Isten szava

• Olvasmány: János evangéliuma 1,1-17
• Alapige: Zsidókhoz írt levél 1,1-3

„Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette. Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült.”

A mai napon egész egyházunk a Bibliavasárnapot ünnepli. Ezen az alkalmon adományainkat is a Szentírás kiadásának és terjesztésének megsegítésére szánjuk, így gyűjtjük össze és küldjük tovább, s az igehirdetések is országszerte Isten írott Igéjéről szólnak valamilyen módon.

Ma már hazánkban sem vitatja senki, hogy a Biblia világirodalmi jelentőségű mű, amelynek hatása egész Európa kultúráját, jogrendjét, művészeteit alakította, és valamelyes ismerete már az alapműveltséghez tartozik.

Még e szkeptikus modern kor idején is ez a legnagyobb példányszámban eladott könyv szerte a világon. A mai napig „bestseller”. Minden dicsérő méltatás mellett sem beszélhetünk azonban róla keresztyénként úgy, mint egy egyszerű könyvről. A számunkra ennél sokkal többet jelent!

Kiderül ez Igénkből is, ha arra a három, egy könyvvel kapcsolatban teljesen természetes kérdésre keressük a választ, hogy: Ki írta? Kinek szól? és Mi a témája? S azt találjuk, hogy mindegyik kérdésre két különböző válasz adható, ráadásul úgy, hogy mindkettő egyszerre igaz.

Nem túl könnyű felelni arra, hogy vajon ki írta ezt a könyvet. Hiszen több, mint másfél évezreden át íródott, szerzői közt voltak történetírók, királyi krónikások, próféták, költők, apostolok, …

Egyes könyvrészeinek különböző történelmi korok és élethelyzetek szolgálnak hátteréül, különböző írói egyéniségek és stílusok nyilvánulnak meg benne. S bár Isten választotta ki mindnyájukat, és Ő bízta rájuk üzenetét, de nem úgy diktálta le nekik a szöveget, mint a tanító néni a tollbamondást az iskolában, nem hangfelvevőre mondta fel a leírandókat.

Élő, érző, gondolkodó, aktív embereken keresztül szólt úgy, hogy nem törölte el egyéniségüket, hanem felhasználta vérmérsékletüket, genetikai örökségüket, neveltetésüket, tapasztalataikat. Éppen ebből fakad a Biblia teljesen egyedi sokszínűsége, sokféle élethelyzethez illő volta.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a Szentírás örök és időtlen, mert egyetlen szerzője van, az Örökkévaló Isten. Ahogy Pál írja Timóteusnak: A teljes Írás Istentől ihletett”.

Másfélezer éves idői eltérés ellenére emberileg megmagyarázhatatlanul csengenek össze ószövetségi próféciák és a sokkal később íródott jelenések könyvbéli látomások, a zsoltároknak vagy az énekek énekének és az újszövetségi példázatoknak a gyönyörű, Istenről szóló képei, a mózesi törvények és a páli levelek élettanító bölcsessége. Mert mégis egy és ugyanaz a szerző, ha emberi „tollakon” keresztül is: Isten Szentlelke!

Eszembe jut egy szép régi festmény, amely egy evangélistát ábrázol, amint magányosan az asztala felett görnyedve ír. Mégsincs egyedül, mert mögé a művész odafestette a láthatatlan Urat, aki kezét vállára téve fölébehajol, és beszél hozzá.

Ez az üzenet mindannyiunkat megértést kereső alázatra hív, mert csak akkor nyílik meg számunkra igazán ez a könyv, ha úgy vesszük kézbe és úgy olvassuk, hogy ez Isten Szent Szava!

S hogy kinek szól a Biblia? Erre is kétféleképp válaszolhatunk. Egyrészt az embernek, általában. Úgy is, mint az adott bibliai korban élőknek szóló üzenet, iránymutatás, történelem-értelmezés, s úgy is, mint az emberiségnek adott általános tanítás, törvényadás, életvezetés és üdvígéret.

S mégis biztos hittel és megtapasztalással felelhetem erre a kérdésre egyszerűen azt, hogy nekem szól. Személyesen nekem, neked, nekünk.

Az előbb említett festményre visszautalva, éppen azért lehet egészen rendkívüli módon élő ez a könyv, mert ez az isteni közelség és jelenlét nem csak az írásakor, hanem olvasásakor is munkálkodik. Istennel írták, a Szentlélek által, és Istennel olvassuk, a Szentlélek által.

Ha csendességünkben, igehallgatásunkban engedjük, hogy jelen legyen. Akkor átélhetjük, hogy egy többezer éves mondat szíven üt és megszólít minket, leleplez és megítél életünk dolgaiban, de át is formál, válaszol és kérdez minket, vigasztal, biztat és erőt ad.

Így lehetséges, hogy bibliaolvasó, hívő emberek egy-egy prófétai Igét, zsoltárverset vagy evangéliumi mondatot úgy hordoznak évtizedeken át, mint életüket megmentő, sorsfordító drága kincset.

Így lehet a „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak téged, enyém vagy!” ézsaiási Igében ez a „téged” az élő Isten személyesen megszólító hangja egy több mint kétezer évvel ezelőtti babiloni fogságban sínylődő zsidó embernek, egy az első századokban élt és üldöztetett őskeresztyénnek, és nekünk – itt a 21. sz. elején.

Mindez pedig minket hálára hív. Hálára, hogy Isten velünk van, szól hozzánk, közel van és beszélget velünk és a mi életünkről beszél.

Harmadik kérdésünk a Biblia témájára kérdez, miről-kiről szól? Témája egyrészt felsorolhatatlanul gazdag. Másfél évezred történelme, élet és halál, jó és rossz, helyes és gonosz kérdése, háborúk, szerelmek, fényes karrierek és csúfos bukások története, múlt, jelen és jövő…

S mégis igaza van Luthernek, aki így fogalmaz: „A Biblia Krisztus bölcsője”. Őróla és Őreá nézve íratott meg minden.

Olvastam valahol egy aranyos képet, ami ehhez kapcsolható, a régi vidéki Angliában mondogatták: Bármelyik kis angol falunak a legkisebb utcájából is indulsz el, mindig egy nagyobb utcába, onnan is egy nagyobb útra érsz, s végül mindenünnen Londonba érkezel.

Talán kicsit profán és egyszerű a példa, de valahogy mégis így van a Szentírással is. Vannak egészen távolinak tűnő kis „utcái”, részei, s vannak nagyon direkten vezető „sugárútjai”, de végül minden szimbólum és prófécia Jézus Krisztusra mutat!

A rabságból menekülő nép előtt kettéváló Vörös-tenger, mely az Ígéret Földjére nyitott utat, Őróla szól, aki az Út, az Igazság és az Élet, az egyedüli út a Mennyei Atyához. A magas póznára felszegezett rézkígyó, amely a pusztában vándorló és mérges kígyóktól megtámadott népet mentette meg a haláltól, csak azzal, hogy aki hittel ránézett, életben maradt, ez az ősi kereszt-alak az Ő váltsághaláláról beszél. Minden mózesi törvényben elrendelt véres áldozat Őróla prédikál, akinek ártatlanként ontották vérét a bűnösök helyett, hogy megváltássá legyen nekünk.

Ő általa teremtetett a világ (múlt), Ő hordozza a mindenséget (jelen), és Ő örököl mindent (jövő). Ő a mi valóságunknak, létünknek alapja és beteljesítője. Ő Istennek hozzánk forduló, életet adó, megtartó, megszabadító szeretete, amely oly végtelen, hogy testté lett a számunkra. Ő Isten megszólítása, SZAVA hozzánk. Őbenne van gyökere és értelme minden isteni üzenetnek, igének, mert Ő a testté lett IGE.