Isten szerinti bölcsesség

• Olvasmány: 1 Királyok 3,5-24
• Alapige: 1 Korinthus 2,1-2.4-7

„Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten bizonyságtételét. Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. Beszédem és igehirdetésem nem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével, hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék. A tökéletesek között azonban mi is bölcsességet szólunk, de nem e világnak, sem e világ mulandó fejedelmeinek bölcsességét, hanem Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre.”

A Bibliaolvasó Kalauz szerinti mai Igében (1Kir 3) azt hallottuk, hogy Salamon uralkodása kezdetén bölcsességet kér Istentől, hogy jó király lehessen. Ha figyelmesen olvassuk a szöveget, Salamon „engedelmes szívet” kért, és Isten ezt jelzi vissza válaszában úgy: jól tetted, hogy értelmet (bölcsességet) kértél, hogy törvényemnek engedelmeskedve jól tudj kormányozni. Tehát Isten szerint a bölcsesség: Neki engedelmes élet.

A hozzáolvasott Igében (1Kor 2) Pál azokkal küzd, akik a gyülekezetet veszélyeztetik tanításukkal. Ellenfeleit világi bölcselkedőknek tekinti, és velük szemben rámutat az Isten szerinti bölcsességre.

Milyen tehát az Isten szerinti bölcsesség? Kövessük most Pál gondolatmenetét, és miközben bölcsességről hallunk, tartsuk szem előtt: Ez itt nem „bölcselkedés”, nem elméleti fejtegetés, nem üres filozófia, hanem az élet-gyakorlatunkról szól, az életvezetésünkről. Milyen elvek, milyen értékek mentén hozunk döntéseket, milyen bölcsesség irányít bennünket.

Kezdjük azzal, hogy mi is a baja az apostolnak a világ bölcsességével. Fontos, hogy ez alatt ne a mai értelemben vett tudományos ismereteket értsük, ne a fizikai, a biológiai, természeti vagy humán tudományok bölcsességére gondoljunk. Az apostol nem a tudatlanságot akarja dicsérni.

Amivel Pál itt szembeszáll, az akkori görög bölcsesség-felfogás! Az ő bölcsességüket (sophia) ugyanis az jellemezte, hogy emberi intellektusukkal akarták megérteni a világ teljességét és Istent. Egy ideológia volt ez, mely hitt az emberi értelem és megismerő képesség mindenhatóságában. Néhány magyarázó szerint az apostol által emlegetett „tökéletesek” egy filozófiai-szellemi áramlat volt, egy „elitcsapat”, melynek tagjai ezt a felfogást képviselték. Hittek önnön szellemi teljesítményükben, hogy a teljességet meg tudják érteni.

Az is kiderül Pál ellenfeleiről, hogy híveiket szónoki bravúrral, hitetéssel, az ékesszólás és meggyőzés eszközeivel toborozták.

Nem ismeretlen ez számunkra, hiszen a mai reklámszakma is hasonlóképpen működik: Minél szebbnek, kívánatosabbnak ábrázolják az árut, annál többen megveszik majd. Nem is az a fontos, hogy igaz legyen, amit mondanak és hirdetnek, hanem hogy vonzóvá tegyék, és minél többen megvegyék, fogyasszák. Szép szavakkal, szép képekkel operálnak, akár igazságtartalom nélkül is.

Csakhogy minden, ami emberi, az egyúttal véges, és időhöz kötött. A legmélyebb bölcsességeinkre is igaz ez: mivel emberi, ezért nagyon is véges és korlátolt. Létünk legmélyebb kérdéseire bizony soha nem fogunk tudni választ kapni az emberi logika segítségével.

Szent-Györgyi Albert, a gyógyszertan és élettan híres kutatója így vallott: „Az élet titkát kutatva az atomoknál és elektronoknál kötöttem ki, amelyekben egyáltalán nincs élet. Valahol útközben az élet kiszaladt az ujjaim közül.”

Stephen W. Hawking, az ismert tudós, elméleti fizikus, a világegyetem keletkezését kutatva logikus következtetések alapján a következő eredményre jutott: Az ősrobbanást megelőzően a világegyetem egy nulla kiterjedésű, de végtelen tömegű pontban sűrűsödött össze. Ez tágult ki, miközben kialakultak a galaxisok, és egyszer majd a tágulása szükségszerűen elér egy olyan szintre, amikor újra zsugorodni kezd, és újra nulla kiterjedésű, végtelen tömegű ponttá lesz, és kezdődik minden elölről… Próbáljuk csak elképzelni! Nincsen térbeli kiterjedése, de minden későbbi bolygó és csillag tömege benne van…

Ilyen a mi emberi bölcsességünk és logikánk. A nagy végső kérdéseknél kénytelen olyan végkövetkeztetésre jutni, ami nem logikus, hanem inkább ellentmondásos, és teljes képtelenségnek tűnik. Emberek vagyunk, kutatunk, izgalmas dolgokat fedezünk fel, és nagy igazságokat mondunk ki, de mindig csak újabb és újabb kérdésekbe ütközünk. – Olyanok vagyunk, mint a tengerparton játszó kisfiú, aki rendületlenül hordja játékvödrével a vizet, s a felnőtt kérdésére büszkén válaszolja: „Hogy mit csinálok? Hát kimerem a tengert!”

Isten bölcsessége egész másféle logikára épül. Pál apostol úgy tárja elénk, hogy Isten bölcsessége Krisztusra, és az Ő keresztjére épül!

Az előző részben ír arról: Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki ugyan egyiknek megütközés, másiknak pedig bolondság, de nekünk, akik hiszünk, Isten ereje és bölcsessége. Elrejtett bölcsesség ez, mert a nem lelki ember képtelen elfogadni, hogy Istennek ez lenne az útja. A kereszt – bolondság a görögöknek, bolondság az emberi bölcsességnek.

Ma sincs ez másként. A mai felfogástól Krisztus keresztje ugyanannyira idegen, mint Pál idejében volt. Ismerjük, sokszor látjuk, elfogadott jelkép, a kultúránk része, sokan nyakukban hordják ékszer gyanánt, de bizony, nem vonzó, amit ábrázol. A szenvedő Isten, akit meg lehetett ölni? – Emberi ésszel ez felfoghatatlan.

Pedig Krisztus nélkül és az Ő keresztje nélkül semmit nem tudhatnánk megváltásról, szeretetről, kegyelemről, vagy örök életről. Tarthatjátok bolondságnak – írja az apostol, – de Isten „bolondsága” bölcsebb minden emberi bölcsességnél!

A „tökéletesekről” mindezek miatt érezhető gúnnyal beszél Pál apostol: Tökéletesnek hiszed magad? Mindent érteni akarsz a világból? Krisztus keresztje nélkül csak bezárt emberi kicsinységedet értheted! Sem a szeretet titkát, sem a megbocsátást, sem a többi mélyebb értéket, ami emberré tesz minket, nem értheted anélkül.

Ugyanakkor Pál szerint van a tökéletességnek egy Isteni útja! A Filippi levélben (3,12-15), egyik legismertebb önvallomásában írja: Még nem vagyok a célnál, még nem értem el, de nagyon igyekszem, hogy megragadjam Krisztust és a Benne adott mennyei jutalmat. Ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a célt felé. Majd így folytatja: „Akik tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk.”

Van tehát tökéletes ember! De nem az a tökéletes, aki hibátlan, mert ilyen ember nincs. És nem az a tökéletes, aki mindenben elégedett önmagával, aki azt gondolja, hogy emberi bölcsessége és logikája mindenre elég. Hanem tökéletes az, aki Isten szerint bölcs! Aki tudja, hogy úton jár, aki neki tud feszülni a célnak. Aki engedi vezetni magát Isten Lelke által, így él Isten bölcsessége szerint.

Ezt a bölcsességet kérte Salamon is: Istennek engedelmes szívet, hogy az Ő akarata szerint, Neki tetsző módon éljen és kormányozzon.

Engedjük mi is magunkat ezen az úton vezetni Isten Lelke által, hogy igazzá legyen életünkre a zsoltár: Úgy számlálhassuk napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk, Isten szerinti bölcsességben gyarapodjunk! (Zsolt 90,12)