Isten felettünk – mellettünk – bennünk

• Olvasmány: Lukács evangéliuma 4,16-21; 7,20-23
• Alapige: Ézsaiás próféta könyve 57,15

„Ezt mondja a magasztos, a felséges, aki örök hajlékában lakik és szent az Ő neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosak lelkét és új életre keltsem a megtörtek szívét.”

Ma Szentháromság vasárnapja van. Akiben mi keresztényként hiszünk az a Szentháromság-Egy Isten. Ez más monoteista vallások számára  botrányos, a hitetlenek számára nevetség tárgya. Hogyan lehet valaki egyszerre egy és három?

Lehet ezt lelkészként, hitoktatóként sokféleképp magyarázni, próbálni szemléltetni, mondván hogy a háromszög is egy síkidom, mégis három oldala vagy szöge van, vagy hogy egészen más a jég: kemény, fehér és hideg, más a víz: folyékony és átlátszó, létfontosságú anyag, más a gőz: forró és alig látható, megfoghatatlan – és mégis H2O mindegyik képlete.

Mindezen képek azonban a Szentháromság misztériumáról, csodájáról nagyon keveset tudnak átadni. Hogyan lehet akkor mégis mindezt megérteni? Egyedül úgy, hogy megismerem Őt! Megismerem Őt az életem során úgy, mint Atyát, mint Fiút és mint Lelket.

A Szentháromság napja egyházunk ünnepes félévének az utolsó vasárnapja. Ez az ünnepes félév adventtel kezdődik és végigmegy a nagyünnepeken, majd ezzel a vasárnappal véget ér. Kicsit olyan ez, mint mikor a vándor végigmegy a helyi ösvényen, felérve a csúcsra pedig visszatekint, és kicsit fáradtan, de örömmel emlékezik, hogy igen, ott volt az, ahol megpihentem, ott volt az, ahol forrásvíz üdített, ott volt, ahol erőt kaptam, és most hálával és örömmel tekintek vissza erre az útra. Nekünk keresztényeknek ilyen ez a mostani vasárnap.

Visszatekintünk adventre és karácsonyra, amikor az a felfoghatalanul végtelen és hatalmas Isten, mindennek Teremtője egy ember testében belép ebbe a teremtett világba. Atyává lett a számunkra, mert a Fiúban közellépett hozzánk. És így tekintünk vissza nagypéntekre és húsvétra, amikor a Fiú önmagát adja értünk halálra, és megtöri a gonosz, a halál, a kárhozat (= Istentől elszakadtság) átkát, uralmát az életünkön. És visszatekintünk pünkösdre, amikor ez az isteni erő minden addiginál egyetemesebben megjelenik a tér és idő koordinátái közt, az anyagi világban, a szívünkben, értelmünkben és bennünk munkálkodik.

Ő önmagát így jelenti ki a Biblia szavain keresztül, hogy Atya, Fiú és Szentlélek. Ugyanezt a misztériumot fejezi ki az az Ige is, amit az előbb olvastam fel. Beszél arról, hogy magasságban és szentségben lakik. Természetesen nem helyileg, hanem azt jelenti ez, hogy fölötte mindennek, ami van, tehát az Isten nem egy darabja ennek a világnak, hanem rajta kívül és fölötte álló hatalom. És szentségben, tehát abszolút tökéletes tisztaságban, olyan fényben, aminek nincsen árnyéka, olyan lényegi távolságban, ami nem hidalható át sem gondolattal, sem érzéssel, sem fantáziával, sem akarattal. Istennek ezt a mindenek fölött uralkodó dicsőségét, titokzatosságát fejezi ki ez a szó, hogy Atya.

De ugyanez az Atya nemcsak a magasságban és a szentségben lakozik valahol fölöttünk, hanem ugyanakkor a megtörttel és alázatos szívű emberrel is. Tehát nemcsak fölöttünk van valahol, hanem egészen velünk is van, olyan valóságosan, mint egy sorstárs, barát, testvér. Tehát az, Aki egészen fölötte van az emberi életnek, ugyanakkor egészen benne is van az emberi életben. Annyira, hogy részt vesz az életünkben, szolidáris velünk, a bánatunkban és a szomorúságunkban, mellénk áll a küzdelmeinkben, leül velünk együtt az ebédlőasztalunkhoz, magához veszi a bűneinket, velünk jön a halálunkba és mindezt olyan valóságosan és kézzelfogható módon, ahogy ezt megtette a Názáreti Jézusnak a személyében.

Aki tényleg végigélt egy egész emberi életet itt közöttünk a születéstől a halálig. Tehát annak a magasságos és szentséges Istennek ezt az életre-halálra vállaló szolidaritását fejezi ki ez a szó, hogy Fiú, vagy Jézus.

És ugyanez az Isten nemcsak a fölöttünk lévő titokzatosságában, nemcsak a velünk való sorsközösségben akar élni, hanem ugyanakkor bennünk is. Valahol a lelkünkben, a szívünkben, ahogyan Ő mondja, hogy „megelevenítsem az alázatosaknak a lelkét és életre keltsem a megtörteknek a szívét”. Ő munkál bennünk hitet, békességet, látást-értelmet, bűnbánatot, megtérést, megtisztulást, újrakezdést, erőt, megbocsátást, szeretetet.

Ez a magasságos és felséges Isten benne akar lenni a mozdulatainkban, benne akar hatni a szívünkben, a gondolatainkban, a cselekedeteinkben, a szeretetünkben, az imádságunkban, a szolgálatunkban, az orvosi, a mérnöki, a háziasszonyi, a gyári munkási munkásságunkban, mint megelevenítő és jóra vezérlő és tisztogató égi hatalom. Istennek ez a bennünk élő és bennünket éltető titokzatossága az, amit így nevezünk, hogy Szentlélek.

Ez a teljes Szentháromság titka. Ugyanaz az Isten fölöttem, mellettem és bennem, a magasságban és mélységben, távol és mégis közel, elérhetetlenül és mégis bennem. Elképzelhetetlen és mégis megtapasztalható valóságban. Megközelíthetetlenségben és mégis a legszorosabb életközösségben velem.

Szentháromság ünnepe abból az örömből született meg, hogy a keresztény gyülekezetek egyszerűen csak dicsérni és imádni akarták ezt az Istent. De mit jelent dicsérni, dicsőíteni és imádni az Istent?

Egy történet szerint volt egy apa, akinek hét gyermeke volt. Nagyon szerette őket, és sokat dolgozott értük. Hogy legyen mit enniük és inniuk, legyen mibe ruházkodniuk, legyen hol lakniuk, tanulhassanak, és boldog felnőttekké válhassanak.

Egyszer, amikor nagyon fáradtan hazaért a munkahelyéről, bement a dolgozószobájába, hogy legyen néhány perc nyugalma. De amint leült foteljába, már is hallotta, hogy valaki kopogtat, és nyílt is az ajtó. A legidősebb gyermeke lépett a szobába, el akart kéredzkedni, hogy az estét a barátival tölthesse. Miután megbeszélték a dolgot, jött is a második gyermeke: írja alá az ellenőrzőjét, amibe jó és rossz jegyek is kerültek. Még ki sem ment a második, már jött is a harmadik gyermek: költőpénzt kért az apától. Aztán már érkezett a negyedik és az ötödik, akik nagy vitájuk eldöntését kérték tőle. A hatodik vérző kézzel szaladt hozzá: lássa gyorsan el a sebét.

Az édesapa kimerülten rogyott le székére, amikor újra csikordult az ajtó: a hetedik gyermek érkezésére felnézve kérdezte:

– Mit szeretnél már te is, gyermekem? Mit kérsz tőlem? Mit segítsek?

– Semmit, apa – válaszolt a hetedik -, csak szeretnék itt lenni veled, és nézni téged.

A mai vasárnap arra hív bennünket, Testvéreim, hogy szeressük, dicsérjük és csodáljuk az Istent. Az Atya, Fiú, Szentlélek, Szentháromság egy igaz Istent, amiért annyi jót tett és tesz értünk. Legyünk legalább egy kicsit olyanok, mint ez a hetedik gyermek!