Hol van Isten?

• Olvasmány: Ruth könyve 2,1-12
• Alapige: Ruth könyve 1,8-9.16

„Ezt mondta Naomi a két menyének: Menjetek, forduljatok vissza, ki-ki az anyja házába! Bánjon veletek az Úr olyan szeretettel, amilyennel ti bántatok a meghaltakkal és velem! Adja meg nektek az Úr, hogy mindkettőtök nyugalmat találjon majd férjének házában! Azután megcsókolta őket, és hangosan sírtak.
De Ruth azt felelte: Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak, és visszatérjek tőled! Mert ahová te mégy, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg én is. Néped az én népem, és Istened az én Istenem.”

[fusion_dropcap boxed="yes" boxed_radius="0" color="#987a55" class="fusion-content-tb-dropcap"]R[/fusion_dropcap]uth könyvét olvassuk most az Ószövetségből. Igen rövid kis könyv, négy fejezet csupán, drámai kezdettel és boldog befejezéssel. A bírák korában játszódik, a honfoglalás utáni nemzedék életében. Izrael népe már letelepedett törzsek szerint, lassan kialakultak a városközösségek, otthonukká lett az Istentől kapott Ígéret Földje. Ahol Isten jelenlétét is ígérte!

A mai Igénkben, ebben a rövid könyvben mégis most az a legerősebb kérdés, hogy HOL van jelen, HOGYAN van jelen Isten Nyilván ez a 3000 éves történet, az események, a szereplők életének fordulatai – mind rólunk és nekünk is szólnak. Mert ez az erős kérdés a mi kérdésünk is.

A bevezető fejezetrész a könyv első 5 verse. És Istent nagyon-nagyon nem látjuk benne… Emberileg nézve nem látjuk Őt, amikor Betlehemben (= kenyér háza!) aszály van, nem terem gabona, éppenséggel nincs kenyér, nélkülöznek az emberek. Hol van az Ő gondviselése?

Elimelek és felesége Naomi, két fiukkal Betlehem vidékéről Moáb szomszédos országába költöznek a jobb élet reményében, de a férfi nem sokkal később meghal. A két fiú megnősül, a mózesi törvények ellenére moabita lányokat vesznek el, de nem születik gyermekük és tíz éven belül ők is mindketten meghalnak! Ez így az első 5 vers! Hol van Isten?

Haláleset vagy bármilyen veszteség, testi nyomorúságok vagy lelki fájdalmak elszenvedésekor bennünk is ott van, megszólal – hangosan vagy halkabban – a kérdés: Hol vagy Istenem? Amikor nem mennek jól a dolgok, emberek vagy helyzetek miatt, és aztán mi próbáljuk megoldani, de még rosszabb lesz… és nem látjuk Istent.

Csakhogy ebben az első öt versben sokkal lényegesebb, hogy nem látjuk Istent mindenek előtt a történet szereplőiben, az életükben, a döntéseikben, cselekvésükben. A reményvesztettségükben, az Ígéret Földjének elhagyásában. (Talán sokunknak eszébe jutnak jelen korunk migrációs problémái, de ez itt egészen más helyzet!)

És nyilván mi emberileg nem ítélhetjük meg Elimeleket – de eszünkbe juthat Ábrahám példája, amikor egy Istentől vezetett életű ember a nehézségek idején egyszer csak nem kérdez, nem imádkozik, csak kitalálja, hogy elköltözik Egyiptomba, hátha ott könnyebb – és veszélybe, konfliktusok sorába kerül.

Elimelek neve azt jelenti, hogy „Istenem király”! Vagyis Mindenható, az életem Ura – ahogy sokszor mi is nevezzük Istenünket. De hogy ez igaz-e, az a döntéseinkből derül ki, a Hozzá fordulásainkból – akár jó, akár nehéz időkben. Idegen országban választanak maguknak boldogulást, életet, de nincsen áldás rajta. A családfő meghal. A fiúk idegen nép lányaiból választanak feleséget (Apa se bánná, ő adott példát, isten-hűségnél azért fontosabb szempont a boldogulás… Ugye, hogy minden szónál-nevelésnél erősebb a gyermekek elé élt példa?!) De látjuk, hogy ezen sincs áldás. Nem születik utód, nem jön élet, csak halál.

Fel lehet tennünk a kérdést életünk során a nehézségekben: Hol vagy, hol voltál Istenem?!? Nem voltál ott velem, nekem! De meghallhatjuk azt is, amikor az Úr szomorúan visszakérdez: Tényleg, hol voltam? Talán te nem voltál ott nekem, velem…

Ám ennek a családnak a története mégsem itt ér véget! Mert egyszer csak mégis láthatóvá válik Isten – és még jóval az élet-áldásokkal teli happy-end előtt! Kiviláglik annak igazsága, amit Jézus mond, hogy Isten Országa (= úrsága) bennetek van! A ti szívetekben, életetekben…

Egy keserű, gyásszal telt szívű Naomit látunk, aki úgy dönt, hogy visszatér Betlehembe, családja lakhelyére, mely most újra valóban a „kenyér háza” lett. Az élete nem harsogja Isten gazdag áldásait, az Őhozzá való tartozás megérő voltát… Vagy mégis?

Két pogány leány, akik tíz évet éltek le a közelében, jóban és rosszban, most nem tudnak elszakadni tőle. Egyik menyét sikerül rábeszélnie, hogy maradjon, térjen vissza saját népéhez és isteneikhez – hiszen ő nem tud semmi jövőt ígérni neki…de Ruth kimondja a már legendássá vált szavakat (amelyeket a mai napig egyébként szertartásosan kimondanak azok a nem zsidó származásúak, akik Izrael népéhet és hitéhez csatlakoznak vagyis „betérnek”): Hozzád akarok tartozni, a te népedhez és a te Istenedhez! „Néped az én népem, és Istened az én Istenem.” Nem tudjuk, Naomi az alatt a tíz év alatt miket mondott – akár Istenről, miket tett, pontosan hogyan éltek… „csak” ennek a másik-idegen nővel leélt éveknek a hatását: ragaszkodást látunk, döntést és hitvallást hallunk! Isten valahogyan – de életformáló erővel! – látható lett, látható volt Naomiban!

Az a két özvegy, az idős és a fiatal – nyugodtan mondhatjuk – még sokkal nehezebb jövő elé néz, emberileg szólva, mint Elimelekre és családjára várt volna, ha maradnak a nehézségek között is Betlehemben. Férfi nélkül (legyen az apa, férj vagy fiúgyermek) abban a korban, kultúrában a nő semmi volt! Se jövedelem, se jogi képviselet, se létbiztonság! Így is fogják kezdeni: társadalmon kívüli koldusokként, akik aratáskor mezgerélve még csak-csak életben tudnak maradni, de aztán? De jön az a két nő, haza, Betlehem felé, és bennük – a szívükben, életükben – ott jön Isten!

Lesznek még nagyon kemény, nehéz napjaik, amikor emberileg még nem lehet látni, hogy mit hoz a holnap, hogy lesz-e egyáltalán De Isten már készíti a találkozást valakivel, akinek a szívében Ő ugyanúgy ott van.

Ruth „véletlen” épp Boáz mezejére megy lehullott kalászokat szedegetni az aratók után görnyedezve. Boáz „véletlen” éppen akkor megy ki a földjére. Boáz „történetesen” az elhunyt Elimelek közeli rokona, akinek előjoga felvállalni a család birtokainak átvételét, a megmaradtakról való gondoskodást, a vérvonal folytatását a fiatal özvegy feleségül vételével.

Az Istenben hívőket és nem hívőket nem az különbözteti meg, hogy az előbbieknek könnyebb élete lenne. Isten sokszor másképpen áld. Mindenekelőtt úgy, hogy vezet, erősít, békességet és reményt ad, bármiben is vagyunk. Amikor feltennénk a kérdést, a körülményeinkre, a történésekre, emberi támadásokra, minden nehézségre nézve, hogy Istenem, hol vagy?!? és tegyük fel bátran, akár sírva, kiabálva vagy csendes könnyekkel – ahogy nem egy zsoltárunk a Bibliában is teszi – mert Isten meghallgat. De azért ilyenkor a „keresést” kezdjük legbelül. A szívünkben, döntéseinkben, életünkben, őszinte bűnbánatra is készen. Ott volt-e, ott van-e Ő?

Boáz „góél” lett Ruth (és Naomi) számára a mózesi törvények szerint – vagyis megváltó. Aki megváltotta a férfi nélkül maradt család életét. Minket is megváltott már a Góél, a mi szabadító Urunk Jézus Krisztus. A haláltól, az istennélküliségtől – saját életét adva: „Aki énbennem marad, és én őbenne, annak élete lesz és terem sok gyümölcsöt…”