Ha nagy akarsz lenni

• Olvasmány: Máté evangéliuma 20,20-28
• Alapige: Máté evangéliuma 20,25-26

„De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok.”

Egészen döbbenetes a két Zebedeus-fiú kérése. Ha csak az időzítést nézzük, már akkor is: Kegyetlenek, tapintatlanok. Hiszen Jézus közvetlenül ez előtt beszélt arról: Felmegyünk Jeruzsálembe, és ott az Emberfia pogányok kezébe adatik, elfogják Őt, szenvednie kell, és megölik. És ekkor jönnek a Zebedeus-fiúk: Itt a mi időnk, hiszen felmegyünk Jeruzsálembe, Jézus talán eljön az Ő országában, most kell elkérnünk Jézustól a helyünket! Mennyire tapintatlanok és önzők!

És a kérésük tartalma is döbbenetes. Mert mit is kértek? Hatalmat, uralkodást kértek. Első és második helyet Jézus dicső birodalmában!

Ez a hatalom annyira fontos volt nekik, hogy jól elő is készítették a megszerzését. Anyjukat küldték előre, mert tudták, Jézus a gyengék oldalára áll. Ha anyjuk kéri, talán félig már zsebben is van. És annyira fontos volt nekik, hogy földre is borultak Jézus előtt! Leborultak, letérdeltek. Az eredeti görög ige a „kutya” szóból képződött, benne van a kutya alárendelt helyzete a gazdájával szemben. János és Jakab tehát készek meghunyászkodni, mélyre lehajolni, leborulni is, azért, hogy aztán a dicsőségben, a hatalomban elöl legyenek! Jézus két oldalára akartak ülni, mint a miniszterei, vagy első számú helyettesei. Micsoda pozíció!

Jézus azt mondja nekik: Nem tudjátok mit kértek. És valóban nem tudták. Jézus előző szavaiból csak annyit hallottak meg, hogy FEL. Fel, Jeruzsálembe. A „felfelé” irányt, a felemelkedést hallották, a többit már nem, és ezért gondolták, hogy most siessünk biztosítani magunknak a jó helyeket! – Jézus azonban leállítja őket: Azokra a helyekre azok ülnek majd, akiknek „Atyám elkészítette”, nincs tehát semmi értelme az ilyen helyezkedésnek.

Amikor aztán ezt meghallotta a „többi tíz”, megharagudott a kettőre.

Lám, mit tesz a hatalomvágy: Megosztást szül. A tanítványi közösség itt fájdalmasan kettészakadt. „Tíz” és „kettő”. Nincsen „tizenkettő”, már nem egy közösség, hanem két frakció áll szemben egymással. (A frakció latin szó gyökerében a töredék, törés van. A parlamenti frakciók is egy-egy „töredék” a hatalom egészéből.) „Tíz” és „kettő”. Valóban kettétört, kettészakadt a tanítványi közösség.

Elképzelhetjük azt a veszekedést, amikor a tízek számon kérik a Zebedeus-fiúkat! Hát ti ketten miben mesterkedtek? Az élre akartok törni? Megkerültök mindenkit, sunyi módon helyezkedtek? Mit képzeltek ti magatokról?

Na és ne gondoljuk ám, hogy itt a 10-es frakció a jófiúk, a 2-es frakció pedig a rosszfiúk. Nem, csak most éppen ők buktak le! De azért a többi sem akar alulmaradni! Vajon el tudjuk mi képzelni Simon Pétert, hogy megelégszik egy harmadik hellyel? Biztos, hogy nem. Azért voltak tehát dühösek, mert a Zebedeus-fiúk előbb kimondták, előbb kérték, amire ők is annyira vágynának! Ezek ketten beelőztek az 1. és 2. helyre.

Hogy is állunk ezekkel? Hatalom, elsőség, a többiek fölé tenni magunkat. Annyira mélyen emberi az erre való törekvés! A vágy a hatalomra.

Az elsőség kérdése brutálisan jelenik meg a most folyó háborúban. Egyik hatalom fitogtatja erejét, hogy milyen fegyverei, rakétái, milyen védelmi rendszere van. És a másik is meg akarja mutatni: micsoda hadserege van, milyen rakétái, mekkora hatalma. A másik fölött lenni, erőt, hatalmat mutatni. Mint amikor két óvodás a homokozóban azon verseng, hogy melyikük homokvára a nagyobb. Csak az a szomorú, hogy itt nem homokvárak dőlnek össze, hanem otthonok. És emberéletek az áldozatok.

De sokféle hétköznapi helyzetünkben is előjön az elsőség, az uralkodás. Pl. egy vitában, amikor mi akarunk nyerni mindenáron, a mi igazságunknak kell győznie.

Vagy amikor autósok kakaskodnak az úton, egyik beelőz, erre aztán a másiknak is meg kell mutatnia a lóerőket, és nagy versenyzésbe kezdenek, meg büntetőfékeznek, ostobán veszélyeztetve magukat és a többieket is.

Vagy olyan helyzetekben, amikor helyezkedni kell, amikor szeretnénk elöl lenni, megelőzni a többieket, hogy jobb helyünk legyen.

Vagy amikor egy négyéves gyerek letép egy nyíló virágot, és eldobja, vagy eltapos egy hangyát: nem azért teszi, mert ő gonosz, hanem talán azért, mert neki mindent „fentről” mondanak otthon is, oviban is, és szót kell fogadni, és örül, amikor kiélheti a saját hatalmát akár egy kicsi hangyán is.

Szóval a tanítványok most a hatalommal és elsőséggel vannak tele, ettől hangosak, és egymás ellen feszülnek.

Jézus akkor békíteni kezdi a veszekedő tanítványokat, szeretné újra egy közösséggé formálni őket. Azt mondja nekik: Nézzétek a világot, a népeken hatalmaskodnak az uralkodók. Ők zsarnokoskodnak, elnyomnak, erőszakkal is felül maradnak, – de közöttetek ne így legyen!

Végtelen türelemmel magyarázza nekik: Az én országomban az elsőséget nem így mérik. Az uralkodás méltósága nem „fent” van! Mert igen, felmegyünk Jeruzsálembe, de ott az Emberfiát megalázzák, elfogják és megölik. Felmegyek Jeruzsálembe, de ott a szenvedés és a halál legsötétebb mélységeit kell megjárnom. Tiértetek. Mert az Emberfia szolgálni jött: Odaadja önmagát, leteszi az életét, hogy mindenki másnak élete legyen Őáltala.

Képzeljük csak el a tanítványok arcát, ahogy ezt hallják: Utolsó. Legyél utolsó! Ha nagy akarsz lenni, legyél a többiek szolgája.

Aki szolgál, az áll, míg a többiek ülnek. (A szolgálat szavában a „diakónus”, eredetileg asztalnál szolgálót jelentett.) Aki szolgál, mindenkinek odaviszi az ételt, a finom falatokat, de ő maga nem ül le, és nem eszik. Aki szolgál, az az utolsó. Amikor mindenki jóllakott, ő azután eszik.

Ismerős ez a régi világból is: A család, a vendégek odaültek az asztalhoz, egy asszony pedig ott állt, és kiszolgálta őket. Ő nem ült le, leste minden kívánságukat, és amikor mindenki jóllakott, ő csak azután evett.

Jézus mércéje szerint aki szolgál, őt illeti a tisztelet. Ő a legnagyobb, övé az elsőség, mert magát tette utolsónak, mindenki mást kiszolgált.

Nehéz lecke ez nekünk, mert a zsigereinkben van, hogy nem lehetünk utolsók, nekünk túl kell élni, előre kell jutni, magasra kell törni.

Amit Jézus kér, valóban ellene mond minden tapasztalatunknak, az életösztönünknek. De Ő ezen a fordított módon, a szolga útján végezte el megváltásunkat. Aki szolgál, az gyógyít, összeköt, életet ad.

Jézus megmutatta még halála előtt egészen pontosan, hogy hogyan is érti Ő a szolgálatot. Megmutatta a tanítványoknak, amikor egymás után megmosta a poros lábukat, és megtörölte. És akkor Péter (ki más? az első!) nem akarta ezt elfogadni: Uram, ez szolgamunka, ne mosd meg az én lábamat. Jézus pedig azt mondta: Ha nem moshatlak meg, semmi közöd hozzám. A világban másként van, elsőbbségre, nagyságra törnek az emberek, de közöttetek ne így legyen. Ha én, a Mester és Úr, megmostam a ti lábatokat, akkor ti is mossátok meg egymás lábát. Szolgamunka, de ha szeretetből fakad, szolgálattá nemesül.

Böjt ideje van, ami Jézus áldozata felé fordít bennünket. Jézus útja először lefelé vezetett, a szenvedés és a halál mélységei felé, csak azután magasztalta fel Őt az Isten, feljebb minden hatalomnál.

Gondoljuk tovább az Igét a saját életünkre, helyzeteinkre. Tanuljuk és gyakoroljuk Jézus példáján, hogy milyen az igazi nagyság, az, amit Ő mutatott, és ami szerint élt!