Isten gondoskodó szeretete

• Olvasmány: 5 Mózes 8,1-10
• Alapige: 1 Mózes 28,16-18.20-22

„Amikor Jákób fölébredt álmából, ezt mondta: Bizonyára az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja. Reggel fölkelt Jákób, fogta azt a követ, amely a fejealja volt, fölállította szent oszlopként, és olajat öntött a tetejére. És ilyen fogadalmat tett Jákób: Ha velem lesz Isten, és megőriz ezen az úton, amelyen most járok, ha ad nekem ételül kenyeret és öltözetül ruhát, és épségben visszatérek apám házába, akkor az Úr lesz az én Istenem. Ez a kő pedig, amelyet szent oszlopként állítottam föl, Isten háza lesz, és bármit adsz nekem, a tizedét neked adom.”

Az új kenyérért adunk ma hálát. De amikor kenyérről beszélünk, nem csak magára a finom, kovászillatú kenyérre gondolunk, hanem még nagyon sok mindenre. A kenyér a megélhetést is jelenti, az otthont, a biztonságot, a hazánkat, családunkat.

A mögöttünk hagyott augusztus 20-i ünnepben is összefonódik a kenyerünk és a hazánk. Mert a kenyér Istennek mindazt a sok-sok ajándékát jelképezi, amikre itt a földi életben szükségünk van.

Luther így tanít a Mi Atyánk magyarázatában a mindennapi kenyérről: „A kenyérhez tartozik az evés és ivás, ruha és cipő, ház és udvar, szántóföld és minden jószág, házastárs és gyermek, a felsőbbség és a jó kormányzók, béke és egészség, jó barátok és hű szomszédok, és sok más ezekhez hasonlók.” Az új kenyérrel együtt mindezek itt vannak most a gondolatainkban, és hálát adunk ezekért Istenünknek.

Az előbb felolvasott Igében a honfoglalás előtt álló Izráelről hallottuk, hogy Isten hogyan gondoskodott róluk a pusztában, és milyen gazdagon termő földje lesz majd új hazájuknak. Jákób is az Úrnak tett fogadalmában a kenyeret és az otthont együtt említi: „Ha velem lesz Isten, és megőriz, ha ad nekem ételül kenyeret és öltözetül ruhát, és békességben térek vissza apám házába, akkor az Úr lesz az én Istenem.”

Ez az Ige elsőként azt helyezi a szívünkre, hogy a kenyerünk kérdése, a megélhetésünk szorosan az Istenhez tartozik. Az Istennel való kapcsolatunktól, a hitünktől ezt a kérdést nem szabad elválasztani.

Sok ember amikor Istenre gondol, csak a lelki dolgokat köti hozzá. Istenre a hitem tartozik, és a lelki életem. Viszont a megélhetésem, a pénzem, a keresetem már egészen más történet. Jákób példáján látjuk, hogy ez nem így van.

A felolvasott Igében Jákób számára ez a reggeli óra egy istentisztelet volt. Az Istennel való találkozás különleges alkalma, hitének bensőséges pillanata, egy Isten előtti fogadalomtétel. Jákób itt valami csodát él át. Szent ez a hely és szent az idő. „Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja”! – És lám, ezen a szent helyen ilyen erősen hangsúlyt kapnak Jákób testi szükségletei, a tápláléka, ruházata, megélhetése és otthona!

Igen, a kenyerünknek, a megélhetésünknek Istennél van a helye! Szépen illusztrálja ezt az Úrasztalán a kenyér és a búzakalász, a föld termése. A kenyeret Jézus a Vele való különleges közösség kifejezőjévé tette, ilyen nagy méltósággal ruházta fel. Mert Isten nem csak a lelkünkről, hanem egész valónkról akar gondoskodni! És erről számtalanszor bizonyságot is tett népe előtt.

Jákób és családja történeteiben sok szép példát találunk erre. A nagy éhínség idején, amikor csak Egyiptomban volt kenyér, Józsefet szemelte ki Isten, hogy népének megtartója legyen. Ő volt Isten eszköze, kenyérközvetítője, akin keresztül gondoskodott övéiről. Aztán néhány generációval Jákób után, a pusztai vándorlás idején, Isten jóltartotta népét a mannával. Az Újszövetségben Jézus csodái közül legtöbbször a sokaság megvendégelését írták le. Mert Jézus a hozzá jövőknek nemcsak a lelkét akarta táplálni, nemcsak tanítást adott, hanem a testüket is jóllakatta kenyérrel és hallal.

Mi is ebben a sorban állunk. Istentől kapjuk a kenyerünket, a hazánkat, otthonunk biztonságát, szeretteinket, a megőrzött egészségünket. Ne csak ma, hanem mindenkor Neki adjunk hálát mindezekért, mert szeretetének kézzelfogható jelei ezek!

A másik üzenet, amit szeretnék továbbadni az Igéből: Isten gondoskodó szeretete megelőzi a mi kéréseinket!

Jákób fogadalmában Istentől kéri el a kenyeret, a ruházkodást és az otthont. Isten azonban már előbb megígéri neki, hogy gondoskodni fog róla. „Én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy. Bizony nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.”

Igen, ilyen Istenünk van. Az Ő gondoskodása, szeretete megelőz minket, megelőzi kéréseinket. „Mielőtt kiáltanak, már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom.” (Ézsaiás 65,24)

Isten megelőző szeretetéről ír Ady az „Ádám, hol vagy” c. versében:

„Oszlik lelkemnek barna gyásza:
Nagy fehér fényben jön az Isten,
Hogy ellenségim leigázza.

Az arcát még titkolja, rejti,
De Nap-szemét nagy szánalommal
Most már sokszor rajtam felejti.

És hogyha néha-néha győzök,
Ő járt, az Isten járt előttem,
Kivonta kardját, megelőzött.”

Így tapasztaljuk mi is számtalanszor. Akár barna gyászainkban, akár hétköznapi küzdelmeinkben, újra meg újra átéljük. Ha előre tudtunk lépni, ha sikerültek a dolgaink, akkor visszanézve arra csodálkozhatunk rá, hogy bizony Ő járt előttünk, és előkészítette a győzelmünket!

Jákób egész élete egy nagy bizonyságtétel Isten megelőző szeretetéről. Amerre csak járt, szerencséssé tette útját Isten. Előkészítette a fogadtatását a rokonai között, előkészítette a házasságát, és Isten gazdagon megáldotta minden munkáját.

Igazán irigylésre méltó ez az ember: Olajozottan mennek dolgai, minden „bejön” neki. Igen. Azért, mert minden ügyeskedése és emberi számítása mögött és ellenére is ott áll Isten a háttérben! Ő volt élete rendezője, Ő előzte meg mindenben a szeretetével.

Most, amikor hálát adunk a kenyérért, tegyük egész valónkat Isten kezébe: lelkünket, és testi szükségeinket egyaránt!

Lássuk meg életünkben Isten szeretetének kézzelfogható jeleit: a mindennapi kenyeret, a vasárnapi ebédet, a mellénk adott társakat, családjainkat, békés otthonainkat!

„Érezzétek és lássátok, hogy jó az Úr!”