen küzdelmekkel a nehezen alakuló körülményeinkkel szemben, kicsi vagy nagy csatározásokkal az emberi kapcsolatainkban, harccal saját testi vagy lelki erőtlenségünkkel szemben.

Kérdezhetnénk.

De annyira nagyon ezt Jézusnak nem kellene elmagyaráznunk. Mert mikor Ő ezeket a szavakat mondja, épp tanítványaitól búcsúzik, és halálára készül. Tudja, hogy gyűlölői nemsokára célt érnek, és gyenge teste megtöretik a kereszten.

A dolgai, a körülmények nagyon rosszul alakulnak, a nép vezetőivel szembeni csata vesztésre áll, az addig lelkes tömeg elpártol tőle, végül tanítványai is elfutnak majd.

Neki nem kell elmagyarázni, hogy milyen ez a világ és milyen ez az emberi élet. Tudja. Valósággal végigélte, és belehalt – értünk.

Pontosan ezért mondja: „nem úgy, ahogy a világ”.

Lehet békesség egy madárdalos tavaszi reggelben kint az erdőn, az éledő természet szépségeiben, a Balaton csendes hullámzásában, lehet békesség szerető családom körében, igaz baráti társaságban, meg ugye, csak egészség legyen! Milyen jó, hogy nem kell most éppen pusztító háborúban élni, fontos minden ilyen fajta békesség. Amit valóban adhat a világ. De ez rettenetesen törékeny, és sohasem teljes. Nem végleges.

Bármi ezekben egy pillanat alatt megváltozhat, és oda a békesség. Mert az ilyen békesség külső dolgokon múlik, és kívülről hat befelé.

Jézus békessége nem kívülről, rendezett külső körülményekből befelé ható erő, hanem az Ő végtelen és elvehetetlen belső békességéből kifelé ható erő, hatalom, képesség.

Ez az Atyával való mélységes és teljes kapcsolat békessége!

Az Atya Isten hatalmában és szeretetében való teljes bizalom!

A Mennyei Atya jóakaratának való engedelmesség öröme!

Ez jelenik meg abban a történetben is, mikor a tanítványokkal csónakban utazva hatalmas viharba keverednek. Péterék az életükért küzdenek, míg Jézus a kis halászhajó végében jóízűen alszik.

Kétségbeesetten ébresztik fel: Mester, mester, elveszünk! Jézus pedig végtelen nyugalommal kel fel, és szomorúan kérdez rá tanítványai hitére. Majd a vihar felé fordul, parancsol, és engedi, hogy hatalmas belső békessége kiáradjon, és az elemi erők is – a tomboló szél, a vad hullámok is – megbékéljenek. Nagy csend lett.

Jézus békességet teremt.

És szeretné ezt a békességet adni nekünk. A Nagypénteken magukra maradó apostoloknak, akik épp azt sem értik, mi történik és miért, csak aggódva tapasztalják a dolgok nagyon rosszra fordulását, és nekünk, mai tanítványainak is.
Akik ugyancsak aggódunk, nyugtalankodunk, félünk, feszültek vagyunk, erőnk és békességünk talán fogytán van, és nem értjük, Isten mit miért enged rá az életünkre.

Jézus békességet tud teremteni bennünk – bármiben is vagyunk. De nem elsősorban úgy, hogy átformálja a külső dolgainkat, hogy lecsendesít az életünk kis hajóját dobáló minden vihart. Vagy úgy, hogy nekiáll érvekkel elmagyarázni, minden esetben megértetni velünk, hogy hogyan lehet tényleg minden javára az Istent szeretőknek. Megteheti persze ezt is.

De elsősorban nem érvek és nem körülmények által adja nekünk békességét, hanem Szentlelke által!

Igen, van, amikor nincs más, mint kérni, hogy a Lélek betöltsön minket, esendőket, méltatlanokat, pusztán Isten ajándékaként. Kérni, hogy Jézus, aki ott van velünk a mi kis hajónkban, végtelen békességével bennünk is legyen! Hogy ráparancsoljon a belső viharunkra, és csendesedjen el minden, szűnjön a sötét uralma, ragyogjon az Ő fénye.

És akkor a Lélek által talán érteni is kezdünk, látni, hinni és bízni újra. És az Ő békességével tudunk a környezetünkben, kapcsolatainkban, mások lelkében és életében is békességteremtők lenni.

„Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!”

Ó irgalmas Isten, én könyörgésemben füledet hozzám hajtsad,
ó igen jó Isten, minden szükségemben áldásod szaporítsad.

Ó hatalmas Isten, keserűségemben szívemet vidámítsad,
ó nagy és szent Isten, minden félelmemben elmémet bátorítsad.

Ó örök Úr Isten, a veszedelmekben segedelmedet nyújtsad,
ó igaz Úr Isten, kételkedésemben hitemet gyámolítsad.

Ó áldott Úr Isten, rossz testiségemben lelkem Hozzád hódítsad,
ó erős Úr Isten, a világ fényében szemem világosítsad.