Főzelék vagy áldás?

• Olvasmány: Mózes 1. könyve 25,27-34
• Alapige: Zsidókhoz írt levél 12,15a.16-17

„Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől… Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, aki egyetlen tál ételért eladta elsőszülöttségi jogát. Mert tudjátok, hogy később, amikor örökölni akarta az áldást, atyja megtagadta tőle, mivel a megtérés útját nem találta meg, noha könnyek között kereste.”

Bibliaolvasó Kalauzunk szerint a héten Jákób történeteit olvassuk. Ezek közül a legelsőt hallottuk az úrasztalától, amelyben Ézsau eladja elsőszülöttségi jogát ikertestvérének, Jákóbnak.

Ézsaunak ezt a tettét hozza elő a Zsidókhoz írt levél. Arra figyelmezteti olvasóit, a gyülekezet tagjait: Senki ne kövesse Ézsau példáját! Ne hajoljatok el Isten kegyelmétől. „Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau.” A „parázna” itt nem házasságtörőt jelent, hanem egy másféle szövetség felrúgását: Isten iránti hűtlenséget. 

Ézsau tehát istentelen, hűtlen, istentagadó. 

Miért? Mert pontosan tudta, hogy mit ad el. Tisztában volt azzal, hogy az elsőszülöttséggel együtt ő áldás örököse lenne, Isten megajándékozottja. Atyái elbeszéléséből tudnia kellett, hogy akivel Isten szövetséget köt, azt különleges módon vezeti és védelmezi. Tudta ezeket, de Ézsau nem törődött ezekkel: Úgy eladta, mint egy zsák krumplit.

Nyilvánvaló, hogy Ézsau életmódja veszélyes volt, amint erre ő maga is hivatkozik, amikor tettét indokolja. Éppen hazajött a vadászatból, fáradt volt és éhes. Látta, hogy öccse valami finomságot főz, érezte az étel ínycsiklandó illatát, hát úgy döntött: Ez most van, ez itt van, ez megszerezhető! Nekem ez kell, mégpedig most azonnal!

Ézsau itt pont úgy gondolkodik és cselekszik, mint a ma embere: Racionális, arra koncentrál, ami megszerezhető. A szükségleteiből indul ki. Nem álmodozik megfoghatatlan dolgokról, távoli jövőről, ígéretekről, vagy Isten áldásáról. Csakis arra törekszik, ami konkrét, tényleges, aminek megfogható haszna van, és ami gyorsan megtérülő befektetés. S hogy eközben miről mond le, mit veszít az adás-vétellel, azzal nem foglalkozik.

A mi kérdésünk az: Vajon nem esünk mi is sokszor Ézsau hibájába? Vajon mi nem soroljuk gyakran hátrébb a lelki értékeket? Vajon nem előbbre való minden más?

A mi életünk is veszélyes, akárcsak az övé. Az állandó stressz, ami körülvesz, a munkahelyi bizonytalanság, az anyagi biztonságra törekvés, a testünk egészsége, hétköznapjaink küzdelmei sajnos gyakran eltakarják a lelki értékeket.
Ézsau itt Jákób ármánykodása miatt választás elé került: Vagy a főzeléket választja, vagy az elsőszülöttséget. Étel, azonnali jóllakás, vagy pedig áldás, Isten gondoskodó szeretete. Ézsau az előbbi mellett döntött.

Ez a kettő azonban nem tehető választás kérdésévé! A főzelék és az áldás nem egymást kizáró dolgok. Nekünk mindkettőre szükségünk van. Az étel a fizikai, biológiai valóságunk felől érint, az áldás pedig a lelki valóság felől, de mindkettő elengedhetetlenül fontos az életünkhöz. Ezek kiegészítik egymást. Sem az ételről, italról, ruházkodásról nem mondhatunk le, sem pedig nem szabad lemondanunk Isten lelki ajándékairól sem, az Ő áldásáról, gondoskodó szeretetéről, védelméről.

Ézsau példája arra figyelmeztet minket, hogy ha választani kell a kettő közül, akkor bizony gyakran a kézzelfogható szokott az első lenni. Ennek köszönhető, hogy a Zsidókhoz írt levél nem a kétféle szükségletünk egyensúlyáról ír, hanem csak a lelki ajándékok megbecsüléséről.

„Senki se hajoljon el Isten kegyelmétől.” Vagyis senki ne tépje ki magát Isten barátságából, hűséges kegyelméből. Az Ő ajándékai nélkül soha nem lehet teljes az életünk. Nélküle nem tudjuk hűséggel végigküzdeni az elénk adott pályát. Nélküle nem lehet reménységgel megállni a gyász sötétsége idején. Nélküle nem lehet kitartani a próbák között.

És ez nem csak a mostani életünkre és küzdelmeinkre érvényes, hanem arra a jövendőre is, amit Isten elkészített. Csakis Isten gyermekeiként lehet részünk benne. Így mondja Jézus is: Olyanná kell lennünk, mint egy kisgyermek, hogy bemehessünk a mennyek országába (Máté 18,3). Márpedig a kisgyermek soha nem tépi ki magát édesanyja szeretetéből, gondoskodásából. Legelemibb ösztönével tudja, hogy szüksége van rá, és ott van biztonságban.

Ha Ézsau és Jákób történetének folytatására gondolunk, Ézsau döntése bizonyos értelemben szükségszerű volt. Isten előre tudta ezt, sőt, ez pontosan így illeszkedett bele Isten nagyobb terveibe. Ézsau döntésében valamiképpen Isten döntése jelent meg. Ezért írja ezt Malakiás próféta: „Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.” Vagyis Jákóbot választottam, nem Ézsaut. Ábrahám és Izsák áldása, a kiválasztottság Jákób vonalán ment tovább Dávidig, aztán Jézusig, majd rajta keresztül egészen hozzánk.

Azonban ez nem kisebbíti a tényt: Ézsau döntése abban a helyzetben hibás volt, és így figyelmeztető példává lett a mi számunkra. Így látja ezt Igénk is, ezért óva int bennünket: Ne hajoljunk el Isten kegyelmétől!

Az Ige azt kéri tőlünk, hogy figyeljünk jobban a döntéseinkre. Azokra is, amik oly egyszerűnek tűnnek. Az időbeosztásunkra, hogy mit végzünk el először, és mit hagyunk későbbre. Egy-egy nap végén, amikor összegzünk, és visszatekintünk elvégzett dolgainkra, ne kelljen újra meg újra azon bánkódnunk, hogy csak a testi szükségletekre volt időnk, elmaradt viszont az elcsendesedés, az imádság, Istenre figyelés.

Kérjük el Istentől naponként mind a kétféle ajándékait, amint Jézus is biztat erre: „Keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Máté 6,33)