Gyönyörűségem!

• Olvasmány: Ézsaiás könyve 62,1-7
• Alapige: Ézsaiás könyve 62,3-4a

„Ékes korona leszel az Úr kezében,
királyi fejdísz Istened tenyerén.
Nem mondanak többé elhagyottnak,
országodat sem mondják pusztaságnak,
hanem úgy hívnak, hogy gyönyörűségem.
Mert gyönyörködik majd benned az Úr.”

[fusion_dropcap boxed="yes" boxed_radius="0" color="#987a55" class="fusion-content-tb-dropcap"]A[/fusion_dropcap] mai vasárnapnak három öröme is van: 1. Hét vasárnapnyi kihagyás után végre újra jelen lehetünk az istentiszteleten, együtt vagyunk Isten házában. 2. Énekelhetünk. „Cantate” vasárnap ez a mai az óegyházi ünneprend szerint. Az elnevezés az előbb énekelt 98. zsoltárból való, egy örvendező felhívás Isten magasztalására. Énekeljetek! Nagy öröm nekünk, hogy újra együtt énekelhetünk. 3. A mai nap kiemelt öröme, hogy ez az Édesanyák vasárnapja, amikor megköszönhetjük őket Istennek, a gondoskodásukat, a szeretetüket; hálát adhatunk értük Istennek.

A felolvasott Igében valami módon mindhárom öröm benne van, hiszen az a gyönyörködésről szól. Arról hallottunk, hogy Isten gyönyörködve gondol népére, valami egészen mély, túláradó szeretettel beszél övéiről.

A prófécia a babiloni fogság idején szólította meg Isten népét, és az eljövendő boldogságról szól: Milyen jövőt készít majd Isten az övéinek.

Halljuk az Igében, hogy Isten pontosan látja népe jelenlegi helyzetét, látja a romokat, amikből még fel kell épülniük; tudja, hogy most még „pusztaság” és „elhagyott” az Ő népe. – Mégis valami egészen nagy, kiáradó szeretettel beszél róluk! Mély érzések töltik meg e szavakat: „Gyönyörűségem” vagy te, ékes koronám, királyi fejdíszem! Ma ez talán valahogy így hangozna: A világon a legdrágább kincsem vagy!

Ilyen az Isten megmentő szeretete! Tudom, milyen vagy, de nekem mégis a legdrágább! Tudom, milyen a helyzeted, ismerem a mélységeidet, a „romjaidat”, a „pusztaságodat”, de én mindennél jobban szeretlek, és nem hagylak elveszni téged!

Olyannak látjuk itt Istent mint egy édesanyát. Egy erős és gondoskodó anya tud így fordulni gyermekéhez, és eszerint bánni vele. Mindenkinél jobban ismerlek, tudom, hogy milyen vagy, de nekem mégis a legdrágább!

„Gyönyörűségem”, „ékes koronám”, drága kincsem!

Isten gyönyörködéséről nemcsak itt olvasunk a Bibliában. Találunk további példákat is, amik megmutatják nekünk, hogy Isten gyönyörködése honnan is jön; ennek az Ő kimondhatatlan szeretetének mi az alapja.

Elsőként felidézhetjük Jézus megkeresztelkedésének történetét, és az Atyai szót, ami akkor hangzott: „Te vagy az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm”! Persze, Jézusnak szólt ez, de azért ne feledjük: Ez a Fiú velünk vállalt sorsközösséget! Ahogy ott állt a Jordánban a mi emberi testünkben, azzal minket is nyilvánvalóan felvállalt a mi ember-voltunkkal együtt. Vagyis Istennek ez a gyönyörködése Jézussal együtt nekünk is szól.

A másik példánk a teremtéstörténet. Tegyük fel azt a kérdést: Vajon miért is alkotta meg Isten a világot és benne az embert? Talán rá volt kényszerítve? Nem: Isten soha nem cselekszik kényszer alatt. A kérdésre egyetlen jó válasz adható: A maga gyönyörűségére alkotta! Azért, mert kedvét lelte a világ és az ember gyönyörűségében. Ahogy a teremtés nagy folyamatában megalkotja a rendezett világot, és egymás után kerül helyére szépen minden, Isten minden nap végén azt látja, hogy „jó” az, amit alkotott. Ez ismétlődik újra meg újra: „Látta Isten, hogy ez jó.” A 8. zsoltár írója így lelkendezik az emberről: „Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg!”

Igen, alázattal, de mégis hálás bizonyossággal merhetjük ezt elfogadni és kimondani: Isten tud és akar gyönyörködni bennünk! Ő ismeri jól a gyengéinket, jól látja bűnös voltunkat, ismeri mélységeinket, „romjainkat”, és mégis így akar megszólítani minket: „Gyönyörűségem!” Drága kincsem! Ő maga döntött így, hogy „gyönyörűségeinek” nevez minket!   Drágák vagyunk Isten szemében, olyannyira, hogy Ő meg is adott mindent a mi szabadításunkért. A Neki legdrágábbat adta értünk, hogy megmentsen bennünket.

Fontos azt is látnunk, hogy Istennek ez a bennünk való gyönyörködése nem öncélú. Miért is tett minket Önmagához hasonlóvá? Miért formált „saját képére és hasonlóságára”? – Nyilván azért, hogy mi Isten szépségét, jóságát hirdessük, és az Ő szeretetét sugározzuk tovább!

Mert Isten maga a teljesség, Ő maga a gyönyörűség, és Rajta kívül nincs szeretet. János apostol írja: Isten szeretet, és ha te szeretsz, ha szeretetben maradsz, akkor Istenben maradsz, és Ő is tebenned. (1Jn 4,16) Ha tehát mi bármily keveset is meg tudunk mutatni a szeretetből, – akár édesanyaként, szülőként, akár gyermekként; a másik mellé való támogató odaállásban, vagy egy mosolyban, egy simogatásban, egy jó szóban, – akkor Isten szeretetéből adtunk tovább valamit! És itt a földön ez a célja az életünknek.

Végül még valami, amit fontos meglátnunk ebben a próféciában: Isten gyönyörködése mögött stabilitás, szilárdság van! Amikor mi, emberek gyönyörködünk valamiben, előfordulhat, hogy kis idő múlva már ennek híre-hamva sincs, hanem éppen dühösek leszünk valami miatt. Mert mi érzelem-vezérelt lények vagyunk. Isten azonban nem ilyen. Az Ő gyönyörködése bennünk nem változik percről percre, és nem múlik el. Mert Isten maga döntött úgy, hogy gyönyörködni akar bennünk.

Az Ő gyönyörködése mögött szeretet és erő van, amivel megmenti népét. „Mert gyönyörködik benned az Úr, országodnak ő lesz férje. Ahogy az ifjú elveszi a hajadont, úgy vesz el téged, aki felépít.”

Itt megjelenik a házasságkötés képe, a szövetségkötés. Megváltozik tehát Isten népének jogállása! (Akkoriban ez egyúttal jogbiztonságot, oltalmat is jelentett a nő számára.)

Isten népe házasságra lép Istennel. Ettől kezdve olyan kapcsolatban él Vele, ami örökké megtartja, és amiben teljesség és elveszíthetetlen boldogság az osztályrésze!

Fogadjuk be szívünkbe ennek az Igének az evangéliumát, és engedjük belül, a lelkünkben hatni, hogy örül nekünk, és gyönyörködik bennünk a mi Istenünk! – És legyen a mi válaszunk, hogy erre a kapcsolatra boldogan odaadjuk Neki magunkat!