Imádkozunk – mindent Rá bízunk

• Alapige: János evangéliuma 16,23-27

„Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen. Ezeket példázatokban mondom nektek, de eljön az óra, amikor többé nem példázatokban szólok hozzátok, hanem nyíltan beszélek nektek az Atyáról. Azon a napon az én nevemben kértek, és nem mondom nektek, hogy én kérem majd az Atyát értetek, mert maga az Atya szeret titeket.”

„Eddig nem kértetek semmit az én nevemben.” Bizony, ez úgy hangzik, mintha Jézus azt mondaná: „Eddig nem kértetek semmit jól.”

Vajon hogyan kell jól kérni? És egyáltalán mi az imádság célja? Csak annyi, hogy Isten meghallgassa kérésünket, és teljesítse azt?

Jézus imádkozni tanít, és szavainak különös súlyt ad, hogy éppen búcsút vesz tanítványaitól. Nem sokkal ezt követően érte jönnek, és elfogják. Jézus rálép a gyötrelem útjára, melyet Övéiért jár végig. Értünk járja végig. Amikor imádkozni tanít, akkor a legfontosabb böjti feladatunkra tanít minket, amit mi oly sokszor félreértünk. A mostani járványhelyzet kényszerű bezártságaiban, vagy azok ellenére is, olyan jó lenne több csendet, több időt találni a Jézus szerinti imádkozásra!

Az első lényeges, amit Jézus ebben az Igében a szívünkre helyez, hogy az imádság mögött egy bőkezű Atya, a mi gazdag Urunk van, aki nem fukarkodik velünk. Jézus nagyon szélesre tárja előttünk az ajtót: „Amit csak kértek”, bármit kértek az Atyától, megadja. Hasonló természetességgel biztat a Hegyi Beszédben is: „Kérjetek, és adatik.” Ilyen egyszerű. „Aki kér, mind kap, a zörgetőnek megnyittatik.”

Vegyük tehát komolyan Jézus biztatását! Amit csak kértek… Emberek vagyunk, ezért szükségleteink vannak, kísértések, próbák közt élünk. Hát kihez fordulhatnánk, és kitől kérhetnénk, ha nem a mi gazdag Atyánktól?

Ugyanakkor vegyük komolyan azt is, amit Jézus hozzátesz: „az én nevemben”. Mi ugyanis nem önmagunkban, nem saját kiválóságunkért, hanem csakis Jézussal együtt, az Ő kezét megfogva mehetünk az Atyához!

Vigyáznunk kell, hogy a „Jézus nevében” nem varázsszó, amit csak hozzáfűzünk kéréseinkhez, és azzal mindent nyerünk, mint az aduásszal. Nem. Sokkal inkább ez az imádkozó ember alaphelyzete! Atyánk Jézussal együtt fogad bennünket minden szükségletünkkel együtt.

Imádságaink egyik leggyakoribb hibája, hogy mi önmagunkkal vagyunk tele, míg imádkozunk. Betöltenek saját gondolataink, igényeink, elképzeléseink, vágyaink, és ezek alakítják kéréseinket. Ilyenkor azonban imánk nem beszélgetés, csak magunkban beszélünk. Önmagunkkal vagyunk tele, szükségeink minden másnál hangosabbak, és nem is halljuk, hogy Urunk is szólna hozzánk valamit.

Mi nem egyedül, hanem csak Jézussal együtt mehetünk az Atyához. Az „ő nevében”.

Az is gyakori tapasztalata a hívő, imádkozó embernek, hogy úgy érzi, ő kitartóan, buzgón kér valamit, de Isten mintha elfordult volna tőle. Nem válaszol. Csönd van.

Olyan ez, mint amikor a nap felé fordított arccal élvezzük a melengetést, de váratlanul felhő takarja el a napot. Talán meggyengült a nap ereje? Nem érezzük fényét és melegét. Talán elfogyott Isten irántunk való szeretete? Elfogyott kegyelme? Nem. Hanem valami ilyenkor eltakarja Őt előlünk. Egy felhő. Talán egy bűnünk, egy mulasztásunk, talán valami rossz szokásunk, ami Isten és miközénk áll. Akadályoz a tisztánlátásban, és nem engedi, hogy Isten melege, áldása elérjen bennünket. Szeretetének fénye emiatt nem tud ránk ragyogni. Tegyük le azt őszinte bűnbánattal Isten elé, hogy az akadály megszűnjön!

„Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen. Azon a napon az én nevemben kértek, és nem mondom nektek, hogy én kérem majd az Atyát értetek, hanem maga az Atya szeret titeket.”

Figyeljük csak meg jól a hangsúlyt Jézus szavaiban: Ő itt egy közvetlen odafordulásról beszél! Arról, hogy nem Neki kell közbenjárnia, hanem az ő nevében tanítványai közvetlen módon kérhetik az Atyát.

Az imádság meghallgatása nem azt jelenti, hogy teljesül minden kérésem. Jézus itt nem tárgyakról beszél, nem óhajok, vágyálmok megvalósulásáról. Nem arról, hogy kérhetek-e lottó ötöst, vagy imádkozhatok-e gyógyulásért, a járvány végéért, stb.

Jézus azt mondja: Az imádság lényege maga az odafordulás, a közvetlen kapcsolat Istennel! Az, hogy Neki elmondhatok mindent. Neki adom önmagammal együtt a kéréseimet. Rá bízom a szükségleteimet. Ez egy bizalommal teljes és természetes kapcsolat: Van Atyám, akinek kezében én mindenestől ott vagyok! Nem tárgyakat várok Tőle, hanem Őt magát kapom. Teljes békességben élhetek, görcsök nélkül – Őmellette.

Pál apostol így ír az imádságról a Filippi levélben: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”

Figyeljük csak meg itt is, hogy mi a célja az imádságainknak! Miért vigyük elé kéréseinket? Talán hogy minden óhajunk teljesüljön? – Nem. Inkább azért, hogy az Ő békessége egészen betölthessen, ereje megőrizzen Jézusban.

Ez a valódi békesség, hogy minden kérésünket Elé tárhatjuk, és nem nekünk kell kiválogatnunk, hogy mire is van igazán szükségünk. A mi Atyánk jobban tudja azt! Elé tárjuk hiányainkat, szükségeinket, mindent, – Ő pedig megadja majd azt, amire testünknek-lelkünknek szüksége van. Megadja, amit szeretetéből jónak lát. Rá bízzuk magunkat, és mi tudjuk, és elfogadjuk: úgy lesz jó nekünk, ahogy Ő alakítja az életünket.

„Kérjetek, és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.”

Áldja meg Urunk a mi böjti időnket, imádságainkat, csendességeinket, és ajándékozzon meg minket ilyen mindent-Rá-bízó bizalommal!