Énekeljetek az Úrnak!

• Olvasmány: Apostolok Cselekedetei 16,25-34
• Alapige: Zsoltárok könyve 59,1-4a.17-18a

„A karmesternek: A „Ne veszíts el” kezdetű ének dallamára. Dávid bizonyságtétele abból az időből, amikor Saul embereket küldött, hogy tartsák szemmel a házát, és öljék meg.

Ments meg ellenségeimtől, Istenem, védj meg támadóimtól!
Ments meg a gonosztevőktől, szabadíts meg a vérszomjas emberektől!
Mert ólálkodnak körülöttem, életemre törnek a hatalmasok.
Én pedig hatalmadról énekelek, magasztalom minden reggel hűségedet.
Mert erős váram vagy, menedékem, mikor bajba jutok.
Te vagy az én erőm, rólad zeng énekem.”

A református ünneprend szerint a Húsvét utáni 4. vasárnap az egyházi ének és zene vasárnapja. A régi keresztyén hagyományt visszük ezzel tovább, amely szerint a vasárnap latin neve Cantate, vagyis „Énekeljetek”. „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett!” (Zsoltárok 98,1). 

Ehhez a felszólításhoz kapcsolódik a felolvasott Ige, ami azt tárja elénk, hogy miért jó énekelni Istennek.

A zsoltár bevezetőjéből kiderül, hogy ez az imádság akkor született, amikor Dávidot mindenütt ellenségei vették körül. Saul király kémeket küldött utána, akik vadásztak rá, hogy elveszítsék. – Ezt az űzött helyzetét viszi Dávid Isten elé, elmondja szorongattatását. Azután pedig énekel arról, hogy Isten erős vár, biztonság, megtartó erő számára.

Az első, amit fontos kihangsúlyozni az Igéből, hogy Dávid itt nem csupán szavakkal, hanem énekkel imádkozik. Ez pedig ad egy többletet az imádságnak, mélyebbé és átéltebbé teszi azt. 

Egy átélt élményről vagy bennünk levő hangulatról legtöbbször egyszerű szavakkal, prózában beszélünk. Ha ugyanazt versben mondja el valaki, az már sokkal többet hordoz, hiszen a versnek már van egy ritmusa, és költői képeket használ. Amikor pedig éneklünk, az a versmondásnál is több és gazdagabb közlésmód. Az éneklés mélyebb csatornákat nyit ki rajtunk. Az igazán nagy mélységeinket és túláradó örömünket is énekben tudjuk igazán kifejezni. Ez érvényes arra is, amikor Istennek éneklünk.

Itt van előttünk Dávid példája. Tudjuk róla, hogy sok zsoltárt szerzett, és szeretett énekelni. Ismerte az éneklésben rejlő többletet. Átélte, hogy az énekelt imádság mélyebben köti őt össze Istennel. Talán pásztorfiúként szokott rá az éneklésre: Énekelt Istennek, hogy a juhok őrzése közben ne legyen egyedül.

Tudjuk róla azt is: Amikor Saul súlyos depresszióban szenvedett, őt hívták, hogy énekeljen neki, és mellé a lantját pengette. És Saul az énekléstől és zenétől mindig jobban lett.

A felolvasott zsoltárban pedig azt látjuk, hogy Dávid üldözöttként is énekel. Ellenségei fenyegetése ellen ez segíti őt, Istenhez kapcsolja.

„Én pedig hatalmadról énekelek, magasztalom minden reggel hűségedet. Mert erős váram vagy, menedékem, amikor bajba jutok. Te vagy az én erőm, rólad zeng énekem.”

Igen. Dávid példája alapján egyértelmű: Boldog ember az, aki tud énekelni Istennek, mert így mélyebben megnyílhat Előtte. Közelebb kerülhet Hozzá, átélheti azt, hogy Ő biztonság és oltalmazó erő.

Dávid példája bennünket is biztat: Éljünk az éneklésben rejlő lehetőséggel. Énekeljünk Istennek! Akár bajban, akár örömben, bármikor.

Mert átélhetjük, hogy akinek éneklünk, ott van mellettünk.

Átélhetjük azt, amit Dávid: Isten hatalmát, oltalmát, erejét.

Átélhetjük ugyanazt, amit Pál és Szilász: Miközben éneklünk Istennek, csodák történnek!

Hallottuk az előbbi történetben, hogy amikor Pált és Szilászt börtönbe vetették, még éjfél körül is Istennek énekeltek. És míg énekeltek, Istent dicsérték, közben nyilván nem a bilincseikre figyeltek, nem a nyirkos, sötét börtönre, hanem Istenre, akihez az énekkel odafordultak. 

Ismerjük mi is ezt a börtönhelyzetet, ezt a bezártságot életünk különféle helyzeteiben. Amikor nem nyílnak előttünk lehetőségek, tehetetlennek érezzük magunkat, mintha bilincsek kötnének gúzsba minket.

Azonban átélhetjük azt is, hogy amikor Istennek éneklünk, egy másik valóság nyílik meg előttünk. Mert akinek éneklünk, ott van mellettünk: Így pedig átalakul a tér, már nem börtön van, hanem templom. Nem bilincsek és bezártság, hanem egy felemelő istentisztelet. Isten békessége jár át, és nemcsak minket, akik éneklünk, hanem a többi rabot is körülöttünk, a megkötözött, bezárt embereket.

Több zsoltárban is olvassuk azt az örömteli felkiáltást: Milyen jó neked énekelni, neved dicséretét zengeni, ó Felséges! (Zsolt 92,2) – Hát persze, hogy jó! Akár bajban, veszedelemben, akár próbák között, akár csak egyedül hagyva: Jó átélni Isten jelenlétét. Akinek éneklünk, ott van mellettünk.

Jó az Úrnak énekelni azért is, mert az két különleges irányba is kiszélesíti szűkös emberi létünket. Tágasságot, távlatot ad életünknek.

Egyrészt ezzel kapcsolódhatunk a teremtett világ Istent magasztaló énekéhez.

Mert bizony a teremtett világ telis-tele van zenével, énekkel. Aki ebben kételkedik, keljen fel hajnalban, még napkelte előtt, mielőtt az emberek zajongani kezdenek motorokkal, autókkal, fűnyírókkal. Menjen ki a szabadba, egy parkba, vagy a vízpartra, és figyeljen. Hallgassa a rigók énekét, a kakukk dalát, a madarak csivitelését, a szél hangjait, zúgását a fák lombjain, és a víz csobogását. A teremtett világ folyamatos énekkel Alkotóját magasztalja.

Aki pedig ennek hátterére is kíváncsi, olvassa el a Teremtéstörténetet és a Példabeszédek 8-at. Isten Lelke és bölcsessége ott van már kezdettől fogva az Ő alkotásaiban. Az élőlények nyüzsgésében, a természet sokszínűségében. Isten teremtő munkáját gyönyörűség és játszadozás kíséri (Péld 8,28-31). Ezekből fakad, hogy a Mindenség folyamatosan zenél, énekel, Istent magasztalja.

Ebbe kapcsolódhatunk bele mi is, amikor Istennek éneklünk.

A másik pedig, hogy kapcsolódhatunk az örökkévalóságnak Istent dicsőítő himnuszához.

János apostol szépen leírja a Jelenések könyvében, hogy az üdvözültek a Bárány énekét zengik hatalmas kórusban (Jel 15). Éneklésük a mennyei istentiszteleten soha nem hallgat el. Gyönyörű mennyei harmóniákkal mindörökké magasztalják Isten szabadítását, hűségét, megtartó erejét.

Amikor Dávid Isten hatalmáról énekel, ehhez a mennyei kórushoz kapcsolódik.

Amikor mi Istennek éneklünk, szintén ehhez a mennyei istentisztelethez és kórushoz kapcsolódunk. – Talán töredékes és földi módon, de azt visszhangozzuk, ami a Bárány trónusánál zeng. Legyünk ennek tudatában.

A lényeg nem az, hogy mennyire szép és tiszta a hangunk. A lényeg abban van, hogy Istennek éneklünk, és így Előtte nyílunk meg. Még szorosabban az Övéi vagyunk. És akinek éneklünk, – itt van mellettünk.

„Én pedig hatalmadról énekelek. Te vagy az én erőm, rólad zeng énekem.”